2011. november 02., 08:592011. november 02., 08:59
Körülbelül ezek a kérdések szerepelhettek volna a népszavazási íveken, ha a román kormány is úgy dönt 2010 tavaszán, hogy referendumot ír ki a nemzetközi hitelezők által nyújtott, hatalmas méretű kölcsönnel járó megszorításokról.
Kampány is lett volna. Kemény pénzeket fordítottak volna arra, hogy a hatalmon levők meggyőzzék a szavazati joggal rendelkező romániai lakosokat, hogy nemmel kellene voksolni, ellenkező esetben ugyanis az ország bedől, ami meg ki tudja, milyen következményekkel járna. S az is megeshet, hogy a vége mégiscsak az lenne, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezetek nélkül is hasonló intézkedésekre kellene sort keríteni. Büszkén állt volna ki korteskedni az ellenzék, nyomatékkal hangoztatva, hogy mi ugye megmondtuk. Szavazzanak nemmel, hiszen ez egyúttal azzal is járna, hogy megbukik a kormány, előre hozott választások lesznek, mi meg majd jól kivezetjük az országot a recesszióból. Sőt fizetés- és nyugdíjemelések lesznek, fél év múlva pedig az adókból is lefaragunk.
Azt, hogy mi lett volna a népszavazás eredménye, már a kiírás pillanatában borítékolni lehetett volna. Mint ahogy borítékolni lehet azt is, hogy ha a görög kormány beváltja ígéretét, s – fitytyet hányva az alkotmány azon előírására, amely szerint pénzügyi kérdésekben nem lehet népszavazást kezdeményezni – kikéri az állampolgárok véleményét a még a Romániában bevezetetteknél is nagyobb mértékű megszorításokról, akkor a nép nem fogja azt mondani, hogy igen, meg akarjuk menteni az euróövezetet, pláne annak bankjait, s nemcsak adóemelést meg bércsökkentést akarunk, hanem pénzgyűjtésbe is kezdünk egy újabb világválság elkerülése érdekében. (A felmérések már most azt mutatják, hogy a hellásziak nem támogatják a segélycsomagot.)
Egy nemmel történő szavazás pedig nem csak Görögország sorsát pecsételné meg. Válságba, talán még recesszióba is jutna ezáltal az euróövezet, s ez a sors várna ránk is. Sokszorozottan.
Arról pedig, hogy akarunk-e újabb megszorításokat, biztosan nem fognak megkérdezni.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.