2011. november 01., 09:142011. november 01., 09:14
Az a kirekesztő, grandomán, a nacionálkommunista történelemhamisítás jegyeit hordozó nézőpont, amelytől vezérelve a színrománná vált tanintézet tanári kara eldöntötte: az oktatási intézményt Daciára keresztelik. Persze a névváltoztatás borítékolható volt, miután a hajdúvárosban az idei tanévtől megkezdte működését az önálló magyar iskola, amelynek engedélyezése egyik alapfeltétele volt, hogy a magyar osztályok vonuljanak ki a több mint száz évvel ezelőtt felépített patinás épületből, és hagyják hátra a románoknak. Hoszszan lehetne elemezgetni, helyesen tették-e a szalontai iskolaalapítók, amikor beleegyeztek ebbe a balkáni alkuba, nem „fizettek-e” túl magas árat a színmagyar tanintézet megalapításáért a Székely László tervezte patinás épület „feláldozásával”. Az viszont egyértelműen a „maradók” szűklátókörűségére, a több mint 400 éves hajdúváros történelmével, hagyományaival szembeni tiszteletlenségre vall, hogy arról az ókori római provinciáról keresztelik el a főgimnáziumot, amelynek Nagyszalontához köthető emléke a nullával egyenlő.
Arról nem beszélve, hogy a Bocskai István fejedelem alapította településen még a második világháború előtt is több mint kilencven százalékos többségnek örvendett a magyarság, így hát a főgimnázium új bérlőinek csak azt az intézményt illene átkeresztelniük, amit ők alapítottak. Csak sajnos a „példás” román–magyar együttélés íratlan szabályai nem erről szólnak. Nálunk az aradi Szabadság-szobor újraállításának feltétele egy giccses Megbékélés parkja létrehozása volt, Szatmárnémeti magyarsága pedig csak akkor emelhet szobrot II. Rákóczi Ferencnek, ha a partiumi nagyváros 60 méteres megazászlórudat (naná, hogy trikolórnak) és bronzba öntött Ştefan cel Marét is kap. Elvégre Moldva exfejedelme és Szatmárnémeti szoros kapcsolatáról tengernyi adat fellelhető a korabeli krónikákban és a történelemkönyvekben… És még mondja valaki, hogy nem olyan a honi kisebbségi lét, mint a „sokoldalúan fejlett” szocialista piacgazdaságban, amikor egy liter olaj megvásárlásakor kötelezően két kiló döglött halat is a polgár nyakába varrtak.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.