• Vélemény

Az utóbbi időben az RMDSZ néhány politikusa úgy viselkedik, mint az anekdotabeli szőlősgazda, akinek előbb az aszály, majd a jégeső, végül pedig a seregélyek szinte teljesen elpusztítják a termését, a maradék néhány tőkét aztán „Lássuk, Istenem, mire megyünk ketten!” felkiáltással ő maga vágja ki.

Hogy két ember közt mikor mik történnek, az elsősorban rájuk tartozik. Ha ország-világnak meg akarják mutatni, az is az ő bajuk. S ha sokan csak arra indulnak be, ha mások ízetlen enyelgését bámulják, az meg legyen az ilyenek baja.

A ma embere jobbára csak történelemkönyvekből, anekdotákból és népmesékből nyerhet ízelítőt abból, miként lelkesedett a magyar nép évszázadokon át egyik legnagyobb uralkodójáért, Hunyadi Mátyásért.

Meglehetősen pozitív hatással van a tavaszi zsongás az utcákon élő állatokra. Különösen a kutyák szaporodtak meg hirtelen.

A kommunizmus bűnei még mindig tabutémaszámba mennek Európában – nagyjából ez szűrhető le annak a konferenciának a tanulságaiból, amelyet a héten rendeztek meg Brüsszelben.

A szabadság: szolgaság – hangzik a Párt jelmondatának egyik eleme George Orwell 1984 című regényében.

Az RMDSZ háza táján nem fogadták repeső örömmel Budai Gyula, az Orbán-kormány elszámoltatási biztosának bejelentését, miszerint a magyar kormány által a határon túli magyar szervezeteknek nyújtott állami támogatások ügyében is beindul a kivizsgálás.

Ha az ember városon lakik, nap mint nap szembesül azokkal a klisékkel, amelyeket már hallgatni is fárasztó. Ilyen szavak jutnak sokszor eszembe, hogy „elidegenedés” meg „apátia”, meg hasonló közhelyek – sajnos sokszor saját magamról is.

Jobb híján a nacionalista és mondvacsinált honféltés retorikájához nyúlva igyekszik politikai tőkét kovácsolni magának az ellenzék.

Távol álljon tőlem, hogy nyelvésznek vagy a magyar helyesírás mindentudó korifeusának akarnám beállítani magam, mert nem így van, hiszen mindennapi munkám során gyakran forgatom a helyesírási szótárat és a nyelvtankönyveket.

A bukaresti amerikai nagykövetség kiszivárogtatott jelentéseiből újabb megerősítést kaphattak azok, akik eddig is meg voltak győződve róla: Verestóy Attila az egykori diktatúra politikai rendőrsége révén került az ország meghatározó oligarchái közé.

Kérem mindazokat, akik saját ingüket vélik felismerni az alább következőkben, miután magukra öltötték és nagy hangon nekem ugranának, előbb számoljanak háromig.

A könnyített honosítás és a választójog várható kiterjesztése miatt kétszeresen is érdekes számunkra Crin Atonescu nemzeti liberális pártvezér felvetése, amely szerint megfontolandó, hogy legalább egy adó Romániában történő fizetéséhez kössék a külhoni románok szavazati jogát.

Az utóbbi időben elég sokat autóztam faluk között, és egyre inkább beigazolódni látszik a sanda gyanúm: a szabálykönyv arra való, hogy legyen mit áthágni.

Miközben a román sajtó és a politikum egy része magyarellenes hisztériakampányba kezdett azt követően, hogy egy magát „székely gárdistának” valló elmerogygyant március 15-én úgy nyilvánította ki mély „nemzeti” érzelmeit, hogy rituálisan fölakasztott egy Avram Iancut ábrázoló bábut, az továbbra is elsikkad, hogy egyes körök még ma is virtuális hajtóvadászatot folytatnak például Kossuth Lajos ellen.

Nem biztos, hogy pontosan erre gondoltunk, amikor kifejtettük: megértést kérünk a román többség részéről a magyarság ügyei iránt.

Újabb, a központosítást szolgáló hajmeresztő elképzelést készül a törvényhozás megkerülésével (vagy legjobb esetben annak hátsó ajtaján) „belógatni” a kormány, pontosabban annak nagyobbik alakulata.

Bár valószínűleg nem állt szándékukban, a Nyugat katonai stratégái alaposan beletrafáltak, amikor Hajnali Odisszea fedőnévre keresztelték a Líbia elleni hadműveletet.