Molnár Judit

Molnár Judit

Végre valami jó is

Csodaközeli élményben van részem, immár jó néhány napja: olyasmi történik, ami más helyütt abszolút természetes volna, nálunk viszont még gondolni sem lehetett eddig rá.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Házon belül

A nagyváradi Léda-ház bérbeadása körüli rendellenességek és vélt törvénytelenségek feltárása is bizonyítja, hogy a feddhetetlenségi ügynökség hatáskörét nem szűkíteni, hanem igenis megerősíteni és lehetőség szerint kiterjeszteni kell Romániában.

Bálint Eszter

Bálint Eszter

Az idő urai

Tesszük-vesszük az órát, mintha önkényesen rendelkezhetnénk az idő felett. Ha már utolsó óránkról nem mi döntünk, évente kétszer próbálunk beleszólni az idő menetébe. Hol előhozzuk egy órával, hol meg késleltetjük a végzetet. Tyű, mekkora urak vagyunk ilyenkor!

Balogh Levente

Balogh Levente

Robin Hood prof

Ha harc, hát legyen harc – gondolhatta a marosvásárhelyi orvosi egyetem (MOGYE) román rektora és vezetése, amikor anélkül küldték vissza az intézmény chartáját az oktatási tárcának, hogy azt érdemben módosították volna.

Balogh Levente

Balogh Levente

Importkirály

Romániába Walesből érkezik a megváltó. Vagyishogy Londonból, de a walesi herceg képében. Legalábbis ezt vélte kideríteni az egyik szemfüles (khm) kolozsvári napilap, amelynek munkatársa szerint külföldi diplomáciai körökben komolyan fontolgatják, hogy az EU- és NATO-tagsága ellenére továbbra is problémás Románia államformáját királyságra változtassák, amelynek élére a brit trónörököst, Károly walesi herceget hívnák meg.

Benkő Levente

Benkő Levente

Az anyaország igazi

Egyszerre üzen románnak és magyarnak Traian Băsescu, amikor kijelenti: miként Románia nem szól bele Szerbia dolgába a Timok-völgyi románok ügyében, úgy más se üsse bele az orrát abba, hogy Románia miként látja jónak a területén élő – tegyük gyorsan hozzá: őshonos és államalkotó! – magyarok és csángó magyarok sorsát.

Bíró Blanka

Bíró Blanka

Módosult ártalom

Jól megjártam, ha a szakmám módosítja a tudatomat. Ha angol pszichiáterek precíz mérésekkel kimutatják, hogy az újságírók glukokortikoid-receptorsűrűsége jóval meghaladja a többi egyedét, és ez például károsan hat az újságírók stressztűrő képességére, immunrendszerére és genetikai állományára.

Bálint Eszter

Bálint Eszter

Kér egy pofont?

Akarja Ön, hogy 5 százalékkal növeljük az áfát? Akarja Ön, hogy társadalombiztosítási hozzájárulás kivetése révén lefaragjunk a nyugdíjakból? Akarja Ön, hogy negyedével csökkenjenek a bérek a közszférában?

Nagy Orsolya

Nagy Orsolya

Halottkultusz másképpen

Furcsa ünnepkavalkád gyűlik össze október végén és november elején. Legtöbbünknek ez a pár nap az emlékezést jelenti: aki csak teheti, hazautazik szülőhelyére, és a család többi tagjával közösen látogat ki az elhunyt ősök, rokonok és barátok sírjához.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Kötelező áldozatok?

A Trianon utáni román hatalomgyakorlás és kisebbségpolitika, kifejezetten pedig a magyar közösséggel szembeni viszonyulás hű lenyomatának számít a nagyszalontai Arany János Főgimnázium nevével történt (el)bánásmód.

Babos Krisztina

Babos Krisztina

Gyorshajtás-biztosítás

Bár hozzászokom lassan, hogy manapság pénzért szinte minden megvehető, a Magyarországon hétfőtől köthető gyorshajtás-biztosítás ámulatba tudott ejteni. Arról van szó, hogy ha a gyorshajtót beméri a radar, a biztosító fizet helyette.

Balogh Levente

Balogh Levente

Lehet más?

Ilyet sem nagyon láttunk még: egy balliberálisként elkönyvelt ellenzéki párt abban próbál vetélkedni a jobboldali budapesti kormánnyal, hogy melyikük adna több anyagi támogatást a határon túli magyaroknak. Ha ez még nem is a Kánaán, de legalább az előszobája – gondolhatná az a naiv szemlélő, aki nem ismeri a körülményeket, és hajlandó elfogadni azt alapelvként, hogy a határon túliakért az teszi a legtöbbet, aki a lehető legtöbb pénzt adja nekik.

Molnár Judit

Molnár Judit

Érték(t)rendek

Nyakra-főre kapok bírálatokat a barátaimtól: az egyik azt vetette a szememre, hogy nem vagyok ateista, a másik, hogy nem vagyok életunt. Kritikáik bőbeszédűbben csordogáltak, de a lényeg mégis ez volt: begyepesedett fejű, ókonzervatív, a posztmodern értelmiségi trendről mit sem sejtő alak vagyok.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kérdéses hitelesség

Lassan a tavalyi magyarországi országgyűlési választások első fordulójához hasonló tragikomédiává válik a romániai népszámlálás. Ahogy akkor az Országos Választási Bizottság szerencsétlenkedése miatt botrányba fulladt a voksolás, mivel a nem saját lakhelyükön voksolók településenként csupán egyetlen szavazókörben szavazhattak, úgy szerencsétlenkedik Romániában is az Országos Statisztikai Intézet a cenzussal kapcsolatosan.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nemzeti motívum

Ha minden jól megy, a magyar nemzet diadalmasan térhet vissza a Forma– 1-be. Képviselőnk ott lesz egy villámgyors versenyautó vezetőfülkéjében, és nem kizárt, hogy először halad majd át a célvonalon. Igaz, az eseménynek kis szépséghibája van: nem pilótáról van szó, hanem a kalocsai hímzésről, amely a McLaren–Mercedes versenyzőinek overalljára kerülhet föl az idényzáró Brazil Nagydíjon.

Páva Adorján

Páva Adorján

Hidegre téve

Nincs olyan év, amikor a hideg beköszöntével a híradók ne számolnának be az iskolapad mögött nagykabátban jegyzetelő diákokról, tehetetlenül nyilatkozó igazgatókról, polgármesterekről. A tetemes adósságok miatt fűtés nélkül maradt tanintézetek helyzete igazán már csak azokat botránkoztatja meg, akik közvetlenül érintettek, a hasonló problémák sokasága miatt az egyszerű tévénéző egy sima fejcsóválással letudja az ügyet. A balánbányai...

Bíró Blanka

Bíró Blanka

Házi feladat: az ábécé

Megváltozott a törvény, megyek iskolába, mondja Zsófi, és én szemrebbenés nélkül magyarázom, hogy ez neki jó. Mert neki úgy kell tudnia, hogy az neki valóban jó lesz, még akkor is, ha én nem vagyok erről meggyőződve. Talán jobb lett volna nem is foglalkozni a témával, de az csak-csak előbukkan.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

Eszközkirály

Akár a román nemzeti megbékélés szimbolikus napja is lehetett volna a tegnapi, amikor az ország egykori uralkodója szólhatott a népéhez kilencvenedik születésnapja alkalmából. Lehetett volna, hiszen aligha él olyan jó román ember a földkerekségen, aki ne gondolna hálásan Mihály király történelmi szerepére.