2011. február 18., 10:172011. február 18., 10:17
Az okok között bizonyára előkelő helyet foglalnak el a kézzelfogható előnyök is – a vízummentes amerikai beutazástól egészen addig, hogy a koronás-címeres útlevelet azért Európa-szerte is kevésbé gyanakodva és lenézően veszik kézbe a határőrök – , azonban a legkézenfekvőbb indoknak mégiscsak az tűnik, hogy az igénylők a magyar állampolgárság megszerzését a biztonságukat szavatoló tényezőnek tekintik. Hiszen az utópisztikus ideális konstrukciókat fetisizáló, a nemzeti érzést idejétmúlt beidegződésnek tartó ellendrukkerek ideologikus vágyálmait megcáfolva a nemzeti ellentéteket megoldani remélt Európai Unió a legkevésbé sem jelent garanciát arra, hogy a kisebbségi problémák rendeződjenek.
Gondoljunk csak a szlovák nyelvtörvényre, vagy jussanak eszünkbe azok a csángók, akik a hatóságok retorziójától félve azt kérik: ne postán küldjék ki nekik a honosítással kapcsolatos küldeményeket. A magyar állampolgárság azt az érzést erősíti az igénylőkben, hogy van olyan állam, amely nem az elnyomásukra, hanem a támogatásukra törekszik. Emellett fontosnak érzik a nemzethez való tartozást, és annak kinyilvánítását is. Ez a fő oka a konzulátusokon és a demokrácia-központokban tapasztalható rohamnak, nem a kivándorlás szándéka vagy az a vágy, hogy a szavazatukkal húsz évre bebetonozzák a Fideszt a hatalomba. Az ideológiák virtuális valóságában élő, a valóságot gőgösen lefitymáló balliberális bírálók fanyalgása, miszerint Magyarország már csak azért sem orvosolhatja legalább részben a trianoni traumát, mert nem ő okozta, csak azt a véleményt erősíti, hogy nem értik, vagy nem akarják érteni, hogy az állampolgárság biztosítása erősítheti az elszakított nemzetrészek biztonságérzetét és nemzeti önazonosságát.
Persze a pakliban a „bebetonozás” reménye is benne lehet, de – pártállástól és ideológiai előítéletektől függetlenül – tekintsük már annyira felnőttnek és önállónak a határon túliakat is, hogy nem nézzük őket agyatlan szavazógépekből álló homogén masszának. És fogadjuk el: az állampolgárság igénylése egyenértékű a nemzeti hovatartozás nyílt felvállalásával, ami gyakran komoly bátorságot igénylő lépés.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.