Balogh Levente

Balogh Levente

És még mindig taktikáznak

Vélhetően kevés példa akad arra a világban, hogy egy politikust bosszúból, lejáratás céljával bízzanak meg kormányalakítással, de az eddigiek alapján úgy tűnik, Romániában most éppen ez a helyzet.

Pataky István

Pataky István

Reményvesztettek hangja

Több román elemző, publicista rémüldözve vette tudomásul azt a napokban közölt felmérést, melynek adatai szerint Romániában nőtt az Európai Unióval (EU) szemben kritikus állampolgárok aránya.

Kiss Judit

Kiss Judit

Meddig gyorsítható a világ?

„Ha én ördög lennék, és megbízást kapnék egy még nagyobb ördögtől, hogy tegyem tönkre az Isten által teremtett világot, pontosan azt csinálnám, amit most az ember: siettetnék.”

Makkay József

Makkay József

Torkunkon lenyomott importélelmiszerek

Miközben az Európai Unió vezetőinek átgondolatlan zöldítési programja a kontinens számos országában az egekbe emelte az energiaárakat, Romániában nem csak ez okoz súlyos gondokat. 

Pataky István

Pataky István

Iohannis bukott meg

Nem Florin Cîțu és kormánya bukott meg kedden, hanem Klaus Iohannis. Az államfő volt az, aki helyzetbe hozta a volt pénzügyminisztert. Ő gondolta úgy, hogy ennek a szürke figurának kellene váltania Ludovic Orbant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) élén.

Kiss Judit

Kiss Judit

Kölcsönös bizalmatlanság

Függetlenül attól, hogy kormánybuktatás zajlik-e éppen, vagy sem, egymás torkának esnek-e a nagyközönség számára aligha érthető érdekek mentén a különböző pártok, irdatlan zűrzavar, fejetlenség uralkodik Romániában szinte minden területen.

Kiss Judit

Kiss Judit

Mindörökké felkészületlenül

Vicckategóriába illik immár, hogy Románia soha semmire nincsen felkészülve. Régóta hozzászoktunk, hogy amikor közeleg a hideg évszak, leesik a hó, csúszósak az utak, elhangzik az ominózus mondat: „a tél ismét felkészületlenül ért bennünket”

Pataky István

Pataky István

Házibuli Florinnal

Florinnak hívnak – kétszer is így kezdte a közlendőjét a Nemzeti Liberális Párt (PNL) botrányos kongresszusán tartott beszédében Cîțu. Hogy a viccesnek szánt bemutatkozások után mit mondott ez a fura figura, nem tudom, de nincs is jelentősége.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Superman lehetetlen küldetése

Ahelyett, hogy némi megnyugvást hozna a zűrzavaros bukaresti belpolitikába, Florin Cîțu pajzsra emelése, a román liberális párt (PNL) élére történt megválasztása tovább bonyolítja a helyzetet, mélyítve a válságot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Európa, a peremvidék

Bár az ausztrálok közvetlenül Franciaország orrára csapták rá az ajtót a tekintélyes összegű tengeralattjáró-ügylet lemondásával, egész Európa felszisszent.

Pataky István

Pataky István

Önsorsrontás energiaügyben (is)

Európa nagy része kiszolgáltatott energiaügyben. A legnagyobb gázcsapnál Oroszország áll. Olyan hirtelen kialakuló válsághelyzetekben, mint amilyen a mostani, az önellátás, az energetikai függetlenség óriási gazdasági előnnyé válhat.

Kiss Judit

Kiss Judit

Államnyelv, anyanyelv, világnyelv

Bár visszás, ha belegondolunk, sajnos megszokott az a hatalmas aránytalanság, ami a romániai magyar gyerekek idegennyelv-tanulása terén tapasztalható.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Golfozva építjük a normális Romániát

A koronavírus-járvánnyal együtt járó korlátozásokon túlmenően az energiaárak berobbanása foglalkoztatja leginkább a romániai lakosságot az elmúlt hetekben. 

Makkay József

Makkay József

Miért szeretik az RMDSZ-t a román politikusok?

Pártkongresszusok évadját éljük. A kormánypártok őszi kongresszusidényét az RMDSZ nyitotta meg.

Balogh Levente

Balogh Levente

Megkésett „szabadság” a védetteknek

Bár normális körülmények között eszünk ágába sem jutna az állampolgárok jogainak korlátozását helyeselni, még mindig jobb, hogy a kormány későn, de végre napirendre tűzte, hogy a vendéglátóhelyekre csakis védettségi igazolás birtokában lehessen belépni,

Pataky István

Pataky István

Román példa a magyar ellenzéknek

Több mint fél évvel az újabb parlamenti választások előtt már dübörög a kampány Magyarországon. Nem is lenne ezzel probléma, ha az ottani ellenzék nem a határon túli magyar állampolgárok jogainak tervezett megnyirbálásával próbálna jó pontokat szerezni.

Kiss Judit

Kiss Judit

Félig üres, de félig tele

Nem meglepő, hogy pandémia idején talán még nagyobb összevisszaság uralja a tanügy háza táját iskolakezdéskor, mint a korábbi években. 

Balogh Levente

Balogh Levente

És ha kibékül a PNL és az USR-PLUS?

Az elmúlt jó egy hét eseményei ismét csak bebizonyították, hogy sosem lehet eléggé túlbecsülni a román politikum válsággerjesztő kapacitását: kulcsfontosságú helyzetekben mindig képes a legártalmasabb döntéseket meghozni.