Anyukák árfekvése

Vagyis nekem semmi bajom a világon bárhol fellelhető beteges kukkolókkal, illetve kukkoltatókkal – ezért voltam meggyőződve, hogy bizony szó nélkül fogom hagyni a nagy nemzeti indulatokat felkavaró, médiából rám ömlő válópereket. És tartottam is ezen meggyőződésemhez magam mindaddig, amíg mondhatni egy időben a két fél szájából el nem hangzott egy-egy – enyhén szólva fura – megjegyzés. E helyt jegyezném meg – ha netán létezik valaki széles e földön, aki még nem tudná –, hogy a néhány éve még gusztustalanul a másik legkülönbözőbb testrészeit tapenyoló, most viszont ugyanolyan gusztustalanul a másikra sarat hányó kezek között egy kisgyerek is hányódik – ide-oda. Nem olyan kicsi már, hogy öntudatlanul tűrné a vele való dobálózást, de nem is olyan nagy, hogy egy vállrándítással hátat fordítana szülei botorságának. S mivel letűntek azok a bibliai idők, amikor az igazi anyai ragaszkodással és a salamoni döntéssel évezredekig lehetett példálózni – a kis cinka szenvedi el a tegnapi hősszerelmesek ma egymásnak szánt ostorcsapásait.

A dúsgazdag, nagypapa korú apuka mint édes kis gyerekszáj-aranyköpést dobta koncul az ilyesmire éhes botránylesők közé, hogy kislánya arra kérte, vegyen neki egy másik anyukát, olyat, aki nem bántja őt. A tizenéves korból nem is olyan régen kilépett anyuka pedig – gyakorolgatva a mitológiai Szfinx sejtelmességét – anynyit mondott: most már bánja, hogy megengedte a volt férjnek, hogy gyermeke apja legyen. Na bumm! – ez a két „elszólás” robbantott ki engem is a „szótlansági fogadalmamból”. Nem akarok moralizálni, a sok utcára kitett, koldulni-lopni-prostituálódni kényszerített gyerekről beszélni, vagy éhezésről és tömegnyomorról értekezni – a képzettársítás úgyis felötlik mindenkiben. Csak arra keresném a választ, hogy egy lelkileg máris ennyire eltorzított gyermek vajon valaha is kigyógyulhat-e a szülei beteges pöffeszkedéséből? Vagy legközelebb már némi koravén bölcsességgel ő fogja apja „érzékeny” ujjait irányítani a különböző árfekvésű – leendő – anyukák között?

És vajon megtalálja-e a legalacsonyabb/legmagasabb árfekvésűt? S ha igen, akkor következik majd a méltó apuka kiválasztása? Az esetben is az árfekvés lesz a mérvadó, vagy „szerető” édesanyja más mércét ad majd a kicsi kezébe?!