Mit nem beszél az a német…

Nos, az elmúlt hónapok, évek, különösen pedig az ukrajnai háború nyomán lassan mintha ismét annak jeleit látnánk, hogy egyes vezető német politikusok ugyanilyen lekezelő arroganciával beszélnek a közép-európai népekről. Különösen pedig a magyarokról. Itt van mindjárt Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke, aki az esetleges földgázhiányt azzal enyhítené, hogy közös, EU-s tulajdonba vonná a nemzeti gázkészleteket.

A magyar kormánypártokkal régóta haragban levő, EB-elnökké való megválasztásának Magyarország általi meghiúsítása miatt még mindig frusztrált politikus ezzel egyértelműen Budapestet szeretné nehéz helyzetbe hozni, hiszen – legalábbis jelen állás szerint – Magyarországnak sikerült kétoldalú tárgyalások útján biztosítania az orosz gázszállítások folytonosságát.

Mivel azonban Németország az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt beállt a Moszkva elleni szankciók mögé, ami miatt attól tart, hogy elzárják a gázcsapokat, most máshol keresne energiahordozót. És a legjobb megoldás válsághelyzetben attól elvenni, akinek van. Azért kíváncsiak lennénk, hogyan képzeli Weber ennek a megvalósítását. Esetleg az 1944. március 19-i akció mintájára kidolgoznák a Marga­rethe 2 hadműveletet, amely során a német csapatok megszállják Magyarországot, a gáztározók tartalmát pedig a didergő német lakosság rendelkezésére bocsátják?

A viccen túlmenően amúgy a felvetés megvalósításának egyik első lépése az a terv, hogy Brüsszelből, kötelező jelleggel határozzák meg, mennyi gázt használhat fel egy-egy tagállam, és a „kötelező energiaszolidaritást” is bevezetnék. Még komolyabb, amit Németország kancellárja, Olaf Scholz nyilatkozott a napokban. A politikus szerint szorosabb egység szükséges az EU-ban, ezért „az európai döntések egyes tagállamok általi egoista blokádjának végét” követelte. Mint mondta, az EU például a külpolitikában nem engedheti meg magának többé a nemzeti vétókat, ha hallatni akarja hangját a rivalizáló nagyhatalmak világban. Arról is beszélt, hogy az EU „élő antitézise az imperializmusnak és az autokráciának”, bár ez a többi kijelentés és az eddigi megnyilvánulások fényében kissé árnyalandó.

Elvégre miért van az, hogy az egyik tagállamot, amely nem hajlandó kritikátlanul befeküdni minden, szélsőséges ideológiákon alapuló brüsszeli ötletnek, a jogállamiságra hivatkozva, de konkrétumok megnevezése nélkül vegzálják és zsarolják, míg a másikat, amelyben nyíltan megsértik az őshonos kisebbségek jogait, de mindig lelkesen helyesel, békén hagyják? Hogy miért fontos, amit a német politikusok az EU jövőjével kapcsolatban mondanak, egyértelmű: bár az utóbbi időben Berlin befolyása megingott, még mindig az EU legnépesebb és gazdaságilag legerősebb országáról van szó.

Ilyen minőségében pedig az Unió egyik – ha nem a – legbefolyásosabb tagállama, amely saját céljai érdekében igyekszik irányt szabni a szervezet politikájának. Vagyis ha az EB jelenlegi elnökét is adó Németország ilyen, a kisebb tagállamok számára egyértelműen kedvezőtlen terveket dédelget, azoknak lényegesen nagyobb az esélyük a megvalósulásra. Márpedig le kell szögezni, hogy az egység ugyan fontos, de az is, hogy a kisebb tagállamoknak ne kelljen mindenben más, nagyobb tagállamok érdekeinek alárendelniük magukat.

Az nehezen nevezhető egyenlő jogokkal rendelkező felek közötti együttműködésnek, ha csak amolyan csatlósnak kellünk, aki addig hasznos, amíg megnyitja a piacát és rendelkezésre bocsátja az olcsó munkaerőt, de nem tolerálják, hogy bizonyos kérdésekben saját álláspontja legyen, mindenben idomulnia kell a „nagyok” akaratához. Nem véletlen, hogy az egyébként minden brüsszeli vagy washingtoni elvárást a szavak szintjén maradéktalanul helyeslő Románia sem repes az örömtől, mint ahogy a többi közép- és kelet-európai tagállam is érzi, hogy a folyamat egy adott ponton óhatatlanul oda vezethet, hogy a térségünk országait amolyan tartományi szintre degradálják, amelyeket majd a nyugati központokból a szerintük helyesnek gondolt elvek mentén kormányozhatnak a „felvilágosult”, „haladó” politikusok és bürokraták.

Az erős, érdekeit a nemzetközi színtéren is érvényesíteni képes EU persze mindannyiunk érdeke, de ehhez az kell, hogy ne csak a nagyok diktáljanak. Vagyis bizonyos kérdésekben nem árt a Több EU-t! szlogen – de tiszteletben kell tartani a Semmit rólunk nélkülünk elvét is.