• Vélemény

Az 1990-es évek elején, amikor a nyugati világ eszperantistáinak mi voltunk a „keleti csoda”, egy év leforgása alatt legalább százan megfordultak szerény hajlékomban és mindannyian arra voltak kíváncsiak: milyen is az a Románia. (Persze mindegyikkel külön tisztázni kellett, hogy Románia ide meg oda, de ez itt a Székelyföld, az „héccencség”, még akkor is, ha „odakünn tük úgy tuggyátok, Románia”.)

Miniszter ekkora bakot már rég nem lőtt, mint Ecaterina Andronescu oktatási tárcavezető azon rendelettel, amellyel kivonja az iskolaigazgatók kinevezésének jogát a megyei főtanfelügyelőségek hatásköréből.

Ha valaki azt hitte volna, hogy egy koncert minősége azon múlik, hogy mennyire tehetségesek egy zenekar tagjai, milyen hangszereken játszanak, esetleg azon, hogy milyen a hangversenynek otthont adó terem akusztikája, akkor nagyot téved.

Elnézést a talán nem ide illő hasonlatért, de a kézdivásárhelyiek színházalapító igyekezete kicsit ahhoz az 1929. esztendei, csíkszeredai mozivetítéshez hasonlít, mely filmen kanadai hokisok kergették a fekete korongot, s amelynek láttán Vákár Lajos emígyen szóla: „Ilyent mi is tudnánk csinálni”.

Egyre nagyobb az aggodalom minden szülő szemében az új tanév kezdésekor. Már megint nincs elég tanár, tanító, s aki van, az vagy szakképzetlen, vagy csak egyszerűen nem tetszik. A városi irigyli a vidékit, mert ott biztos jut hely minden diáknak, s kevesebben is vannak, ott biztos nincs tömegtanítás.

Talán az Önök életében is előfordult már, hogy vásároltak egy szekrényt, és amikor az a helyére került, és fokozatosan elnyelte a tárgyakat, amelyeknek korábban nem volt helyük a lakásban, jó érzés kerítette hatalmába a családot. Kimondhatatlan nyugalmat, derűt képes teremteni ugyanis annak a tudata, hogy fel lehet számolni a kócerájt, hogy rendet lehet már tartani.

Akik közelebbről ismernek, tudják rólam, hogy alapvetően nyitott, szókimondó ember vagyok. Magyarán mindenkinek szemébe mondom azt, amit a háta mögött mondok róla másoknak. Már nem egyébért, de rühellem a fölösleges tisztázódásokat, hogy „nem ezt mondtam, hanem azt”, illetve unom az „így vagy amúgy értelmeztem”-szerű magyarázkodásokat.

A kiszámíthatóságáról eddig sem híres román politikában ezen a héten bármi megtörténhet, de annak az ellenkezője is. Előfordulhat, hogy a korábban beharangozottaknak megfelelően a kormány ma felelősséget vállal a parlament előtt azért a három jogszabályért, amelyek közül tulajdonképpen még egyik sem öltött végleges formát, és aztán a közszférában nyújtott bérezés terén akkora átalakítások veszik kezdetét, amilyet még nem látott romániai...

Sosem lehet tudni, ki és mikor veri át a jóhiszemű polgárt. Már egész iparág fejlődött ki a mások zsírján meggazdagodók irányításával. Egyik barátom a minap a tévéből rendelt pár reklámtárgyat. Az egész csomag egy minimálbér árát tette ki. Gondolta, rendel a villogó dobozból, mert az internetes csomagküldők átverésszagúak.

Ha Alan Greenspan bankárnak is olyan tehetséges, mint pszichológusnak, akkor tulajdonképpen örülhetünk annak, hogy már nem ő irányítja az amerikai jegybank szerepét betöltő, Fed becenévre hallgató bankszövetséget.

Látod, mindig mondtam neked: a jogosítvány nemcsak arra való, hogy télen lekaparjuk a szélvédőről a jeget. Hanem arra is, hogy ülj oda a kormánykerék mellé, és vezess. Ha már úgyis megszerezted azt a műanyag lapot.

Száztizenhét évvel a magyarországi románok jogköveteléseit tartalmazó emlékirat megszületését követően most újabb memorandum készül Erdélyben, amely az országhatárok megváltozása nyomán ezúttal a Romániában élő magyarok igényeit tartalmazza.

A balassagyarmati városvezetésnek kifejezetten jó humora van. Robert Fico csütörtöki szécsényi látogatása előtt egy nappal tudatták, hogy a szlovák miniszterelnök nem kívánatos a városban, indoklásként pedig Sólyom László Szlovákiából való kitiltására, a nyelvtörvényre, valamint Balassagyarmat 1919-es csehszlovák megszállására hivatkoztak.

Már az a nemzedék is hitt, remélt és szeretett volna valami csodálatosat látni a magyar válogatott részéről, amely 1986-ban, a magyarok utolsó világbajnoki szereplésekor még azt sem tudta, hogy a labda kerek, és be kell rúgni (a labdát).

Azt hiszem, nem kell haragudni Ioan Lăcătuşura és az általa vezetett Hargita és Kovászna Európai Tanulmányi Központra amiatt, hogy a székelyföldi román közösség identitásának a megőrzésére javasoltak megoldásokat. Még akkor sem, ha ezek a megoldások sok szempontból nem tűnnek elfogadhatónak.

Sokat írtunk már az uniós normák generálta furcsa törvényekről, rendelkezésekről, amelyek többsége minden bizonnyal nagyon jó, ha kihagyunk belőle egy lényeges elemet: az embert. Ugyebár nagyon helyes, hogy olyan „gyermekbiztos” öngyújtókat forgalmaznak, amihez komoly jártasság szükséges, hogy tüzet csiholjunk belőle, de ugye azt is tudjuk, hogy bármelyik üzletben lazán visszaadnak az apróra egy tasak gyufát a gyereknek.

Na, hát akkor elkezdődött. Itt a szeptember, ami a magyarországi kereskedelmi televíziók számára az új műsorrend bevezetésének időszaka. Ez azonban még a kisebbik baj, hiszen ez azt jelenti, hogy a nyári Zsé kategóriás filmkínálat és a show-műsorismétlések helyett esetleg egy-két nívósabb film is képernyőre kerül. Most azonban egy sajnálatos súlyosbító körülmény is befigyel.

Kincstári optimizmussal azt mondhatnánk: akár szimbolikusnak is tekinthetjük, hogy a craiovai autógyár futószalagjáról elsőként egy Ford Transit gördült le tegnap, hogy jelezze, túlléptünk a gazdasági válság mélypontján, és megkezdődött az átmenet a fellendülés irányába.