2011. február 17., 11:002011. február 17., 11:00
Azért merészelem ezt a pofátlan reklámot papírra vetni, mert az utóbbi időben egyre többet hallok „számítógépfüggő” gyerekekről, fiatalokról és persze kétségbeesett szülőkről, akik szerint a csemete az életét teszi tönkre, amikor a képernyőn lóg. Nos, isten ments, hogy azt mondjam, pont jó ez így, de mikor ilyesmit hallok, mindig elfog a rémület: mi lesz, ha nekem egyszer kamasz gyerekem lesz? Tényleg hibát követek el azzal is, ha engedem, hogy rólam vegyen példát? Mert én bizony ma sem tartom magam távol az internet és egyáltalán az informatika világa által nyújtott előnyöktől. Nekem is jobb lenne, ha az időm nagy részét a szabad levegőn tölteném, de nem teszem. Többet is mozoghatnék, mint amennyit mozgok, de nem teszem. És itt lép közbe a mozgásérzékelővel rendelkező játék – nem írok márkanevet, mert többféle is van már, meg aztán nem is fizet senki a reklámért. Igaz, hogy tulajdonképpen monitor (tévé) előtt maradok, de mindjárt nem ülve, hanem állva. Igaz, hogy a valóságban egy teniszütőt megemelni is nehezen tudnék, de a távirányító mindjárt könnyebb. Igaz, hogy a tekegolyó gondolatától is kitör a frász – valahogy mindig az az érzésem, beletörne az ujjam –, de a kegyes virtuális világban nem áll fenn ez a veszély.
Na jó, ennyi dicséret után bevallok valamit. Végtelenül vicces, amikor az ember ilyesmit játszik. Forehand, backhand – gyönyörű mozdulatok, csikorog a cipő a padlón – de se ütő, se ellenfél sehol. Karlendítés, tökéletes dobás, fél kéz elöl, másik láb hátul – de se golyó, se bábuk sehol. Na ezért ennyire szórakoztató ez a játék. Komolyan kellemesebb egy lelkes havert figyelni virtuáltenisz közben, mint a legjobb vígjáték. Ja, hogy egy perccel később aztán én leszek a röhej tárgya? Nem gond, legalább másnap eldicsekedhetek, hogy nagyon fáj a karom a sok teniszezéstől.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.