• Vélemény

Az igazságszolgáltatás és a parlament közötti nyílt sisakos küzdelem már eléggé nyilvánvaló, ehhez nem kell a taláros testület.

Egyelőre csak buta szóbeszédnek, felelőtlen fecsegésnek tűnhet az a hír, hogy a kaliforniaiak közel egyharmada ki akar lépni az Egyesült Államok szövetségéből.

Ha megkérdezték volna, mely romániai intézményekben él tovább a Ceaușescu-korszak fasiszta kommunista szellemisége, nem biztos, hogy eszünkbe jutott volna a Román Akadémia.

Míg az erdélyi magyar gyermeknek arról kell számot adnia az iskolában, mennyire értette meg Slavici vagy Creangă szövegét, gyakorta megesik, hogy még tojást vagy kenyeret sem tud kérni. 

A szocdemeknél már nem foglalkoznak a látszatok betartásával, nem érdekli őket, ki mit mond, hogyan vélekednek róluk az emberek.

Bár a szerdai bizalmi szavazáson az előre sejthető eredmény született, a szavazás körülményei mégis érdekessé teszik az eseményt.

Amint az várható volt, a büntető törvénykönyvet módosító sürgősségi kormányrendelet visszavonása után országszerte lankad a több mint egy hete tartó tüntetéssorozat.

Ha minden kötél szakad, riogass a magyarveszéllyel – régi gyakorlat ez a román politikában, és a PSD–ALDE-kormány kétségbeesését és cinizmusát egyszerre jelzi.

Megható volt látni, ahogy a tüntetések után, mikor a résztvevők zöme már indult hazafelé, a még majdnem gyerekek gyűjteni kezdték zsákokba az elhullajtott szemetet.

Két friss példa arra, miért tűnik felületesnek, álságosnak az RMDSZ lépten-nyomon hangoztatott újratervezése, megújulása.

Közel sem lehet a tiltakozók, a jogállamiság, a demokrácia, illetve a korrupcióellenes küzdelem győzelmeként értékelni azt a tényt, hogy visszavonták a sokat bírált sürgősségi rendeletet. 

Igaz, hogy más növények tövében, levele alatt vagy az árnyékában meghúzódó ibolyát nem lehet azonnal észrevenni, ám erős, jellegzetes illata „orránál fogva” elvezeti az őt keresőt.

És tanúi lehettünk azon – minden bizonnyal ritka – alkalmak egyikének, amikor Liviu Dragnea, a PSD elnöke és a kormány valódi feje igazat mondott.

„Először fordul elő velem, hogy szégyellem magam amiatt, hogy ebben az országban élek. Románok = tolvajok.” Nem, nem a kolozsvári Sabin Ghermannak lett elege ismét Romániából. 

Ország- és világszerte is nagy horderejű témák foglalkoztatják jelenleg a sajtót és a közvéleményt.

Azt mondja a népi bölcsesség, hogy nem eszik olyan forrón a kását! De épp azért született meg valaha ez a bölcsesség, mert mindig akadtak olyanok, akik nem tudtak maguknak parancsolni.

Újfent sikerült az erdélyi magyar közösség politikai és civil szervezetei által egyaránt fontosnak nevezett autonómia ügyében egymásnak tökéletesen ellentmondó lépéseket tenni.

Hogy miért zúdítanak ránk újabban annyi szabadnapot: amiért a többi „népboldogító” felhajtást is rendezik.