Minimálcélok

Nagyon úgy tűnik, hogy a dac mellett – minden áron meg akarja mutatni, hogy nagyobb a támogatottsága, mint a riválisoknak – az RMDSZ elzárkózása a koalíciókötés elől annak is betudható, hogy tulajdonképpen lemondtak a marosvásárhelyi polgármesteri szék megszerzéséről, eleve feltartott kézzel indulnak csatába, mivel a magyarság lecsökkent számaránya és a jelenlegi polgármester népszerűsége miatt megnyerhetetlennek tartják azt.

Holott ennek nem feltétlenül kellene így lennie – csak időben hozzá kellett volna fogni egy olyan jelölt megtalálásába és felépítésébe, aki legalább a magyar közösséget képes egységesen maga mögé állítani. (Ez természetesen az összes többi településre is érvényes).

Az ugyanis, hogy a felmérések szerint a magyarok jelentős hányada inkább a tizenkét éve regnáló román polgármesterre szavazott és szavazna idén is, azt jelzi, hogy egyrészt nem sikerült olyan személyt találni, aki hitelesen képviselte volna az alternatíva lehetőségét, másrészt azt, hogy az üzenetet – hogy miért fontos egy magyar polgármester – nem voltak képesek egyrészt jól érthetően megfogalmazni és minden potenciális választóhoz eljuttatni.

Persze nem másodlagos kérdés az sem, hogy mennyire bíznak a választók az elmúlt húsz évben a voksaikat etnikai alapon kérő, de az utóbbi évek kormányzati tevékenysége nyomán erősen erodálódott RMDSZ-ben. Talán ezért is lenne szerencsésebb egy olyan jelölt, aki nem a tulipános logó alatt, hanem koalíciós támogatással indul.

Országos szinten az RMDSZ-nek nem kell aggódnia a parlamentből való kiesés miatt – az alternatív küszöb miatt hat képviselő- és három szenátorjelöltje nagy valószínűséggel képes lesz nyerni választókerületében. Külön indulás esetén tehát előfordulhat, hogy a magyar képviselet vonatkozásában örülnünk kell, ha sikerül minimalizálni a veszteséget – míg az együttműködés a közös nyereség maximalizálásáról szólna.