• Vélemény

Más városokban talán másképp van, Nagyváradon a segélyezettek – újabban – afféle egyenruhaszerű mellényt hordanak, amin jól láthatóan olvasható viselőjének társadalmi státusa. Legtöbbször csapatban közlekednek, nem kimondottan csendben, és mindegyiküknek a kezében egy jókora seprű.

Ismét bizonyságot tett az RMDSZ azon erényéről, amely miatt a legkapósabb koalíciós partner a román pártok között: a kiszámíthatóságról. Ahogy ugyanis eddig mindegyik partner nyugodt lehetett afelől, hogy a szövetség semmiképp nem hátrál ki a kormánykoalícióból – sérüljön bármilyen mértékben a programja vagy a romániai magyarok érdeke – ugyanúgy lehettünk biztosak most abban, hogy a „hivatalos” jelöltet, Kelemen Hunort emelik majd pajzsra a...

A cirmosoknak állítólag mindig alfa üzemmódban működik az agyuk, kvázi éjjel-nappal mámoros állapotban vannak. Egyébként látszik is rajtuk, mert a szemüket csak akkor nyitják ki, ha valami arra érdemes kerül az orruk alá, mondjuk, húsféleség, arrébb menni pedig csak a bakancs orrának noszogatására hajlandók. Szeretik a meleget, és ha tehetik, az egeret is mellőzik inkább, csak ne kelljen kirohanni érte a hidegbe.

Hiába mondom neked, mondogatta neki gyakran Satu, hiába mondom, te vakvarjúcska, hogy ne tegyed egy dobozba a magyar állami kitüntetéseket a csavarokkal, az apró lövedékkel meg a többi biszbasszal, de neked akkor is mindig oda kell hogy tegyed.

Bárkit is válasszon szövetségi elnöknek a több mint félezer küldött az RMDSZ hétvégi tisztújító kongresszusán, mandátuma nem ígérkezik sétagaloppnak. A 18 év után leköszönő Markó Béla vészjóslásnak is beillő szavaival élve: az alakulat leendő elnöke nem kitüntetést, hanem sokszor emberpróbáló feladatot vesz át Nagyváradon.

Anya, te ezt nem értheted, Zsófi ilyenkor lemondóan legyint, majd feloldozásképpen kapok egy puszit, elfogad ő ilyennek, csak hát rajzfilmügyekben teljesen reménytelen eset vagyok, azt sem mindig értem, hogy a játékot hajszálpontosan meddig játsszák (ameddig Zsófi nyer, egy perccel sem tovább), és Zsófi már van annyira politikus, hogy a vesztésre álló vitát is így zárja le.

Akár egyetérthetünk Traian Băsescu államfővel, midőn kijelenti, hogy a belügyi tárca a korrupció melegágya. Erről mi, adófizető halandók legfeljebb csak anynyit érzékelünk, amennyivel mindennapjainkon esetleg szembesülünk.

Ha most valaki azt gondolja, hogy teljesen szupermarket-fóbiás lettem, és inkább kezeltetnem kellene magam, semmint itt irkáljak összevissza, lehet, hogy igaza lesz. De a minap belém hasított a felismerés, miért is viszolygok annyira ezektől az egyébként sokak által kedvelt óriási üzletektől. Pontosabban: többek közt miért, mert oka több is van, amit most nem részletezek, mert vagy már írtam róla, vagy majd írok róla.

Alighanem az RMDSZ hétvégi kongresszusának is szól, hogy a kormánypártok a hét derekán újabb együttműködési szerződést kívánnak aláírni, amelyben az elkövetkező időszak törvényhozási prioritásait rögzítik. A Demokrata-Liberális Párt vezetői szükségét érzik, hogy szorosan magukhoz láncolják szövetségeseiket, és a gondolatát is elhessegessék annak, hogy a másik táborhoz csapódva reméljék céljaik megvalósulását.

Hallunk mindenféléket: legutóbb például olyan Amerikában garázdálkodó e-tolvajokról, akik táskán vagy tárcán keresztül is képesek lemásolni a bankkártya mágneses azonosítóját, és mire a bávatag, óvatlan járókelő észbe kapna, már ki is rámolták a számláját.

Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy az RMDSZ kongresszusait különös figyelem övezi a román pártok részéről. A 2003-ban Szatmárnémetiben tartott fórumon először vett részt bukaresti kormányfő, mégpedig Adrian Năstase, aki bevallottan hosszú távú kapcsolatot szeretett volna kialakítani a magyar alakulat és az általa akkoriban a parlamentből támogatott szociáldemokrata párt között.

Végleg elegem van a télből. Mindennap azzal riogat az időjárást jelentő kopasz bácsi, hogy csak nálunk lesz hideg, fagyás, és még esni is fog néha. De miért csak mifelénk? Vajon nem kötöttek a helyi vezetők valamiféle szerződést a meteorológiai szolgálattal, akik ennek ellenében kötelesek az esti hírekben népszomorító tevékenységet folytatni, és naponta adott mennyiségű rosszindulatú felhőt szállítani fölénk.

Hetek óta hangos a sajtó a „cigány vagy roma?” vitától. Az India északnyugati részéből Perzsián és Örményországon át Európába érkező cigányok saját magukat anyanyelvükön romának nevezik. Ez az ő dolguk. S hogy a románok újabban miként, melyik szóval akarják megnevezni ezt a népcsoportot – az a románok dolga. Abba viszont, hogy mi, magyarok a mi nyelvünkön miként nevezzük őket, lehetőleg ne szóljanak bele sem a cigányok, sem az uniós politikusok....

Az eddig benyújtott több mint harmincezer honosítási igénylés azt jelzi, a határon túli magyarok jelentős hányada számára fontos, hogy a lehető legszorosabb kötelék fűzze őket az anyaországhoz.

Mer’ a magyar ember az zabáljon almát. Vagy körtét. Ha pedig más, egzotikusabb gyümölcsöt szeretne, például olyan hivalkodó fajtát, mint a narancs vagy a banán, akkor fizessen a rohadt burzsuja. Nagyjából ez a lényege a magyar Országgyűlésbe tavaly bejutott, bizonytalan doktrínájú, a leggyakrabban ökopártként emlegetett Lehet Más a Politika (LMP) törvényjavaslatának, miszerint a külföldről behozott egzotikus gyümölcsökre különadót kellene kivetni.

Nagy hiba, ha egy erdélyi magyar azt hangoztatja büszkén, ő ejsze azért se tanul meg románul, az viszont sokkal elszomorítóbb, ha valaki szép csendben elvész az adeverincák és csertifikátok erdejében. A hivatalos román szóhasználat már életünk első ügyintézései során belevésődik emlékezetünkbe, s mivel sok helyen esély sincs arra, hogy a magyar megfelelőkkel találkozzunk, a berögződések akár egész életünkön végigkísérhetnek.

Múlt héten a jobb karom napokig fájt a sok teniszezéstől. Ebben nem is lenne semmi furcsa, ha egyébként tudnék teniszezni, de nem tudok. A strandlabdát is nehezen kapom el, egyéb labdajátékokban pedig általában akkor veszem észre a felém repülő tárgyat, mikor már épp fejbe vágott. Szerencsére már feltalálták az olyan számítógépes játékot, amihez nemcsak a klikkelőizom használatára van szükség, hanem valódi mozgásra. Persze nem egy Wimbledon, de épp...

Hatalmasat tévedtek, akik azt hitték: Traian Băsescu cotroceni-i bársonyszékében békésen hátradőlve fogja végignézni, amint a kedvenc pártja alkotta kormánykoalíció lassan, de biztosan „kicsinálja” magát a 2012-es választásokig, és a már most ötven százalék fölötti népszerűségnek örvendő balliberális tábor ölébe pottyantja a hatalmat.