Ha netán valaki túl erősnek érezné az író fentebb idézett mondatát, gondoljon arra, hogy a korlátlan hatalmú zsarnokról éveken át dicshimnuszokat zengett a Szekuritáté (Securitate) irányította sajtó, ezért Hádész birodalmában (ott a helye!) meg kell kapnia, amit valójában megérdemel, amire életében rászolgált. Esetében nem érvényes a „(…) vagy jót, vagy semmit” mondás. A nagyzási hóbortjaival párosuló személyi kultusza, beteges fantáziája és hozzá nem értése a szó szoros értelmében nélkülözésbe taszította az ország népét, majd az élelmiszer és egyéb fontos közszükségleti cikkek hiányát szóvá tevő emberek tömegébe lövetett 1989 decemberében. A felháborodott tömeg gyilkost kiáltott rá, és takarodását követelte. Akik megtagadták a tűzparancs végrehajtását, a szekusok helyben agyonlőtték. A történetírók több mint 60 ezer áldozatról beszélnek. A diktátor elnyomó gépezete aljas, bestiális módon tüntette el a vérengzés nyomait. Egy 1990 januárjában megjelent könyv szerint a halottakat kohóban égették el, mások szerint tóba dobták őket…

Fiatal olvasóinkra is gondolva, tudományos igénnyel szerkesztett lexikon (2009) alapján írom le, mi is volt tulajdonképpen az a bizonyos Szekuritáté: „A titkos­szolgálat (politikai rendőrség) megnevezése a kommunizmus idején, amelyet 1948-ban hoztak létre, és 1989 decemberében szűnt meg, illetve szerveződött át 1990 márciusa után. Kelet-Európa legnagyobb és legvérengzőbb titkosszolgálata volt: a Ceaușescu-rendszer idején körülbelül 11 000 ügynöke volt és félmillió informátora. Módszerei a KGB mintáját követték: házkutatások, telefonok lehallgatása, elfogatások, kivégzések, balesetnek álcázott gyilkosságok. Bárkit eltüntettek, aki nem értett egyet a Kommunista Párt nézeteivel, vagy bírálta az akkori pártpolitikát, esetleg csak disszidálni akart.” (A KGB a Kelet-Európát elnyomó kommunista szovjet hatalom titkosszolgálata orosz nevének – Komitet Goszudártszvennij Bezopásznoszt – kezdőbetűiből alakult betűszó, jelentése: állambiztonsági bizottság – K. Gy.).

Sütő András előrelátását Marosvásárhely fekete márciusától napjainkig számos tény igazolta és igazolja: szociológiai felmérések, iskola- és oktatástörténeti munkák, zászlók, címerek, magyar utcanevek, feliratok, intézményelnevezések üldözése, újságcikkek és még sok-sok minden egyéb. Apropó szociológiai felmérések! A románok elég nagy számban elfelejtették, hogy a boltok kongó üresek voltak, fejadagra osztottak havonta egyszer alapélelmiszereket, silány volt a ruha, fehérnemű, lábbeliellátás, akadozott a villanyáram és vízszolgáltatás, nem volt szabad szombat, sokszor még vasárnap, sőt húsvétkor és karácsonykor is menni kellett dolgozni; az autósokkal a hétvégi páros-páratlan bolondját járatták havi húsz liter benzinadaggal. Meg kell említenem az aljas falurombolást is, a nők intim dolgainak megalázó – rendőri felügyeletes – kezelését, a külföldi utazások pocsék mivoltát. S mindezekhez még ráadásul jópofát kellett vágni, mert ha nem, jött a mindig résen álló, fürkésző tekintetű szekus…

Akár értekezleteket is lehetne tartani a kollektív emlékezetkiesésről, az alacsony színvonalú politikai kultúráról, gazdasági-pénzügyi tájékozatlanságról (tervgazdaság kontra piacgazdaság), igénytelenségről, a fejlett polgári társadalom hiányáról és hasonlókról. Egyik bizonyíték rá, hogy a turisták által nagy számban látogatott településeken, üdülőhelyeken utcai és bolti árusok olyan hűtőmágneseket is árulnak most, 2022 tavaszán, amelyeken a tömeggyilkos, népnyúzó diktátor arcmása látható. Felháborító!

Fejlettebb – ’89 utáni demokráciákban is – már az önkényuralmi jelvények viseléséért is börtönbüntetés jár. Az is közismert, hogy a németek zöme szégyelli Hitlert, az oroszok Sztálint, a magyarok Rákosit és Kádárt. Vajon mikor jönnek rá a románok, illetve Románia lakói – köztük magyarok is –, hogy Ceaușescu is szégyellnivaló?! Méghozzá nagyon. Emlékének ápolását jogszabály által bűncselekménnyé kellene nyilvánítsa a Parlament. Annál is inkább, mert évekkel ezelőtt Románia hivatalosan is elítélte a kommunizmust, annak diktatúráját, benne a zsarnok viselt dolgait, és emberellenes rezsimnek minősítette azt.

Komoróczy György

A szerző székelyudvarhelyi nyelvművelő, közíró