A székelyföldi térségen belül Hargita megye az egyetlen, ahol még nem ütötte fel a fejét a sertéspestis, amely ugyanakkor lassan, de biztosan terjed, Kovászna és Maros megyében egy ideje már jelen van. A szakemberek nagyfokú óvatosságra és elővigyázatosságra intik a gazdákat.
A Kilátó interjút kért Soós Zoltántól, a marosvásárhelyi magyarok polgármesterjelöltjétől, aki 2020-ban arra készül, hogy húsz év után visszanyerje a magyarok számára a polgármesteri széket. Kérdéseinket e-mailben küldtük el, így visszakérdezésre már nem maradt lehetőségünk.
Évek óta a romániai és a székelyföldi közbeszéd egyik legfontosabb és legvitatottabb témája a medvekérdés, mégsem úgy tűnik, hogy a probléma egyhamar megoldódna. Az érintett felek álláspontja nem közeledett egymáshoz, a hatóságok pedig képtelenek hatékony megoldást gyakorlatba ültetni.
Első házként elfogadta a szenátus azt az Eugen Teodorovici pénzügyminiszter által benyújtott javaslatot, amelynek értelmében a vendéglők vagy bárok vendégei által hagyott borravalót fel kell tüntetni a nyugtán.
Sokan a meggazdagodást tűzik ki célul, amikor nekifognak vállalkozni. Ez a legnagyobb hiba, amibe általában beleesnek az emberek – állítja Turcsán Tamás Péter startup-tanácsadó. De akkor hogyan is kell elkezdeni, mi vezethet sikerre? Egyáltalán Erdélyben van lehetőség arra, hogy egy jól működő céget indítsunk? Többek közt ezekre a kérdések
Életre szóló élményt és tapasztalatot jelenthet az önkéntes munka azoknak, akik bevállalják, hogy otthonuktól távol, kontinenseket átutazva, legfeljebb természetfilmekből ismert országokban végeznek önkéntes munkát. Érintettek szerint ez életforma, amely egyértelműen kifizetődő.
Online szolgáltatásokkal, pénzügyi szempontból nagyjából tizenöt százalékot tud spórolni az állam, az emberek életéből pedig körülbelül két évet. A hangsúlyos digitalizáció, például az okos városok jelenthetik Székelyföld számára a nagyobb léptékű felzárkózást. Összeáll&
A tanügyi rendszer egésze évtizedekkel le van maradva ahhoz képest, hogy a gyermekeket körülvevő világ mennyit fejlődött rövid idő alatt, holott lépést kellene tartania a haladással a diákok hatékony megszólítása érdekében – vélik a témában lapunknak nyilatkozó érintettek.
Az elnökválasztáson mindenről a titkosszolgálatok fognak dönteni. Ezt a meghökkentő megállapítást Alina Mungiu-Pippidi politológus fogalmazta meg nemrég. Illyés Gergely politikai elemző szerint is minden jel arra utal, hogy a szolgálatok önálló hatalmi politikát folytatnak.
Az eredmények tekintetében fölösleges már azon tűnődni, hogy Trianon vagy a kommunizmus, netán a kettő együtt mért-e majdnem végzetes csapást az erdélyi arisztokráciára, mert a tények az igazán lesújtóak. Napjainkban alig maradt valami az épített kincsből.
Egyetért a borravaló törvényesítésével és megadózásával a Krónika által megszólaltatott vállalkozó és gazdasági szakértő. Abban bíznak, ez enyhíti az ágazatban egyre égetőbb munkaerőhiányt, másrészt ösztönzi a dolgozókat, hogy jobban figyeljenek az ügyfelekre, s ezzel javul a szolgáltatás min
Főként a fiatalok körében terjedt el az online ételrendelés gyakorlata, de más korosztályok is jelen vannak a piacon. A többség pizzát vagy hamburgert rendel, a vendéglők, gyorséttermek kínálatát összegyűjtő platformok népszerűsége pedig felfelé ível.
Egy önkormányzat tevékenységének jelentős fokmérője lehet a hozzá fűződő perek száma és ezek elemzése – de természetesen csak akkor, ha hozzáértő szemek fürkészik át a száraz számsorokat. Ezekből sok minden kiolvasható, nem véletlenül lett divatszakma az adatokkal való kereskedés, vagy azok elemzése.
Talpraesett? Furfangos? Huncut? Gyakorlatias és természetközeli? Olyan, mint a szülei, vagy okosabb? Mennyire nyitott a világra? Milyen kihívások elé állítja a felnőtteket? Fontos-e, hogy ismerje saját nyelvjárását? Egyáltalán milyen is a mai, 21. századi székely gyermek? Ezt próbáltuk körüljárni néhány nézőpontot felvillantva.
Az Átlátszó Erdély és a magyarországi Magyar Hang hetilap összehangoltan állítja, hogy „pult alatt megy a susmus” a magyar állam Székelyföldön meghirdetett gazdaságfejlesztési program során. Vérbő állításokban, vágyvezérelt következtetésekben bővelkedik a nagy „leleplezés”, és szemmel láthatóan &
A türelem, a nyugalom és a békés környezet megteremtése az elsődleges ahhoz, hogy egy anya ideális körülmények között adhasson életet gyermekének – vélekednek egybehangzóan a lapunknak a szülés témájában nyilatkozó szakemberek és édesanyák.
Az államelnöki hivatal fennhatósága alá tartozó rendvédelmi szerv megtiltotta számos anyaországi és erdélyi magyar közméltóságnak, hogy helyet foglaljon a VIP-zónában, ahova a meghívója szólt. Eközben a román zászlókkal érkezőket az első sorba tessékelték.
Ferenc pápa csíksomlyói jelenléte megerősítette az erdélyi magyarságot identitásában, ugyanakkor a szentatya romániai körútja a vallási felekezetek és népcsoportok közti közeledést szolgálta – állapította meg a Krónikának dr. Holló László, a BBTE előadótanára.