• Vélemény

Ha viccesre fognánk, ahhoz a feledékeny katona esetéhez hasonlíthatnánk a hadsereg sepsiszentgyörgyi katonásdi játékát, aki még mindig lövöldöz, bár a háború rég lejárt. Ez a játék azonban egyáltalán nem vicces, és kimeríti az erőfitogtatás fogalmát.

Mint amikor a kutya a vizeletével jelöli meg a saját területét, úgy jelöli meg nálunk az aktuális hatalom a szakrális tereket. Mielőtt még elhittük volna, hogy például Kolozsváron valóban van esély arra, hogy a magyar–román viszony elinduljon a normalitás felé, a kolozsvári önkormányzat „odahugyozott” egy gyalázkodó emléktáblát a felerészben magyar állami költségvetésből felújított Mátyás-szobor tövébe.

A magyar alakulatok már most nekiláttak az egy év múlva rendezendő helyhatósági választásokra való felkészülésnek, sőt több erdélyi nagyvárosban konkrét tárgyalásokat, informális egyeztetéseket folytatnak egy esetleges összefogás érdekében.

Jól van, tudom, hogy csontig rágott. Biztosan azért, mert naponta több alkalommal elautózunk egymás mellett, a folyamat nagy része automatikus, azért mégiscsak bevillan néha, hogy itt döcögök, próbálok figyelni rád, aki előttem, mögöttem, mellettem csorogsz, szinkronban mozgunk, egymásra hatva, olyan az egész, mint egy jól begyakorolt társastánc.

Mondják, hogy Trianon után a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport is kis híján arra a sorsra jutott, mint a brassói Árpád-szobor vagy az aradi Szabadság-szobor.

Szép dolog a bizalom mai lelketlen, anyagias világunkban. Pláne az üzleti életben, ahol azt hihetnénk, már nem is léteznek emberi érzések, odafigyelés.

Hét évvel ezelőtt, a 2004. június 6-i romániai helyhatósági választások után a magyar nyelvű sajtó diadalittasan kürtölte világgá a megmérettetés egyik legnagyobb szenzációját: Kolozsvár szélsőségesen nacionalista, magyarellenes polgármestere elvesztette tisztségét.

Már megint dezsávű érzésem van! Fogalmam nincs, miért tör fel bennem ez az érzés folyton, amikor decentralizációról regélnek a nagyok, s a gyakorlatban mégis azzal szembesülök, hogy egyre inkább központosítják, „középre centrálják” a hatalmat és a döntéseket.

Az RMDSZ elfogadta, hogy komoly verseny vár rá a jövő évi választásokon, és máris keményen kampányol – ez szűrhető le a szövetség legutóbbi lépéseiből.

Érettségiző diákokkal beszélgetve került szóba egy – számomra addig ismeretlen nevű – szórakozóhely. Kérdeztem, merrefelé van, s bár bőszen magyarázgatták, de éppen a részletekbe elvesző ügybuzgalmuk miatt nem igazán tudtam azonosítani.

Ha a romániai gazdasági régiók átszervezése szükségességének ecsetelésére pazarolt energiáknak csak a negyedét konkrét tervek kidolgozására és egyeztetésekre fordították volna a bukaresti kormányilletékesek, az országban ma életképes régiók működnének, és az EU élmezőnyébe tartozhatna a lehívott uniós fejlesztési források szempontjából.

Úgy tűnik, hogy náci vagyok. Vagyishogy még gyerekkoromban, a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején voltam igazán náci.

Közhely, de teljesen helytálló a megállapítás, miszerint az Erdélyben rejlő gazdasági, idegenforgalmi potenciál tizedét sem sikerült kamatoztatni külföldön az elmúlt két évtized során.

Szép és jó dolog, hogy a hétvégén végre bemehetünk a mi kis váradi színházunkba. Tudvalevő, hogy erre évek óta nem volt lehetőségünk, mert az épületet restaurálták, az átadási határidőt meg addig húzták-nyúzták, míg már a színészeink is attól féltek, elfelejtjük, hol van a színház.

El tudják-e képzelni, hogy egy székelyföldi magyar újság a vezércikkében lebüdösolához egy magas tisztséget viselő román politikust, arra szólítja fel az illetőt, hogy húzzon haza a Regátba, a végén pedig hangzatosan felteszi a kérdést: hát nincsen senki a Székelyföldön, aki golyót röpítene egy ilyen alak fejébe?

Radikális lépésre szánta el magát a magyar Országgyűlés a dohányzás viszszaszorítása, jobban mondva a nem dohányzók egészségének védelme érdekében – megtiltották a cigarettázást a közintézményekben, a buszmegállókban, de még a kocsmákban is. Kicsit keserűen gondolok bár bele, hogy a küszöbön toporogva kell majd cigarettáznom, ha odaát betévedek valami mulatóba, de hát ezt a törvényt jóérzésű ember nem kritizálhatja.

Még csak feltételezés, de máris felbolygatta a román belpolitikát Emil Boc kormányfő esetleges, taktikai célból történő leváltása és egy független miniszterelnökkel való behelyettesítése.

…úgy eltűntek az útjavítók a hírhedt 131-es Hargita megyei útról Felsőboldogfalva után a 2-es kilométernél ezelőtt két héttel.