Robbantanák a magyar együttműködést

A Cotroceni-palotából érkező jeladás után szépen felsorakoztak az elnök őrmesterei, az ilyen-olyan funkciókban páváskodó nemzeti liberális és szociáldemokrata politikai tisztségviselők, a magyar miniszterelnök kórusban történő szidalmazásába gyorsan beleszőtték az RMDSZ-t is.

Az ilyen, közvetetten a magyarok ellen hangoló témákra még mindig van némi fogadókészség a különböző válságok, de legfőképpen az infláció elszabadulása miatt joggal ideges román társadalom egy tekintélyes részében. Van ugyanakkor egy másik, kiemeltebb célja is a Iohannis által kijelölt politikai heccelésnek. Ez pedig nem más, mint valamilyen módon ellentétet szítani a Fidesz és az RMDSZ között. Elérni egy olyan helyzetet, amikor valamelyik RMDSZ-es politikus „beszól” a magyar kormánynak, Orbán Viktornak, csak azért, hogy elnyerje a napok óta hőbörgő román média, esetleg a koalíciós partnerek helyeslő bólogatását, hátba veregetését.

Nyilvánvalóan nem kell mindenkinek egyetérteni egy szabadegyetemen elhangzott miniszterelnöki beszéddel, a mostani bukaresti offenzíva esetében viszont érdemes figyelni a hátsó szándékra, a felállított csapdára.

Az utóbbi pár évben az RMDSZ-t nem a kormányzati tevékenységéért, egyes magyarlakta vidékek gazdasági leszakadásáért vagy politikusainak esetleges gyenge felkészültségéért érte a legtöbb támadás a titkosszolgálatok által is befolyásolt román sajtóban, hanem alapvetően az Orbán-kormánnyal, a Fidesszel szorosra fűzött kapcsolatai miatt. Nem véletlenül ez a fő célpont.

Bukarestben nehezen viselik Magyarország erdélyi befektetéseit, az itteni magyaroknak szánt támogatását, az anyagi segítségnyújtást, intézményépítést, amelyek lebonyolításához szükség van a történelmi egyházakra és a magyarlakta települések, régiók önkormányzatait irányítókra egyaránt. Aligha van ennél világosabb magyar érdek. Ezt a működőképessé vált, az erdélyi magyarok szavazataival is megerősített együttműködési rendszert igyekszik valahogy felrobbantani, akadályoztatni a román politikai elit nagyobbik része, a „mély­állam”, na meg a való világból nem sokat értő, „hasznos idiótákként” működő magyar „progresszívek”.

Ami a bukaresti hárompárti koalíciót illeti, annak létét egyelőre semmi nem fenyegeti. A heves nyilatkozatok a cirkuszt kereső sajtónak, a szavazóbázisoknak szólnak, a PSD-nek és a PNL-nek is szüksége van az RMDSZ-re, sosem lehet tudni, mikor jön jól a magyar párt egy-egy belső döntés meghozatalára vagy éppen ellehetetlenítésére. Tény az is, az RMDSZ-szel a hatalomban sokkal kisebb az esélye egy etnikai jellegű feszültség kirobbanásának most, amikor a szomszédban zajló háború főszereplője, Oroszország kifejezetten érdekelt a térségbeli instabilitásban.

A tusnádfürdői beszédre való hivatkozással tudatosan előkapott „magyarkártya” legkésőbb őszig visszakerül a fiókba. Az anyagi ellehetetlenülés következtében egyre növekvő társadalmi elégedetlenségre nagyon kevés lenne orbánozással válaszolni.