• Vélemény

Alaposan fején találták a szöget a felvidéki Magyar Koalíció Pártja vezetői, amikor az alakulat hétvégi tisztújító kongresszusán nagyon nehéz feladatnak nevezték az alakulatnak a pozsonyi parlamentbe történő „visszaterelését”.

Nehéz eset, ha valaki nem kíván meggyógyulni. De még ennél is rosszabb, ha a beteg nem képes belátni helyzetét, sőt erősködik, hogy neki kutya baja, jó neki, ahogy éppen van. Hasonló a helyzet a mostanában kissé felkavart egészségügyi rendszerünkkel is.

Régi motívumot éltet tovább Theodor Paleologu egykori művelődési miniszter, a PDL elnöki tisztségéért vélhetően minimális esélyekkel harcba szálló, de a három közül még így is a legkulturáltabb és legeurópaibb jelölt, amikor arról beszél: az RMDSZ-es minisztereknek a közérdeket kell szolgálniuk.

Mennyibe kerülhet egy kiló Hungária? Ez most még rejtély, de ha valóra válik egy magát liberálisnak valló párt aradi politikusának álma, és elárverezheti a vértanúk városában álló Szabadság-szobrot, akkor minden bizonnyal kiderül.

Elutasítom a kollektív bűnösség elvét, a cigány kolóniák egyes tagjai önkényeskedése miatt nem ítélhető meg vagy el az egész közösség.

Gyanútlanul és jóhiszeműen, a hatóságokba vetett hitében megfogyva bár, de azért egészen törve nem, legalábbis nem annyira, hogy az említett hatóságokat inaszakadtán elkerülje, nos, valahogy így baktat hősünk az Iksz Megyei Rendőr-főkapitányság épülete felé.

Az egészségügyi ágazat reformját célzó intézkedések körüli indulatokat szemlélve nyilvánvaló, hogy a Boc-kormányban Cseke Attila küldetése a legnehezebb.

Nagy divat manapság a turizmus fellendítéséről és a turizmusban rejlő gazdasági potenciál kiaknázásáról regélni hosszasan, „bő nyállal”, miközben főleg a Székelyföldön alig néhány éve valósult meg néhány olyan beruházás, ami ezt a célt szolgálja.

Több jel is utal arra, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztése, a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogának a kérdése kényszeríti rá először a román politikai elitet és talán a román társadalmat is, hogy érdemben kezdjen gondolkozni azon: mihez is kezdjen Románia a területén élő másfél milliós őshonos magyar közösséggel a meglehetősen gyorsan változó világban.

Amiért a legkevésbé vagyunk alanyi jogon felelősek, az a nevünk és a termetünk, mert bár a névváltoztatás és az álnévhasználat már jó régen dívik világszerte, és újabban a plasztikai sebészet is a legkülönbözőbb „csodákra” képes, e kettőt mégis eleve készen kapjuk az őseinktől.

Tulajdonképpen mit is akarunk mi elérni itt? – tehetik föl maguknak a kérdést azon országok, amelyek részt vesznek a líbiai diktátor, Moammer Kadhafi erői elleni hadműveletekben.

Gyere, igyunk meg valamit – üdvözlik egymást szívélyesen a kedves barátok, ismerősök, amikor találkoznak a piacon.

Jól megtanulta a leckét Budapesten a Mesterházy Attila MSZP-elnökkel folytatott tárgyaláson Titus Corlăţean, a PSD alelnöke: hibátlanul mondta fel az MSZP és az RMDSZ szövegét arról, hogy a gonosz budapesti kormány meg akarja osztani a romániai magyarságot, hogy az RMDSZ-t kibuktassa a parlamentből.

Sohasem gondoltam volna, hogy ádáz nagyváradi lokálpatriótaként egyszer még ilyesmit fogok leírni, de mostanában fölmerült bennem: jobb lett volna Debrecenben megszületni.

A 90-es évek elején nem kis meghökkenést váltott ki erdélyi újságírók körében, amikor szakmai cizellálásukra érkezett amerikai újságírók arra is buzdították őket, ne hagyják békén a politikusokat, amíg választ nem kapnak a kérdésre: hol a pénz?

Úgy szeretem az ilyen „csak most, csak önért” kezdetű, kimondottan az én pénztárcámban lapuló kevéske pénz kicsalását célzó szövegeket.

Noha elbukott a parlamentben Silviu Prigoană névadó törvénytervezete, és hivatalosan továbbra is romák maradnak a cigányok, az igyekezet elárul valamit arról, hányadán is áll a bukaresti politika a romákkal.

Már majdnem hazaértünk, amikor feltűnt, hogy erősen füstöl a szomszéd kertje.