2012. március 26., 08:172012. március 26., 08:17
Nagyon úgy tűnik, hogy a dac mellett – minden áron meg akarja mutatni, hogy nagyobb a támogatottsága, mint a riválisoknak – az RMDSZ elzárkózása a koalíciókötés elől annak is betudható, hogy tulajdonképpen lemondtak a marosvásárhelyi polgármesteri szék megszerzéséről, eleve feltartott kézzel indulnak csatába, mivel a magyarság lecsökkent számaránya és a jelenlegi polgármester népszerűsége miatt megnyerhetetlennek tartják azt.
Holott ennek nem feltétlenül kellene így lennie – csak időben hozzá kellett volna fogni egy olyan jelölt megtalálásába és felépítésébe, aki legalább a magyar közösséget képes egységesen maga mögé állítani. (Ez természetesen az összes többi településre is érvényes).
Az ugyanis, hogy a felmérések szerint a magyarok jelentős hányada inkább a tizenkét éve regnáló román polgármesterre szavazott és szavazna idén is, azt jelzi, hogy egyrészt nem sikerült olyan személyt találni, aki hitelesen képviselte volna az alternatíva lehetőségét, másrészt azt, hogy az üzenetet – hogy miért fontos egy magyar polgármester – nem voltak képesek egyrészt jól érthetően megfogalmazni és minden potenciális választóhoz eljuttatni.
Persze nem másodlagos kérdés az sem, hogy mennyire bíznak a választók az elmúlt húsz évben a voksaikat etnikai alapon kérő, de az utóbbi évek kormányzati tevékenysége nyomán erősen erodálódott RMDSZ-ben. Talán ezért is lenne szerencsésebb egy olyan jelölt, aki nem a tulipános logó alatt, hanem koalíciós támogatással indul.
Országos szinten az RMDSZ-nek nem kell aggódnia a parlamentből való kiesés miatt – az alternatív küszöb miatt hat képviselő- és három szenátorjelöltje nagy valószínűséggel képes lesz nyerni választókerületében. Külön indulás esetén tehát előfordulhat, hogy a magyar képviselet vonatkozásában örülnünk kell, ha sikerül minimalizálni a veszteséget – míg az együttműködés a közös nyereség maximalizálásáról szólna.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.