Exporttiltás helyett ellenőrzött erdőgazdálkodás: az érintettek nem értenek egyet a farönk és a fűrészáru kivitelének tiltásával

A Szociáldemokrata Párt (PSD) egykori elnöke, Liviu Dragnea még börtönbe kerülése előtt terjesztette be a parlamentbe azt a törvénytervezetet, amely 2020 január 1-től tíz évre betiltaná a feldolgozásra váró farönk, a tűzifa és a fűrészáru (deszka) exportját. A volt kormánypárti vezető tervezetét azóta több szociáldemokrata politikus is elfogadásra alkalmasnak tartja, hiszen megítélésük szerint hatékonyan megakadályozhatná a romániai erdők gyors iramú kitermelését.
A törvénytervezettel kapcsolatos vita a napokban éledt újjá, amikor a Fakitermelők Országos Egyesülete (ASFOR) bejelentette, hogy elfogadhatatlannak tartja a drasztikus szabályozást, amely

az ágazat érdekvédelmi szervezete szerint több tízezer munkahely megszűnéséhez vezethet.

„A fűrészáru exportjának megtiltása gazdasági nonszensz olyan körülmények között, hogy a romániai fafeldolgozó ipar évente 5,5 millió köbméter fűrészárut állít elő, amiből a hazai piac igénye mindössze 1,5 millió tonna, 4 millió köbméter pedig exportra kerül” – áll az érdekvédelmi szervezet állásfoglalásában. Hangsúlyozzák, a faexport mellett Románia igen jelentős importőr is, azaz mintegy 3 millió köbméter fa­rönköt hoz be az országba. Korábban az ágazat többi érdekvédelmi szervezete is keményen tiltakozott a populistának és a fafeldolgozó ipar sírásójának tartott törvénytervezet ellen, amelyet viszont több környezetvédő szervezet támogat.

Zilahi Imre bútoripari szakújságíró, a MagMob.ro szaklap tulajdonosa és főszerkesztője – aki a Bútoripari Szaklapok Világszervezete (IAFP) egyedüli romániai tagjaként öt kontinens legfontosabb iparági szakrendezvényein vett rész az elmúlt tíz év során – árnyaltabban látja az erdők megóvását zászlajára tűző politikai szándék és a látszólag vele szemben álló fakitermelő és feldolgozó iparág érdekellentéteit. A romániai fafeldogozás igazából 3-4 óriásvállalat „felségterülete”: az Egger Rădăuțon, a Kronospan Szászsebesen, a Kastamonu Szászrégenben és a Holzindustrie Schweighofer a Sepsiszentgyörgy melletti Rétyen, Szászsebesen, illetve Rădăuțon működtet nagy kapacitású üzemeket. A Schweighofer elsősorban lécet és deszkát gyárt kivitelre az Amerikai Egyesült Államokba, illetve Japánba – de a világ legtöbb részén is értékesíti árúját –, míg a másik két nagy szereplő, az Egger és a Kronospan faforgácsot és fűrészport dolgoz fel különböző lemezekké (PAL, MDF, HDF stb). A gyáróriások között olajozott az együttműködés, hiszen a Schweighofer melléktermékét, a fűrészport a szomszédban található forgácslemezgyártó üzemek dolgozzák fel. „Nagyon jól ki van építve ezeknek az üzemeknek a szimbiózisa, csupán egy baj van velük: óriási a nyersanyagszükségletük, emiatt a jóval kisebb piaci szereplők, a fát feldolgozó bútorgyárak nehezen és az eddigiekhez képest drágábban jutnak hozzá megfelelő nyersanyaghoz” – magyarázza a bútoripari szakújságíró. Zilahi a fő gondot abban látja, hogy

sok székelyföldi közbirtokosságnak jobban megéri eladni a fát az azonnal fizető rétyi nagyüzemnek, mint a kisebb fafeldolgozó vállalkozásoknak, bútorüzemeknek, ahol a jóval hosszabb gyártási procedúra miatt a beszállítókat is később tudják kifizetni.

A szakember szerint az is egyre gyakrabban előfordul, hogy a faforgácslapgyártók nagy mennyiségben felvásárolják bedarálásra a jó minőségű, szép szál, egyenes fákat is. Azzal érvelnek, hogy nincs megfelelő mennyiségű fahulladék, így ennek a gyártási technológiának esik áldozatul a bútoripar által sokkal jobban hasznosítható, kiváló minőségű farönk is.

Egyelőre nem általános jelenség, de azért egyre több erdélyi bútorgyár kényszerül arra, hogy külföldről szerezze be a számára szükséges, jó minőségű nyersanyagot. Zilahi szerint

ha a törvényhozás segíteni szeretné a romániai bútoripart, akkor ezt nem a faexport letiltásával tehetné meg, hanem olyan törvényi szabályozással, ami elővásárlási jogot adna a bútorgyártóknak a minőségi fára.

A romániai bútoripar igazából csak a kitermelt famennyiség töredékére vevő, de ez a legjobb minőségű szálfákra vonatkozik. Ha egy ilyen szabályozással helyzetbe lehetne hozni a bútorgyártókat, akkor az iparág nagy gondjait sikerülne orvosolni. A szakember szerint ennek egyik módja a világszerte bevált Forest Stewardship Council (FSC) fatermék tanúsítvány széles körben történő elterjesztése, illetve kötelezővé tétele. A Romániából bútort vásárló külföldi kereskedők rendszerint kérik a tanúsítványt, de mivel a fakitermelő közbirtokosságok és állami erdészetek közül csak kevés rendelkezik ilyennel, eleve hátrányba hozzák a hazai bútorgyártókat. Zilahi szerint az erdőtulajdonos vállalkozások többsége nem érdekelt a több macerával és a szigorúbb erdőgazdálkodást megkövetelő feltételekkel járó FSF-tanúsítvány megszerzésében, hiszen Schweighofer gyárai e nélkül is szép árat fizetnek a rönkfáért. Amíg a minőségbiztosítást szavatoló tanúsítvány megszerzésére törvény nem kötelezi az erdészeti társaságokat, semmi nem változik a romániai fakitermelés piacán.

– magyarázza Zilahi. Hozzáteszi, az állami erdészeti vállalat a fakitermelésből szerzett hatalmas bevételeket nem ruházza be a korszerű erdészeti infrastruktúra megteremtésébe. Ezzel magyarázható, hogy nincsenek rendben tartott erdei utak, amin megközelíthetőek lennének a ma kitermelhetetlen távolabbi erdőrészek is. Ezek hiányában jobbára csak a könnyen megközelíthető erdőkből folyik kitermelés, gyakran tarvágással.

A közbirtokosságok szempontjából nincs sok relevanciája annak, hogy a kormány a faexportot szeretné korlátozni – nyilatkozta lapunknak Kósza Elemér, a csíkszenttamási Terkő Közbirtokosság elnöke. A szakember szerint minden közbirtokosságnak tíz évre szóló erdőgazdálkodási üzemterve van, amiben rögzítik, hogy melyik erdőrészből hány köbméter fa termelhető ki. Ezt a mennyiséget nem lehet meghaladni, legfennebb a nyersanyag köbméterenkénti ára változhat 10-20-30 lejjel a piaci kereslet-kínálat függvényében.

Kósza egyetért azzal, hogy a mai romániai gazdasági környezet nem kedvez a kisebb fafeldolgozó cégeknek. De ennek a fő okát a súlyos munkaerőhiányban látja: emiatt ezek a vállalatok kiszolgáltatottabbak, mint a nagy cégek. „Mi több szempontból is szívesen együttműködünk egy Schweighofer méretű feldolgozó vállalattal. Igaz, ők is csak a jó minőségű fát vásárolják fel tőlünk, de egyrészt betartják a fizetési határidőket, másrészt felvásárolják a 15 cm átmérőjű fát is, amit egy kisvállalkozó visszautasít, mert nem tudja feldolgozni” – magyarázza a közbirtokosság elnöke, aki úgy véli, ma az erdőkitermelés elfogadható profitot hozó, jó üzlet Romániában.

Kósza szerint már most létezik megfelelő törvényes keret az erdők védelmére, aminek alapja az erdőkitermelést szabályozó szigorú üzemterv. „Ezt kell mindenhol betartatni” – magyarázza a szakember az erdők védelmének legfontosabb törvényi követelményét.