Nincs itt semmi látnivaló, kérem... – Tényfeltáró újságírás az erdélyi magyar médiában

Szüszer Róbert, Székelyhon.ro: Még az elején, hosszú út áll még előtte.

Farcádi Botond, Háromszék: Vannak ígéretes kezdeményezések, de egyelőre gyerekcipőben.

Kocsis Károly, Székely Hírmondó: A tényfeltárás nem az erdélyi magyar újságíró-társadalom erős oldala. Ennek egyik oka az, hogy kevés, illetve egyre kevesebb az erre késztetést érző újságíró manapság, másrészt a kiadók nehezen tudják anyagilag fedezni az ilyen jellegű munkát. A napilapok szerkesztői arra törekednek, hogy meglegyen a napi karaktermennyiség cikk formájában,

Ebből kifolyólag a tényfeltárás inkább a szabadúszók kenyere kellene hogy legyen: leteszi a kész anyagot, megfelelő képanyaggal alátámasztva a főszerkesztő asztalára, és megmondja az árát. Sajnos, ilyen újságírók hozzám fölöttébb ritkán kopognak be, pedig igény volna rá.

Ambrus Attila, Brassói Lapok: Gyerekcipőben jár.

Kizárólag politikailag motivált az oknyomozásuk, noha az angolszász sajtóban az élet legkülönfélébb területeit: a művészeteket, a sportot stb. is érinti. Beszédes, hogy egyetlen politikus sem bukott bele abba, hogy oknyomozó írást közöltek róla.

Kristály Lehel, Bihari Napló: A gyerekcipőt már kinőtte, de még van, hová fejlődnie. Alapvetően az oknyomozó műhelyek hiánya a meghatározó, ám ezen a területen a Székelyhon nagyot lépett előre, hiszen már van oknyomozásra, tényfeltárásra dedikált csapata.

Pál Edit Éva, uh.ro: Gyenge lábakon áll, mivel a legtöbb médiatermék fenntartója a politikum, és az oknyomozó újságírásnak nem tesz jót a nagy magyar összefogás, ha az erdélyi magyar szereplők összefognak, mert akkor már egyiküknek sem érdeke, hogy leleplezze a másik turpisságait, s ezzel egy fontos információforrás kiapad.

A politikai összefonódás csak egyik oka annak, hogy nem igazán foglalkoznak oknyomozással a médiatermékek: a másik az újságírók szakképzetlensége, és részükről az igény hiánya arra nézve, hogy elvállalják ezt a konfliktusoktól terhes feladatot, hogy megnézzék, mi történik a színfalak mögött. Kicsi az erdélyi közösség, és kevesen vállalják fel azért a kevés pénzért és szakmai elégtételért, ami ezért a munkáért jár, hogy pellengérre kerüljenek. Hálásabb részt venni az erdélyi zsánerkép festegetésében, amin sok szépet hazudunk mi, erdélyi magyarok magunkról magunknak. Ennek is van létjogosultsága, hogy elmondjuk, milyen értéket képviselünk, és hozunk létre, de fontos az egyensúly.

miközben más lapok esetleg éppen kattintásvadász címekkel és témákkal leelőzik őket a nézettségben. A másik jelentős probléma, hogy az erdélyi magyar médiaorgánumok többsége nem tud kizárólag piaci alapon működni, támogatásokra van szükségük a fennmaradáshoz: ebből kifolyólag pedig lehetnek olyan témák, amelyek tabusítva lesznek és nem kerülnek terítékre.

– Saját kiadványod tervezi-e, hogy tartósan foglalkoztasson olyan munkatársakat, akik oknyomozással foglalkoznak? Ha igen, miért, ha nem, miért?

Kozán István, Székelyhon napilap: Saját kiadványomnak van oknyomozó csapata. Az irány azonban egyelőre nem feltétlenül ideális (erről bővebben az első kérdésre adott válaszomban tértem ki).

Szüszer Róbert, Székelyhon.ro: Már vannak ilyen kollégák. Az a feladatuk, hogy próbáljanak háttereket felderíteni, összefüggéseket átláthatóvá tenni.

Farcádi Botond, Háromszék: Nem, nincs rá emberünk és pénzünk.

Kocsis Károly, Székely Hírmondó: Ezt már érintettem az első kérdésre adott válaszomban. Azt pillanatnyilag nem tudjuk megengedni magunknak, hogy csak tényfeltárással foglalkozó újságírót alkalmazzunk, és nem csak anyagiak okán: jelenleg nem látok olyan riportert a prérin, akire szívesen áldoznék havi ezer eurót.

Ha viszont valamely, sajtótámogatásra szakosodott alapítvány pályázatot hirdetne ilyen célkitűzéssel, szívesen élnék a lehetőséggel.

Ezért tartjuk fontosnak, hogy legyen oknyomozó tartalom is a portálunkon. Egyéb témáknál is fontos, hogy kilépjünk a megszokott keretből, a lerántsuk a jótékonyan ápoló és eltakaró leplet, és onnan nézzünk a valóságunkra.

Gyöngyi Annamária, Transindex: Nyilván szeretnénk, ha lenne erre több lehetőségünk, de egyelőre némiképp „luxusnak” számít egy folyamatos frissülésre törekvő portál esetében olyan munkatársak megfizetése, akiknek van lehetősége hosszabb ideig kiemelten csak egy-egy témán dolgozni, kideríteni azokat a részleteket, amelyek nem nyilvánosak, nem könnyen hozzáférhetőek, feltárni a nem nyilvánvaló összefüggéseket. Természetesen ennek az oknyomozó munkának az elemei amúgy is jelen vannak az újságírók mindennapi munkájában is, de gyakran nem olyan mértékben, ahogy az valóban kívánatos lenne.

– Utalva az erdélyi magyar újságíróképzés viszonyaira, kiadványod hogyan és honnan keres új munkatársakat? Milyen feltételeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy nálatok dolgozhasson valaki?

Kozán István, Székelyhon napilap:

Mi álláshirdetés alapján keresünk kollégákat, és annak örülünk, ha kezdőkkel dolgozhatunk, ugyanis őket még nem fertőzte meg a rossz beidegződés (a közéleti újságírás háttérbe szorítása), így a saját meglátásaink alapján tudjuk képezni őket.

Szüszer Róbert, Székelyhon.ro: Az ajtónk mindenki előtt nyitva áll. Tartósan itt maradni viszont csak megfelelő szakmai tudás birtokában lehetséges. Nemcsak íráskészséget és olvasottságot várunk el a jelöltektől, hanem a gyors logikus gondolkodás képességét is.

Farcádi Botond, Háromszék: A legfontosabb a felkészültség, íráskészség, képzettséget nem szoktunk nézni. Új munkatársakat sajnos, régóta nem keresünk.

Egyebet, ami egy újságcikk megírásához szükségeltetik, nálunk is el lehet sajátítani, és lehet, nem is kell hozzá három esztendő.

Ambrus Attila, Brassói Lapok: Sokszor felajánlottam, hogy nyári szakmai gyakorlatra várjuk az újságíróképző egyetem diákjait. Ritkán jelentkeztek. Ők is inkább tévébemondóknak készültek. Fiatal munkatársaink nem újságíró szakot végeztek, ám jó az íráskészségük, és elfogadják azokat a szakmai és erkölcsi követelményeket, amelyeket irányukban támasztunk.

Kristály Lehel, Bihari Napló: Ajánlásos alapon, gyakornoki feladatok ellátása után. Alapvetően kezdők is dolgozhatnak, ha van bennük spiritusz, szívesen kitanítjuk, de örülünk, ha van régiségük az új embereknek.

Pál Edit Éva, uh.ro: Hirdetések és ismerősök ajánlása, illetve a kettő kombinációja alapján találunk új munkatársakat. Próbálkoztunk az újságírói egyetemen, tanárokat kerestünk meg, de nem nagyon biztattak a diákjaik hivatástudatát illetően: nincs elég pénz és igazgatói szék a médiában.

A logikus gondolkodás, a gondolatok világos kifejtésének képessége, a közügyek iránti érdeklődés, a nyitottság, a kreativitás, az empátia, a tanulásra való hajlandóság az, ami fontos szempont a kiválasztásnál. Akinek megingathatatlan elképzelései vannak a világ működéséről, és megtalálni vélte a bölcsek kövét, az nem a mi emberünk.

A Lord Northcliffnek, és William Randolph Hearst-nek egyaránt tulajdonított aforizma lebeg mindig a szemünk előtt: a hír az, amit valaki el akar titkolni, minden más hirdetés.

Gyöngyi Annamária, Transindex: A legtöbbször egyszerűen álláshirdetések révén próbálunk meg új munkatársakat találni. Az újságírói egyetemet végzettek kapcsán meglehetősen vegyes tapasztalataink vannak. Számunkra a jó íráskészség mellett nagyon fontos, hogy a jelentkező legyen tájékozott és nyitott, illetve legyen motivált abban, hogy a munkája révén változást érjen el a környezetében, érezze a kihívást abban, hogy újságíróként a fontos ügyek mellé álljon.

KILÁTÓ - DOM