• Vélemény

BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Tizenhét éves krónikás pályafutásom egyik legszívszorítóbb emléke, amikor egy régi elbocsátáshullám közepette a lapterjesztő elénk állt, és azt mondta: jó-jó, de mi lesz azzal a vak bácsival, akinek felolvastuk az egész újságot?!

BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Gyertyagyújtással kezdődött a történet, legalábbis számomra. 

BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Kisiskolás koromban találkoztam először a Krónika napilappal, amikor egyik napról a másikra reggelente a Bihari Napló mellett ez az újság is megjelent a postaládában. 

BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Nehéz pontosan, röviden körülhatárolni, mit is jelentett krónikásnak lenni, azaz a 23 éven keresztül nyomtatásban megjelenő országos közéleti napilap szerkesztőjeként, újságírójaként 17 éven át tartozni a közösséghez. 

BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Miért dolgozol a Krónikánál? – tették fel nekem sokszor a kérdést az elmúlt tizennyolc és fél évben. A válasz minden egyes alkalommal ez volt: a csapat miatt, a világ legjobb hangulatú munkaközössége miatt.

BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Előrebocsátom, mielőtt valamelyik szemfüles kolléga magyarítaná, hogy szándékosan használtam a print kifejezést: nemcsak a Krónikától, globális világunkban magától a nyomtatott sajtótól búcsúzunk. 

BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Nehéz most bármit is írni, mondani. Csak bámulom az üres dokumentumot, s nem jönnek a szavak. Annál gyorsabban pörögnek az emlékek. 

BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Amikor 23 évvel ezelőtt, 1999 őszén még csak „szimuláltuk” a Krónika számainak napi elkészítését, sokunkban felvetődött a kérdés: vajon meddig maradhat meg egy zöldmezős beruházásként induló, professzionális napilap?