• Vélemény

A giurgiui tragédia kapcsán sokan hajlamosak egyenlőségjelet tenni a Chauncey Hardy halálát okozó bántalmazás és Marian Cozma két és fél évvel ezelőtti meggyilkolása közé. Hiszen mindkét esetben szórakozóhelyen történt a bűncselekmény, az elkövetők itt is, ott is alvilági figurák, az áldozatok pedig olyan kiváló sportemberek, akik hazájuktól távol kamatoztatták tehetségüket.

„Jó napot!” „Adjonisten!” „Jöttem, hogy számláljuk meg magát.” „Engem-é?” „Népszámlálás. Tízévente mindenkiről, a személyekről és a lakásokról feljegyeznek mindent.” „Aha, az már más. Azt hittem, valami számológépet akar eladni nekem. Kerüljön beljebb akkor az úrfi, üljünk le, s kérdezzen.” (Megtörtént.)

El tudják-e képzelni azt a helyzetet, hogy egy székelyföldi magyar önkormányzat megmakacsolja magát: a fennhatósága alá tartozó intézményekben csak magyarul feliratoz, a település román nemzetiségű polgárait hátrányos helyzetbe kényszeríti, és még a magyar zászlót is kitűzi a hivatal homlokzatára?

Gondolom, mindenki számára világos, hogy a „mai világban” (meg egyáltalán) a szolgáltatásokért fizetni kell. Cserébe persze az ember számít arra, hogy amiért fizetett, azt meg is kapja, főleg ha úgynevezett közszolgáltatásról van szó. Nos, nem mindig van így, mert bizony nemcsak olyan van, hogy valaki alig bírja fizetni a közműszámláit, hanem olyan is, hogy valaki fizeti, mégsem kapja.

Az RMDSZ és a román demokrata-liberálisok között a parlament őszi ülésszakának megkezdődésekor újult ki a vita a régióátszervezés és a választási törvény módosítása mentén. És a két alakulat gyakorlatilag most is ott tart, ahol a parlamenti vakáció beköszöntekor: az RMDSZ ellenzi a PDL által erőltetett közigazgatási átszervezést, valamint a tiszta egyéni választókerületes szavazási rendszert.

Komoly gyanakvással fogadtam néhány hónapja az aktuális bombahírt, miszerint Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap elnökét börtönbe zárhatják, mivel zaklatott egy szobalányt.

Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel – tartja a lovagkori mondás, de mivel a lovagok korából már rég kinőttünk, némi kis módosítást szeretnék eszközölni, mondván, hogyha kellő időben nem kaptál megfelelő nevelést, később toldd meg egy törvénnyel.

„A magyar forradalmároknak 1956-ban a szabad világ közömbössége fájt a legjobban. De vajon mi, a mai szabad világ részesei szolidárisak vagyunk-e a tibetiekkel, az észak-koreaiakkal, a kubaiakkal, és azokkal, akik ma is elnyomásban élnek?”

Várassuk jó sokáig. Azért figyeljük, nehogy elmenjen, mert még úgy érzi, erkölcsi fölénybe került. Ha úgy tűnik, szedelőzködik, átteszi a táskát, a mikrofont, a jegyzetfüzetet a másik kezébe, feláll és toporog, akkor kell előkészíteni a látványos be- vagy az előtérbe való kivonulást.

Akár furcsának is mondható, hogy Sepsiszentgyörgy önkormányzatának jogi szabályozáshoz kell folyamodnia a magyar nyelv védelmében. A hetvenöt százalékban magyarok lakta városban a magyar nyelvű reklám-, illetve eligazító feliratok használata érdekében elfogadott – ösztönző és nem tiltó! – tanácsi határozat amilyen pirongató, annyira helyénvaló, s a tétel fordítva is érvényes.

Egy gáztűzhelyt szerettem volna vásárolni. Egyszerű, semmi flanc, csak működjék, mert a réginek az alulsó, sütő része rég bemondta az unalmast, így – egyébként számomra nyilvánvaló – gasztronómiai zsenialitásomat csak korlátozottan tudtam kamatoztatni, s mások számára is nyilvánvalóvá tenni.

Ismét ráirányította a figyelmet a könnyített honosítási eljárásra, pontosabban az ezzel kapcsolatban a Magyarországgal szomszédos országokban időnként felbukkanó anomáliákra annak a sepsiszentgyörgyi bírónőnek az esete, aki jelezte: igényelni szeretné a magyar állampolgárságot.

Nemrégiben számolt be a helyi román sajtó arról, hogy Kolozsvár központjában, a jelenleg a görög katolikus egyház fennhatósága alá tartozó, az Úr Színeváltozása névvel felruházott templom alatt katakombák húzódnak meg.

Nem lepne meg, ha nem valósulnának meg azok a meglebegtetett erdélyi beruházások, amelyekről Alin Tişe, Kolozs megye prefektusa és Anca Boagiu szállításügyi miniszter beszélt az elmúlt napokban. A Nokia távozása okozta sokk kommunikációs kényszerhelyzetet teremtett a kormányoldalon.

Azon töprengek, mi kell ahhoz, hogy egy népünnepély felkapottá váljék, és annyira megszeressék az emberek, hogy évszázadok alatt se menjen ki a divatból… Az ezen a hétvégén első alkalommal megtartott Szatmári Oktoberfest kapcsán kezdtem el gondolkodni, mely nagy sikernek örvendett nálunk is.

Ha közvélemény-kutatást végeznének Erdély magyarlakta vidékein a Boc-kormány tagjainak megítéléséről, Elena Udrea előkelő helyet kapna a népszerűségi listán, még az RMDSZ-es miniszterek társaságában is. A Székelyföldön – ahol a régiófejlesztési miniszter már visszatérő vendégnek számít – különös ismertségre tett szert a politikus, főleg az önkormányzati vezetők körében.

Fiatalok egy csapata, négy vagy öt lány és egy fiatalember beszélget a buszban. Fő téma a tanulás-továbbtanulás, illetve az érettségi eredmények. A fiatalember már túlesett a vizsgán, el is kápráztatja a lányokat a románból kapott jegyével.

Sokmilliós beruházás, több ezer új munkahely, megélhetési forrás embereknek, jövedelmi lehetőség önkormányzatnak, politikusi nyilatkozatok, pezsgő, koccintás, szalagvágás – ezek voltak a tartozékai és velejárói bő három és fél esztendeje annak a pillanatnak, amikor a Nokia-gyár megkezdte működését a Kolozs megyei Nemeszsukon.