Balogh Levente

Balogh Levente

Minden magyar háza

2020. január 31., 10:212020. január 31., 10:21

Amikor Sonnenfeld Adolf, Nagyvárad és Magyarország egyik legelismertebb papírkereskedője és nyomdatulajdonosa a 20. század elején a város központjában felépítette impozáns palotáját, amelynek udvarán a nyomda is helyet kapott, bizonyára igencsak csodálkozott volna, ha megtudja: az ingatlan a magyar nemzet számára az átlagosnál is hányatottabb 20., majd a 21. század során Várad magyar közösségének egyik fellegvára, találkozóhelye és kulturális központja lesz.

A kommunista hatalomátvételt követően az államosításnak nevezett rablóhadjárat nyomán nyomdászklubként működött – természetesen hangsúlyozottan művelődési intézményként –, és a rendszerváltást követően is megőrizte kulturális jellegét, amely mind a mai napig fő jellemzője a Sonnenfeld-örökös által visszakapott ingatlannak.

Itt működik a több mint tízéves fennállása óta Kárpát-medence-szerte ismertté vált Moszkva kávézó, amely fölhelyezte a várost a legkedveltebb magyarországi együttesek koncertturné-térképére. Emellett számos egyéb kulturális rendezvénynek is otthont adott, de a helyi Szigligeti Színház stúdiója is itt, az egykori nyomda csarnokában kapott helyet. Ezzel párhuzamosan működött benne egy ideig egy magát szintén kultúrkocsmaként meghatározni próbáló hely, jelenleg pedig a város egyik legnagyobb könyvkereskedésének is otthont ad.

Legalábbis egy ideig. Az örököstől ugyanis az RMDSZ által működtetett Iskola Alapítvány magyar állami támogatásból megvásárolta az ingatlant, hogy 2,47 milliárd forintos beruházás után Magyar Házként üzemeltesse. A tervek szerint kulturális központként funkcionál majd: könyvtár, kiállítótér, előadótermek, kulturális egyesületek irodái is helyet kapnak benne. Mint ahogy persze a Moszkva és a színház intézményei is megmaradnak.

Éppen ezért lepődött meg jelen sorok szerzőjével egyetemben sok nagyváradi polgár, amikor kiderült: a könyvkereskedés számára nem jut hely a majdani Magyar Házban helyet kapó kulturális intézmények között. A Krónikánál úgy gondoltuk: itt némi ellentmondás feszül, és mivel amúgy is kíváncsiak voltunk, hol tart a város magyar közösségét szolgálni hivatott beruházás, mikorra várhatók konkrétumok, az erre vonatkozó kérdéseket elküldtük az alapítvány elnökének. Ezt követte az újabb meglepetés: miután napokig nem kaptunk választ, az RMDSZ házi kiadványának számító Maszol.ro portálon az alapítványi elnök – aki egyben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kabinetfőnöke – hosszú cikkben fejtegette, milyen nagyszabású beruházásokra készülnek a Sonnenfeld-palotában. A könyvkereskedés sorsáról hogy, hogy nem, nem esett szó.

Mivel nem vagyunk rosszindulatúak, csupán a véletlen számlájára írjuk, hogy megkeresésünk után öt nappal lapunk helyett az RMDSZ-hez közel álló sajtóorgánumnak nyilatkozott előbb, amelyet történetesen éppen a felesége által vezetett kiadó működtet.

Persze mindenkinek szíve joga annak a médiumnak nyilatkozni, amelyiknek akar. Csak azt talán már mégsem túlzás a bicskanyitogató arrogancia kategóriájába sorolni, amikor aztán a második megkeresés után végre, ímmel-ámmal elküldött válaszban egyrészt kioktatnak, hogy nem pusztán a könyvkereskedés szemszögéből kellene megközelíteni az ügyet – miközben a könyvesboltra vonatkozó csupán a legutolsó volt számos, az ingatlan jövője és az ott működő többi intézmény sorsát firtató kérdés sorában. Másrészt pedig a többi kérdés megválaszolása helyett arra buzdítanak, hogy a kérdéseink elküldése után napokkal, más sajtóorgánumoknak adott nyilatkozatokból szemezgessünk.

Nagyvárad amúgy is kényes hely, közismert, hogy a helyi, illetve megyei RMDSZ igyekszik minden magyar intézményt, civil szervezetet vagy kulturális kezdeményezést az uralma alá vonni, illetve amelyeket nem tud, azokat ellehetetleníteni (lásd a nagyváradi magyar közösség legnagyobb fesztiváljává vált Szent László Napok lenyúlására tett kísérletet).

Reméljük, az RMDSZ alapítványa által kialakítandó Magyar Házban ez az átkos gyakorlat nem folytatódik. Hogy az alapítvány mostani, furcsa kommunikációs lépése csak egyszeri, soha meg nem ismétlődő baki volt. Hogy a magyar adófizetők pénzéből kialakítandó kulturális központ a jövőben pártszimpátiától függetlenül tényleg minden nagyváradi magyar háza lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Páva Adorján

Páva Adorján

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Balogh Levente

Balogh Levente

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.