Erdély különböző részein mintegy két hónapon át tart a szüret. Az egyre szeszélyesebb időjárás miatt Szatmárban sokan már augusztusban szüreteltek, ugyanakkor Nagyenyeden ragaszkodnak az októberi betakarításhoz, ami viszont itt is két héttel korábban kezdődik el.
Pedagógusfórumokon, a sajtóban, illetve az internetes közösségi felületeken parttalan vitává dagad a tanügyminisztérium legfrissebb rendelete, amely szakiskolákba irányítja azokat a diákokat, akiknek a nyolcadik osztály végi átlaga nem éri el legalább az ötöst.
Tizennyolc hektáros területen gazdálkodik a Kolozs megyei Detrehemtelepen Lengyel György, aki háromhektárnyi szántóföldi zöldségtermesztésével a falu leismertebb gazdájának számít. A környékbeli piacokon értékesített friss árujára mindig van kereslet. Noha gyerekei városon laknak, a termelő bízik abban, hogy gazdálkodás&a
Szerződést bontott a Kolozs Megyei Tanács a Kiat Group Construct Kft.-vel, amelyet a megyei önkormányzat útépítő „üdvöskéjeként” emlegetnek. A szerződésbontáshoz hozzájárult a magyarlónai, magyarfenesi, tordaszentlászlói és magyarlétai lakosok közösségi fellépése is.
Jó hír, hogy az Európai Bizottság idén ősztől jelentős összeggel támogatja az Európai Unió tagországaiban az iskolai étkeztetés egyszerűbb formáit, mint a tej- és kifli-, valamint a zöldség- és gyümölcsprogramot.
Tízéves időszakra tiltaná meg a farönk, a tűzifa és a fűrészáru romániai exportját egy törvénytervezet. A politikusok szerint csak drasztikus intézkedésekkel fogható vissza a túlzott erdőkitermelés, ami ellen keményen tiltakoznak az ágazat érdekvédelmi szervezetei.
Sok gazda és agrárvállalkozó farmján megfordultam az utóbbi hónapokban Erdélyben. Olyanok portáján is jártam, akik agrárpályázatok és bankkölcsönök segítségével újították fel telephelyüket, gépparkjukat, de egyik esetben sem a pénz bizonyult a legnagyobb gondnak.
Egyre nagyobb konkurenciával és folyamatosan csökkenő jövedelmezőséggel kell számolniuk azoknak az erdélyi vállalkozóknak, akik kitartanak a mezőgazdaság egyik legérzékenyebb ágazata, a méhészet mellett.
A szlovák–magyar határ mentén fekvő Garamkövesden, a helyi és a környező felvidéki magyar települések borászainak részvételével szervezik meg 2012 óta minden év augusztusában a Garammenti Nyitott Pincék hétvégéjét a borbarátok számára. Az esemény kapcsán a rendezvény főszervezőjével beszélgettünk.<
Egyik ismerősöm mesélte, milyen kálvárián ment keresztül, amikor a kolozsvári polgármesteri hivatal által meghirdetett állásra jelentkezett.
Nem véletlenül kölcsönöztem a hatvanas évek híres szovjet filmszatírájának címét a román kormány által bevezetett üdülési csekkekkel történő nyaralás felvezetőjének. Mindkettő alapból szatíra abban a formájában, ahogyan megszületett.
A mintegy huszonöt gazdaszervezettel működő Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége 2010 után újfajta gazda-érdekvédelmet honosított meg Erdélyben. A szervezet elnöke, Csomortányi István nem tartja jónak a pártok oldalvizein szerveződő szakmai egyesületeket.
A román hatóságok árgus pillantásai mellett kezdődött el idén májusban az 1849-es fehéregyházi csatatér pontos beazonosítása és feltárása, ahol 170 évvel ezelőtt esett el Petőfi Sándor.
Többféle kerek évforduló kapcsolódik az idei esztendőhöz. Harminc évvel ezelőtt fogalmazódott meg egy kézdivásárhelyi éjszakai buliban a mai tusványosi tábor ötlete magyarországi és erdélyi fiatalok között, akik később a két ország magyar politikai elitjének tagjaivá váltak.
Átalakul a budapesti Agrárminisztérium által támogatott erdélyi falugazdász-hálózat. Az Erdélyi Magyar Néppárthoz (EMNP) közel álló gazdaszervezetek elveszítették eddigi szakembereik többségét, a rendszer működtetését Erdély-szinten az RMDSZ-re bízta a magyarországi szaktárca. Erdélyi szakemberek szerint nem tesz j&am
Egy kisvendéglőben a „pincér” nemrég nyakamba öntötte a levest. Annyira ügyetlenül mozgott, hogy messziről láttam, nincs sok köze a szakmához. Miután az első döbbenetből felocsúdtam, az éppen benn tartózkodó étteremtulajdonossal sikerült tisztáznunk a helyzetet.
A gabonaföldeket megviselő tél és a sok jót nem ígérő esős tavasz ellenére szép termés ígérkezik a legtöbb kalászos haszonnövényből Erdélyben. A lapunknak nyilatkozó agrárszakember ötletekkel szolgált, miként lehetne növelni a kalászosok termesztésének jövedelmezőségét.
A napokban tette közzé az Országos Statisztikai Hivatal (INS) az ország településeinek közművesítésével kapcsolatos adatait. A szennyvízelvezetés és az ivóvízellátás 52,7 százalékos romániai „lefedettsége” nemcsak uniós összehasonlításban lesújtó.