2012. március 20., 09:002012. március 20., 09:00
Nagymamám is sokszor emlegette, „hogy bezzeg régen, amikor magyarok voltunk” (utalva az 1940 és ’45 közötti időszakra), járták a „kokastollas csendőrök” a falut. A szőlősbe, mely akkor még el volt kerítve, nem volt bejárásuk csak azoknak, akiknek volt ültetvényük, illetve pincéjük, azonban ők is meg kellett hogy indokolják, miért mennek ki, ha épp nem volt szezonja valamilyen munkának.
Akit a határon lopáson értek, annak jaj volt. A csendőrök gyakran a hátára kötötték azt, amit épp el akart tökíteni, majd többször végigverték a falun korbácscsal, és azt kellett kiabálnia, hogy „így jár, aki lop!”. A családi elbeszélések alapján így kétkedve hallgatom, amikor a magyar csendőrök által elkövetett kegyetlenkedésekről beszélnek. Bár annak, hogy a nagyszüleim emlékében ennyire pozitív kép maradt meg róluk, nem kizárt, hogy a csendőrös időket követő kollektivizálásnak is jelentős szerepe volt.
Nemritkán ugyanis épp azokból lettek a párttitkárok és a falu vezetői, akiket a kokastollasok korbáccsal próbáltak meg jobb belátásra bírni. A régi falusi rendet azonban nemcsak a csendőrök kemény fellépése szavatolta. Másképp viszonyultak a földjeikhez ugyanis azok, akik néhány hektár megműveléséből kényelmesen meg tudtak élni. És akik tudták: ennivaló mindenkinek kell, így a terményüket el tudják adni tisztességes áron. Manapság viszont szinte lehetetlen megélniük a mezőgazdaságból azoknak, akiknek nincsenek gépeik, és nem gazdálkodnak több száz hektáron.
A multik pedig manipulálják a piacokat, ellehetetlenítve a kistermelőket. Némiképp érthető hát, hogy nem úgy viszonyulnak az emberek a termőterületeikhez, mint régen, és nem tisztítják meg minden ősszel gondosan a földjüket. Főképp, ha megdolgozták ezeket, és annyira lenyomták időközben az illető termény árát, hogy nem érte meg kifizetni a betakarítással járó költségeket. A tarlóégetés problémája emiatt szerintem nem oldható meg büntetésekkel, sokkal inkább azzal, hogy megpróbáljuk visszaadni a paraszti munka becsületét. Mert akkor valószínűleg a felelősségtudat is újra kialakul az emberekben, hisz a falun élők szántszándékkal nem ártanak a környezetnek, mert pontosan tudják: vigyázniuk kell az élővilágra, ugyanis évről évre ez biztosítja a létalapjukat.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.