A vita annak kapcsán robbant ki, hogy kiderült: a tervek szerint a népszámlálási íveken a románoktól és a németektől eltérően a magyar nemzetiség esetében nem tüntetnek fel alkategóriákat – mint a székely vagy a csángó – , így a magukat a magyar nemzet részének tartók számára csak az az opció áll rendelkezésre, hogy magyarnak vallják magukat. Sőt az immár a két kisebb magyar párt képviselőt is a soraiban tudó RMDSZ elnöke eleve arra kért mindenkit, hogy a regionális öntudatát máshogy élje meg, a népszámláláson viszont vallja magát magyarnak.

A közösségi oldalakon egyesek emiatt háborogni kezdtek, mondván, ez „diszkrimináció”, mert ha egy román vallhatja magát mócnak is, akkor egy magyar is vallhassa magát székelynek. Amiben részben még igazuk is lehet. Jobb helyeken ugyanis legyinthetnénk, hogy csupán formaságról van szó, nincs is miért vitázni, semmilyen tétje nincs, ha feltüntetik a népszámlálási íveken a székelyeket és a csángókat a magyar nemzet alkategóriájaként, a magukat ekként meghatározókat úgyis a magyarok közé sorolják, legfeljebb érdekes statisztikai adatokat kapunk arról, mennyire erős a regionális identitás.

Csakhogy Románia – különösen a nemzeti kisebbségekkel való bánásmód terén – távolról sem sorolható a jobb helyek közé. Hiszen abban az országban élünk, ahol egyáltalán nem marginális vonalon próbálták „tudományosan” bizonyítani, hogy a székelység nem a magyar nemzet része, hanem elmagyarosított románokból áll. Márpedig ilyen alapon bármikor fennállhat a lehetősége annak, hogy az eredményeket manipulálják – természetesen a magyarság hátrányára. Most persze – főleg, hogy a magyar közösséget képviselő szervezet is kormányon van – nehéz elképzelni, hogy bármilyen visszaélés elkövethető lenne, ha a magyarok részben magyarokként, részben pedig székelyekként kerülnének be a nyilvántartásokba.

Csakhogy az adatokat úgy is lehet interpretálni, hogy a magyarok lélekszáma lecsökkent, ezért nem jogosultak bizonyos, a kisebbségeknek eddig járó jogokra. Csak a székely alkategóriát kell etnikummá „előléptetni”. És Romániát ismerve bármikor előállhat olyan helyzet, amikor – folytatandó az ország területén élő nemzeti közösségek eltüntetésére, asszimilálására vonatkozó törekvéseket – a népszámlálási adatokból kiindulva indítanak hadjáratot például a magyar nyelvű oktatás és általában véve az anyanyelvhasználat ellen.  

A háborgók azzal is próbáltak érvelni, hogy ha a népszámláláson nem „találnak” székelyeket, akkor nincs jogalap a Székelyföld autonómiáját kérni. Nos, mindenkit biztosíthatunk: a mindenkori román kormányok eddig sem azért nem biztosították az autonómiát, mert papíron nincs elég székely. Ha meglenne a jóindulat az önrendelkezés szavatolására, azt azon az alapon adnák meg, hogy az illető régiót egy, az ország többségi lakosságától eltérő kultúrájú, etnikumú közösség lakja, nem konkrétan székelyeket keresnének. Vagy esetleg van, aki úgy gondolja, hogy a szintén magyar többségű érmelléki területek azért nem kapnak autonómiát, mert nem vallották elegen érmellékinek magukat?

Mindezek alapján nem biztos, hogy az erdélyi magyar közösség számára az a legégetőbb probléma, hogy vallhatja-e magát valaki székelynek, vagy sem. A vita további táplálásával pedig előállhat annak a veszélye, hogy szembeállítják a székelyeket a magyar nemzet többi részével. Ez pedig aligha lehet nemzeti érdek, függetlenül attól, hogy székelynek vagy „csak” magyarnak tartja magát valaki. Egyes román körök viszont lelkesen tapsolnak, sőt az is lehet, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel még tovább próbálják mélyíteni az ellentétet.

Persze a regionális identitás fontos, és mindenki annak vallja magát, aminek akarja. Így aztán akár még el is fogadható, hogy aki székelynek akarja vallani magát, tehesse meg – de előtte gondolkodjon el azon, hogy mit nyerhet vele székelyként, és mit veszíthet magyarként.