• Vélemény

Romániában, az állandó brékingnyúzok országában akkorát szól a zaporizzsjai atomerőmű körüli álhírkavalkád, hogy az emberek lassan sugárzásbiztos bunkerek után néznek.

Újfent ékesen bizonyították a romániai hatóságok, mennyire otthonosan mozognak ama bizonyos, megszokott gyakorlatban, amit úgy is lehetne nevezni: „felfedezték, hogy korábban nem fedezték fel”. 

A legnagyobb kánikula idején utaztam végig az országot a Dunától Kolozsvárig, és egyetlen működő öntözőrendszerrel sem találkoztam. Szemben Magyarországgal, ahol szintén gondok vannak az ország mezőgazdasági területeit lefedő irrigációval.

Románia a sajátos paradoxonok országa: míg a legfőbb állami vezetők arról áradoznak, milyen példásan gondoskodik Románia a kisebbségeiről, közben Romániával szembeni hűségnyilatkozatot követelnek az RMDSZ-től.

Miután brüsszeli kitérővel a bukaresti vezetőkhöz is eljutott Orbán Viktor tusnádfürdői „náci beszéde”, most alig bírják elengedni a témát. 

JEGYZET – Valószínűleg darázsfészekbe nyúlok, amikor Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének Tusnádfürdőn elhangzott beszédével kapcsolatban néhány gondolatomat papírra vetem.

Egymást érik a romániai turizmust népszerűsítő filmek. Charly Ottley brit újságíró román szájíz szerint elkészítette a Romániát népszerűsítő Wild Carpathia című angol dokumentumfilm-sorozatot.

Igencsak kiszámíthatóan működik ez a világ.

Bár egyelőre a szárazsággal vagyunk elfoglalva, alakul a kemény tél. 

Mintha nem is lett volna a járvány miatti kétéves szünet. Onnan fotytatódott a tusnádfürdői szabadegyetem, ahol 2019-ben abbamaradt. Elegánsabb környezetben ugyan, de éppolyan nagy és lelkes táborozó tömeggel.

Bizonyára sokan ismerik Petőfi Sándor Mit nem beszél az a német… című versét, amelyben azt ostorozza, hogy a németek háborúval fenyegetik Magyarországot arra az esetre, ha nem hajlandó kifizetni az adósságaikat. 

Egy-egy nagyobb családi eseményre – lakodalomra, keresztelőre, konfirmációra – hazatérő rokonság szétszóródásából lehet ízelítőt kapni arról, ki hova telepedett ki az elmúlt három évtizedben Erdélyből.

„Szabadság, egyenlőség, testvériség vagy halál” – 1789. július 14-én ezzel a híres jelmondattal tört ki a francia forradalom. A jelmondatból egyhamar kikopott a halálra való utalás, mivel az a jakobinus diktatúrára, a terrorra emlékeztetett.

Magyarország és Románia rég nem volt annyira egymásra utalva, mint most, és ezzel a két ország kormányai is tudatában vannak, ugyanakkor Bukarest még mindig gyanakodva figyeli a magyar politikusok megnyilvánulásait.

Nehéz a magyar–román diplomáciai egyeztetésekről közhelyek nélkül írni. Az utóbbi három évtizedben különböző hangulatú tárgyalásokról számolhatott be a média.

Nap mint nap érezhető, hogy ismét borús perspektívák árnyékolják be a jövőképünket.

Felháborító. Az irónia csúcsa. Ez korrekt? Az elmúlt napokban ilyen és ehhez hasonló bombasztikus címekkel ellátott cikkek, híradások jelennek meg a román sajtóban az egész országot sújtó aszályról szóló beszámolók mentén.

JEGYZET – Novák Károly Eduárd sportminiszter rendeletben kötelezné a csapatsportok képviselőit arra, hogy az országos megmérettetéseken legalább negyven százalékban romániai játékosokat küldjenek pályára.