Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Egy ország megszégyenítése

„Először fordul elő velem, hogy szégyellem magam amiatt, hogy ebben az országban élek. Románok = tolvajok.” Nem, nem a kolozsvári Sabin Ghermannak lett elege ismét Romániából. 

Kiss Judit

Kiss Judit

Mindeközben

Ország- és világszerte is nagy horderejű témák foglalkoztatják jelenleg a sajtót és a közvéleményt.

Molnár Judit

Molnár Judit

Szűk mellény és kihűlt kása

Azt mondja a népi bölcsesség, hogy nem eszik olyan forrón a kását! De épp azért született meg valaha ez a bölcsesség, mert mindig akadtak olyanok, akik nem tudtak maguknak parancsolni.

Balogh Levente

Balogh Levente

Autonómia: önmagunkkal sem értünk egyet

Újfent sikerült az erdélyi magyar közösség politikai és civil szervezetei által egyaránt fontosnak nevezett autonómia ügyében egymásnak tökéletesen ellentmondó lépéseket tenni.

Molnár Judit

Molnár Judit

Nem szabadulunk a szabadnapoktól

Hogy miért zúdítanak ránk újabban annyi szabadnapot: amiért a többi „népboldogító” felhajtást is rendezik.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Üzlet és politika

Meglehetősen indulatos és elrugaszkodott reakciók láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a romániai bíróság betiltotta a csíkszentsimoni sörgyár termékének palackozását.