Átiratban kért magyarázatot a Ferenc pápa csíksomlyói miseruháján szereplő magyar felirat letakarására a román kormányőrségtől (SPP) az RMDSZ képviselőházi frakciója, elfogadhatatlannak tartva a biztonsági szolgálat eljárását.
A román kormányőrség (SPP) illetékeseinek határozott felszólítása nyomán kellett letakarni Ferenc pápa csíksomlyói miseruháján a magyar feliratot – értesült a Krónika a szervezőktől. Nem ez volt az egyetlen érthetetlen beavatkozás a hatóságok részéről.
Bocsánatot kért egyháza nevében Ferenc pápa a hátrányos megkülönböztetés miatt, amely a történelem során a roma közösségeket érte, és amely a katolikus egyháztól sem volt idegen.
Ferenc pápa az együvé tartozás, a család és a gyökerekhez való ragaszkodás fontosságát hangsúlyozta Jászvásáron (Iași), ahol betegekkel, családokkal és fiatalokkal találkozott.
Szakadó esőben várják a csíksomlyói hegynyeregben a zarándokok Ferenc pápa érkezését. A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a szervezők változtattak az útvonalon, és a szentatya nem Bákóból, hanem Marosvásárhelyről utazik Csíkszeredába.
Klaus Johannis államfő szerint Románia jó példával jár elöl abban a tekintetben, ahogyan biztosítja a területén élő húsz nemzeti kisebbség jogait.
Katonai tiszteletadással fogadták az államelnöki hivatalnak otthont adó bukaresti Cotroceni-palotába érkező Ferenc pápát péntek délben. A szentatya beszédében külön méltatta a külföldön dolgozó román állampolgárok erőfeszítését.
Orbán Viktor miniszterelnök nem vesz részt a csíksomlyói pápai szentmisén, Magyarországot Áder János köztársasági elnök képviseli – erősítette meg az Origo.hu információit, illetve a korábbi sajtóhíreket Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Származásuk miatt nem jutnak megfelelő képzettséghez és tudáshoz a Romániában élő magyar vakok és gyengénlátók – kongatja meg az asszimilációs vészharangot a lapcsaládunknak adott interjúban Buttu Arnold Csaba. A Romániai Magyar Nemlátók Egyesületének projektvezetője szerint közösségükben alig vannak értelmis&
Tanítási szünet lesz valamennyi oktatási intézményben május 31-én, pénteken, Ferenc pápa látogatása napján Bukarestben, az azt megelőző napra pedig részleges oktatási szünetet rendeltek el.
Elkészült Ferenc pápa csíksomlyói miseruhája, amelyen egyebek mellett a helyi Mária-kegyszobor látható – adta hírül hétfőn a Romkat.ro erdélyi katolikus hírportál.
Számos tényező hozzájárul ahhoz, hogy a mostani fiatal generáció tagjainak egy részét nem tudja hatékonyan megszólítani a hazai munkaerőpiac. A lapunknak nyilatkozott szakemberek szerint a probléma orvosolható, a siker érdekében azonban a munkaadóknak és a potenciális munkavállalóknak is tenniük kell.
A dévai Szent Ferenc alapítvány által segített harminc lány és fiú vett részt Ferenc pápának a Szent Péter téren tartott, szerdai általános audienciáján Böjte Csaba atya vezetésével, aki azt kérte a pápától, nyilvánítsa egyházi ünnepnapnak a június elsejei gyereknapot.
Böjte Csaba páratlan lehetőségnek tartja Ferenc pápa látogatását arra, hogy a székelyföldi, erdélyi magyarság a nagyvilág elé tárja céljait, álmait. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője ezer gyermekkel és eredeti ötlettel készül fogadni a szentatyát Csíksomlyón.
A magyar kormány közel 160 millió forinttal támogatja a június elsején tartandó csíksomlyói pápai mise előkészületeit – közölte Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Csíksomlyón.
A Román Vasúttársaság (CFR) személyszállító vállalata teljes kapacitását beveti, hogy a romániai pápalátogatás idején, azaz május 31. és június 2. között meg tudjon felelni a megnövekedett utasforgalomnak – tájékoztat pénteki közleményében a vállalat.
„Rendet vághat” a romániai idegenforgalomban a kormány által újonnan elfogadott turisztikai törvény, ami számos ponton hoz módosításokat, újításokat. Az érintettek és a szakma véleménye viszont megoszlik.
A június 4-i nemzeti összetartozás napja alkalmából utazási lehetőséget hirdet Kárpát-medencei középiskolásoknak a Rákóczi Szövetség. A jelentkezéseket május 14-ig várják.