VEZÉRCIKK – Már sokan sokszor temették volna, mondván, hogy a vers is végső soron ugyanolyan divatfüggő, mint a mindennapjaink egyéb tartozéka, de a KÖLTÉSZET halhatatlan.
2017. április 11., 10:072017. április 11., 10:07
A divatfüggés természetesen igaz, olyan értelemben, hogy bizonyos korok jobban, mások kevésbé szeretik a költőket, ám a világ dolgainak érzelmi lereagálása emberileg kódolt, bár az a különbség is igaz, hogy vannak többé vagy kevésbé lírai alkatú népek, nyelvek. A mi irodalmunk stílusokban is, műfajokban is vitathatatlanul költészettúlsúlyú.
Talán ezért nem véletlen, hogy ünnepét épp annak a költőnek a születésnapján üljük, aki a legtágabban és legpontosabban írta körül a lírai alkotót: „Ha költenél s van rá költség, / azt a verset heten költsék. / Egy, ki márványból rak falut, / egy, ki mikor szülték, aludt, / egy, ki eget mér és bólint, / egy, kit a szó nevén szólít, / egy, ki lelkét üti nyélbe, / egy, ki patkányt boncol élve. / Kettő vitéz és tudós négy, / a hetedik te magad légy.”
Igen, mindezt József Attila írja az egyik legemblematikusabb hitvallásában, A hetedik című versében. Saját költőiségén túlmenően mindig foglalkoztatta a KÖLTŐ identitásának meghatározása, de feltehetőleg 1932-ben, az idézett vers keletkezésének évében lírai szempontból is nehezebbnek érezte a condition humaine-t, mert A hetedik közvetlen közelében keletkezett Mondd, mit érlel utolsó szakaszában nagyon keserűen fogalmaz, mondván, hogy „neve, ha van, csak áruvédjegy, / mint akármely mosóporé”. Ez a kiáltással is felérő, de belenyugvóan elfojtott megjegyzés nem a költészetet, hanem a vers fogadására és befogadására hivatott pillanatnyi környezetet minősíti. Nagyon hasonlóan a szintén április 11-én, de József Attilánál öt évvel korábban, 1900-ban és nem Budapesten, hanem
Kassán született Márai Sándor amerikai emigrációban, 1961-ben írja a Manhattani szonettek 1. darabjában. Nem panaszkodva, hisz a távozást szabad akaratából választotta, de nem tudván és nem is akarván eltitkolni a mindvégig megmaradt magányát: „Azt hittem, nem bírom tovább, elég – / New York forró belében, mint a vak / Élősdi kúsztam lenn, a föld alatt. / Akkor kinyílt a manhattani ég. / A Nyolcadik Sugárút peremén / Álltunk – én és még kilencmillió / Ember – s mert halni rossz és élni jó, / Szólani kezdett ez a költemény. / Azt hittem, nem bírom tovább, elég. / A négert néztem és az állami / Rendőröket, s nem bírtam állani, / De iszonyúan nagy volt ez az ég – / Ezért a földre ültem s állati / Szerényen felnéztem az égre még.”
Igencsak elrugaszkodik a valóság talajától, aki az EU-csatlakozásról szóló moldovai népszavazás eredményét úgy magyarázza, hogy azzal az ország végleg demonstrálta elköteleződését a nyugati integráció mellett, jókora csapást mérve ezzel a Putyin-rezsimre.
A román média keményen ostorozza a szerinte orosz befolyás alá került moldovai köztársaságbeli Gagauz Autonóm Tartomány szavazási eredményét. A gagauzok vajon miért nem szeretik a nagyromán jelöltet, és vele együtt az Európai Uniót?
A végén még az a szégyen éri a romániai lakosságot, hogy magyar és/vagy orosz áram és földgáz jön majd a falból.
Bár a román politikumban kétségkívül erős a konkurencia, Nicolae Ciucă liberális pártelnöktől senki sem veheti el az első helyet a hét legszánalmasabb és legröhejesebb kijelentéséért zajló versenyben.
Súlyos, de szükséges döntés volt: Izrael végül bevállalta a kétfrontos háborút az ország népét, államiságát fenyegető terrorszervezetekkel szemben.
Rekordokat dönt a román állam költségvetési hiánya. A túlköltekező kormány valahogy kihúzza a választásokig, de hogy utána mi lesz, arról csak rossz sejtések vannak.
A végén még oda lyukadunk ki, hogy Klaus Iohannis politikai jövője fontosabb Románia sorsánál.
Kialakult az év végi romániai államfőválasztás részvevőinek mezőnye, immár tudjuk, hogy a parlamenti pártok kit küldenek harcba a Cotroceni-palotáért, illetve kik indulnak kisebb alakulatok színeiben vagy függetlenként.
Az Alkotmány 3. cikkelye szerint Románia területe elidegeníthetetlen, ezért is kelt rendszerint közfelháborodást szerte az országban ha valaki – nyilván magyar ember – azt meri mondani, hogy Székelyföld nem Románia.
Immár kijelenthető: Donald Trump egyszerre hihetetlenül szerencsés és hihetetlenül peches ember.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!