• Vélemény

Egyre gyakrabban hangzik el, hogy gyors ütemben öregszenek a társadalmak, ami Európa-szerte – így persze nálunk is – többszörös kihívást jelent. Mint minden nagyívű változás esetében, az okok nyilván igencsak összetettek, szerteágazóak.

Feszült várakozás előzte meg az orosz elnök győzelemnapi beszédét, a nemzetközi közvélemény egy ideje azt találgatta, vajon mi lesz az a nagy horderejű bejelentés, amellyel Vlagyimir Putyin előrukkol a náci Németország fölötti diadal évfordulóján.

Nemrég Brassó egyik lakónegyedében jártam, és bizony nagy segítség volt a Barcaság fővárosát elkerülő körgyűrű, ami jelentősen megkönnyítette a dolgomat: úti célom eléréséhez nem kellett végigkocsikáznom a nagyváros utcáin.

Úgy tűnik, hogy az orosz döntéshozók alaposan elszámolták magukat stratégiai szempontból, amikor az Ukrajna elleni invázióról döntöttek.

Reménykedtek, s mi velük együtt reménykedtünk. A kárpátaljai magyarok többsége őszintén bízott abban, hogy szülőföldjük nem válik célponttá. Az emberek a legtragikusabb helyzetben is próbálják valahogy a megnyugtatót, a jót keresni.

„Amikor fiai megnőttek, a király kinyitotta a palota kapuját, és így szólt hozzájuk: megéltetek lassan kétszer tíz esztendőt, menjetek, lássatok világot, boldoguljatok immár az én segítségem nélkül” .

Nicolae Ciucă enyhén szólva sem legendás retorikai képességeiről ismert, beszédírói néha mégis gondoskodnak róla, hogy ne csupán arra kapja fel az ember a fejét, ha még az előre megírt szöveg felolvasása is alig leküzdhető kihívást jelent számára.

Nicolae Ciucă miniszterelnök mindenféle előzetes bejelentés nélkül Kijevben járt, kezet rázott Ukrajna sztár/hős államfőjével.

Érdemes lenne eljátszani a gondolattal, hogy vajon miként alakulna az egyes etnikumok, közösségek egymáshoz való viszonya, komfortérzete, lelki egyensúlya és jövőképe, ha bizonyos külső erők nem gerjesztenék köztük a feszültséget.

„Mi nem ajándékot, bort vagy süteményt várunk a hozzánk látogató nyugati vezetőktől, hanem konkrét dolgokat, fegyvereket”.

Az elmúlt két hónapban a magyar és a román sajtót is bejárta a hír, miszerint a francia kormány hajlandó tárgyalni a földközi-tengeri sziget, Korzika autonómiájáról.

Enyhén szólva is nevetségessé tette Románia turisztikai imidzsét az, ahogyan az ország New Yorkban, a világ egyik legjelentősebb turisztikai vásárán képviseltette magát. A márciusi esetből a napokban botrány lett idehaza, és nem alaptalanul.

Szépen körvonalazódó hatalmi érdekek mentén stabilizálódhat az utóbbi tizenöt évben kiszámíthatatlanságáról ismert romániai politikai élet.

Hogy a magyar ellenzéknek még mindig nem igazán sikerült levonnia a megfelelő következtetéseket a csúfos választási kudarc után, azt az is jelzi, hogy még mindig nem mondott le egyik párt elnöke sem.

Május végére alakulhat meg az új kormány Magyarországon. Orbán Viktor miniszterelnök változásokat ígért, de az biztos, hogy a számunkra legfontosabb kérdésben, a nemzetpolitika irányában nem lesz lényegi változás.

Végre egy lehetőség, amikor a „digitális bennszülöttek”, vagyis az okoseszközökön felnőtt ifjú generáció célzottan, tömegesen segíthet reflexszerű, rutinos tudásával az idősebb nemzedéknek: ilyen a népszámlálás űrlapjának online kitöltése.

„A diktátor tetemének bűze még sokáig érződni fog az országban.”(Sütő András, 1990. január)

Vásárláskor az emberek kapkodják a fejüket, olyan ütemben nőnek az élelmiszerárak. Az üzemanyagok árát valamilyen szinten sikerült féken tartani, miután az állami hatóságok sorra büntették a benzinkutakat.