2011. március 01., 10:332011. március 01., 10:33
Mindez annál dicséretesebb, mivel saját szememmel láttam – nemegyszer, és hajlandó vagyok ország-világ előtt tanúsítani –, hogy tudják is, mire kell a kézbeli eszközt használni. Hurrá, hurrá – a mellény és a seprű ezek szerint nem csak a régi vágású gavallérok zsirardikalap-sétapálca kelléke! Tanúságtételem eddig százszázalékosan igaz is, ám ha ennyivel megelégednék, aligha kerülhetném el a hamis tanúzás vádját, mivel nemcsak vidám vonulásukat láttam utcán-járműveken, hanem azt is, amikor használták a szép nagy seprűt.
Mégsem merném tiszta szívvel és nyugodt lélekkel állítani, hogy seperték az utcát. S hogy miért nem? Mert jómagam is űzöm ezt a „sportot” jó ideje: a lakásunk előtti gesztenye- és juharfák egészséges vegetációjuknak köszönhetően évről évre bőven megtermelik a sepernivalót. Kezdődik április elején a járdát borító hernyószerű juharrügyekkel, majd májusban következnek a néhány napig gyönyörű gyertyához hasonlító gesztenyevirágok kupacai, hogy már a júniusi viharok leverjék a gesztenyeembriókat, júliustól egészen októberig pedig küszködöm a száraz levelekkel. A járdaseprést egyedül végzem – a téli hó eltakarítása a férjem „szenvedélyei” közé tartozik – senki nem dolgozik a kezem alá, és én sem „előseprek” senkinek. Tehát akár szakképzett utcaseprőséggel is dicsekedhetnék.
Nem úgy a fent említett mellényesek: a kb. nyolcméternyi buszmegállót legalább hárman sifitelik fel és alá, de nem ritka, hogy még többen vesznek részt a munkafolyamatban. Egyik nap alkalmam volt tüzetesebben megfigyelni a porkavarásnak sokkal inkább nevezhető „sepregetést”: egy fél méter hosszú, húsz centi széles sávon alaposan ide-oda mozgatta az összekapart szeméthalmot az egyik – aztán otthagyta. Jött egy másik, aki újabb mozgatás után ráemelte egy lapátra, majd bedobta a harmadik által odatolt kukába. Nem akarok túlozni, de a lassított felvétel száguldás ehhez a munkaritmushoz képest. Ekkor háborodtam fel: jó, a segély fejében „közhasznú” (?!) munkát végeznek. De kinek használ ez a munkának gúnyolt látszatcselekvés?! És ha csak a szerencsétlen rászoruló tenne így, még mondanám is, hogy legalább ennyi öröme legyen. Ám sajnos egyre több helyen látni hasonlót, tenni ellene pedig egyre kevésbé akarózik bárkinek. Lehet, hogy már ez lett a kötelező tempó, csak én még nem hallottam róla?!
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.