Akkoriban a női egyenjogúság és a fajok közötti megkülönböztetés jelentős mértékben jóvátételt igényelt, és a jogi-politikai egyenlőség, az esélyegyenlőség elvének – és gyakorlatának – a bevezetése, kiteljesítése valóban mérföldkőnek számított az emberiség történetében. Csakhogy az egyenlőség elvét már a francia forradalom idején kifordították, mivel egyesek a gazdasági egyenlőséget helyezték előtérbe, pedig az eredeti gondolat szerint mindenkit aszerint kell megítélni, hogy milyen eszközökkel járul hozzá az állam kiadásaihoz.

Szóval, az egyenlőség elvének az eltúlzásával, kifordításával, saját érdekekre való felhasználásával, annak égisze alatt háborúk zajlottak és diktatúrák alakultak ki. Az erővonalak átszerveződtek. Például mifelénk a származásuk miatt előjogokat élvező grófok világa helyett a meggyengült erkölcsű, ám bizonyára a moralitásnak az egyenlősége mellett kiálló „smekkerek világa” érkezett el. Miközben lassacskán a férfiaknak kijáró egyenjogúságról kell beszélni az élet egyes területein, valamint az erőltetett, adott esetekben már-már pozitív faji, nemi stb. helyzetelőnyről. Mindezek hátterében az áll, hogy a társadalom fejlődésével exponenciálisan csökkenő moralitás, vagyis a növekvő erkölcstelenség háttérbe szorítja az egykori értékeket, és megfelelő kontroll nélkül túlburjánoztatja az új szemléleteket.

Pedig meggyőződésem szerint életképességünk érdekében vissza kellene térni a természethez és Teremtőjéhez. Azoknak is, akik kis betűvel írják. Az állatvilágban nincs egyenlőség a hatalmas oroszlán és a kisegér között, csak az állatmesékben. És vajon az erő hatalma, legalábbis annak akarása szintjén, nem gyűrűzik be az ember mindennapi életébe? Istenek vagyunk, hogy egyenlőséget teremtünk ott is, ahol nincs, nem lehet az?

Az egyenlőség egyenlőtlensége zsákutcába vezethet. A józan esélyegyenlőség mindenkor üdvözlendő, de azért teljesíteni kell és eredményt felmutatni, hogy a gyakorlatban megvalósuljon. Csakis így lehetséges hozzájárulni a társadalom perspektivikus jövőjéhez. Hiszen nem a jelen élvezete, hanem a jövő távlata a legfontosabb a közösség szempontjából, ezért nemcsak személyi jogokról, hanem közösségi kötelezettségekről is beszélni szükséges. Márpedig amint a születéssel járó előjogok megkérdőjelezhetőek, azonképpen az üresjáratú esélyegyenlőség sem jelent távlatot. Mert a terméketlen, avagy átrendeződő érdekeket szolgáló egyenlőség fennen hangon történő hirdetése és másokra való erőszakolása, az adott közösségre nézve túlerőszakolt és működésképtelen egyenlőség ellenzőinek a megbélyegzése tévútra visz.

Tetszik, nem tetszik, ember nélkül is létezik élet a Földön. Sőt, egyenlők és egyenlőbbek nélkül is van emberi élet. Rajtunk kívül még sokan élnek mellettünk. Nyújtsanak hát követendő példát az egyenlőség gyakorlásából azok, akik fennhangon hirdetik, hogy ne legyen visszataszító, amikor a kimondott szó nincs összhangban a cselekedettel. De azt se feledjük, hogy van sorsszerűség, amibe beleszülettünk, ami életünket végigköveti. Miközben figyelmeztetésként megszívlelendő, hogy az erőltetett egyenlőség zsákutcába vezethet, a véget jelentheti.

De azt se feledjük, hogy az egyenlőség, az esélyegyenlőség fennhangon való hirdetése éppen az egyenlőtlenség kialakulásához vezethet. Álljon itt is egy példa. Amennyiben a többség úgy gondolja, hogy őt megilleti bizonyos életkörülmény, adott munkakör, magas életszínvonal ésatöbbi, akkor ki fogja a kevésbé felkapott pályát választani, a nehezebb és kevésbé kifizetődő munkát elvégezni? Kik lesznek a jövő utcaseprői, spárgaszedői, vagy éppenséggel megelőzést végző orvosai? A társadalom hogyan fogja megoldani a hiányukat? És mit kezd azzal, hogy az erkölcstelenség erősödésével meginognak a tartóoszlopok?

Az egyenlőség egyenlőtlensége, annak következményei még sok fejtörést fognak okozni a ma és a jövő emberének egyaránt. Aki éppúgy magában hordozza a „szabadság, egyenlőség, testvériség” örömeit és bánatait.

A szerző a marosvásárhelyi orvosi egyetem tanára