Makkay József

2019. augusztus 21., 11:40

Másodrangú állampolgárként Kolozsváron

Egyik ismerősöm mesélte, milyen kálvárián ment keresztül, amikor a kolozsvári polgármesteri hivatal által meghirdetett állásra jelentkezett. Hiába sikerült a versenyvizsgája és hiába mellékelt mindenféle szükséges okiratot, mert a helyzetét hetekig lebegtették, azaz nem adtak neki egyértelmű választ, mígnem egy ismerősén keresztül az illetékes hivatal egyik alkalmazottja be nem vallotta: bizony „rossz” a neve. Ami azt jelenti, hogy magyar emberként gyakorlatilag minimális az esélye, hogy a hivatal valamelyik osztályára bekerüljön.

Magyar szakemberek számára a helyi közigazgatás nagyjából éppen olyan zárt hely, mint az állami hivatalok többsége, hiszen a pénzügytől a munkaügyi igazgatóságon át a helyi vagy a „rendes” rendőrségig csak elvétve hallani magyar szót. De aki valami csoda (ismeretség) folytán mégis bekerül valamelyik hivatalba, nem szívesen használja anyanyelvét, nehogy feltűnő legyen, és román kollégái megorroljanak érte. Azaz Kolozsvár – a többi elszórványosodó erdélyi nagyvároshoz hasonlóan – a magyarság számára éppen olyan zárt város, mint 1989 előtt volt. Nyilván, annyi különbséggel, hogy a magáncégek háza táján más a helyzet: az egyre nagyobb munkaerőhiány lazított a kilencvenes évek hasonló gyakorlatán. (A funari korszakban egy jól menő román tulajdonú céghez épp olyan nehéz volt bekerülni, mint ma az állami közigazgatásba).

Ha valaki mindezt hivatalosan felveti, rögtön rázúdítják az ellentmondást nem tűrő tiltakozás minden formáját. És rögtön azzal hozakodnak elő, hogy alacsony számarányunkhoz képest is van magyar alpolgármesterünk. Pedig aki ezt állítja, az éppen arról feledkezik meg, hogy a magyarság számára „kegyesen” odaadott néhány kirakatállás arra szolgál, hogy tengernyi gondunkat, panaszunkat leseperjék az asztalról, és azt a látszatot keltsék, hogy a többség mennyire bőkezű a kisebbségek irányában. Miközben a közigazgatás legtöbb irodájából hiányzunk, amit könnyen ki lehetne mutatni statisztikai adatokkal, ha ezt szakemberek elkészítenék.

Mindezt nem ünneprontó szándékkal emlegetem fel a Kolozsvári Magyar Napok kellős közepén, hanem jelezni szeretném, hogy az otthonosság érzetének kialakításához, a szülőföldön maradáshoz, a helyi és az erdélyi magyar közösség hosszú távú biztonságának megteremtéséhez nem elegendőek csak a fesztiválok és a magyar napok. Ennél sokkal többre volna szükség. A baj az, hogy jó ideje Kolozsváron – és nem csak itt – a magyar megmaradásért folytatott küzdelemben csak a fesztiváljelleget érzékelem. Amiért természetesen nem a magyar napok szervezői a hibásak, hiszen ők azt teszik, amihez tudásuk és tapasztalatuk szerint legjobban értenek. És amivel egy hét erejéig jókedvet, mosolyt csalhatnak a helyi és az alkalomhoz igazodva messze földről is hazatérő magyarok arcára.

De mi történik azelőtt és azután, további 51 héten keresztül? Mennyire érezheti magának a kincses várost a továbbra is egyre jobban zsugorodó magyar közösség? Mit ajánlhatnak politikusaink, elöljáróink a pályakezdő magyar fiataloknak, akik történetesen nem a túllihegett IT-szektor iránt érdeklődnek, hanem a „szürkébb”, hétköznapibb szakmákban szeretnének elhelyezkedni egyetemi diplomával vagy anélkül, és származásuk miatt rögtön az első pofonokkal szembesülnek.
A funari korszakhoz képest – amikor a Mátyás király szobra körül élőláncot alkotó magyar tüntetőket oszlattak szét a csendőrök – lényegesen jobb helyzetben vagyunk. De ez az összehasonlítás eleve sántít, mert még nem hallottam olyan civilizált országról, amely fejlődését Észak-Koreához viszonyítaná. Ilyen formán badarság mai helyzetünket a kilencvenes évekbeli mélyponthoz hasonlítani. A megválaszolásra váró kérdés inkább az, hogy elégedjünk-e meg az Emil Boc polgármester által „fémjelzett” korszakkal – amelyben nem annyira nyílt a magyarellenesség, de hivatala továbbra sem tekint ránk egyenrangú állampolgárként –, vagy számíthatunk-e jobbra is? Gondolom, a válasszal a többségünk egyetért.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Kiss Judit 2019. augusztus 20., kedd

Amikor miénk itt a tér

Hazatérnek az elvándoroltak, összesereglenek a kulturális programkavalkádra kíváncsiak, az újra meg újra megismétlődő találkozások, viszontlátások reményében megélénkül a gyalogosforgalom a belvárosi utcákon-tereken: ilyenek a magyarság évről évre ismétlődő ünnepei.

Rostás Szabolcs 2019. augusztus 19., hétfő

Önámítás, autópálya, helikopter

Leginkább egy önmagát és környezetét nagy ígéretekkel és vállalásokkal ámító, a konkrét tettekre azonban rest és tehetetlen családhoz hasonlít a fungáló bukaresti kormány.

Balogh Levente 2019. augusztus 16., péntek

Egy frusztrációkra épülő ország és hősei

Újabb, a magyar–román viszonyban és Közép-Európa történetében dicstelen szerepet játszó román személyiség érdemelte ki azt a kegyet, hogy szobra állhasson Erdélyben, konkrétan annak fővárosában.

Pataky István 2019. augusztus 15., csütörtök

Unalomba fulladó elnökválasztás

Ha valamilyen egészen drámai történés nem következik be Klaus Werner Johannis életében, akkor Románia eddigi legszürkébb és legunalmasabb államfője újrázik ősszel.

Páva Adorján 2019. augusztus 12., hétfő

Dorin Florea végelgyengülése

Dorin Florea az elmúlt bő két évtizedben bebizonyította, miben jó.

Balogh Levente 2019. augusztus 09., péntek

Román csendőrség díjat az UEFA-nak!

Elöljáróban leszögezném: ha rajtam múlna, és ezt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szabályai lehetővé tennék, sem a Honvédet, sem a Craiovát nem engedtem volna tovább az Európa Liga selejtezőjének harmadik körébe.

Kiss Judit 2019. augusztus 08., csütörtök

Induljon nyaralni a hangya!

Valószínűleg akadnak, akik emlékeznek jó néhány gyerekgeneráció kedvenc meséjére, A kesztyű lakóira a Mosó Masa mosodája című, immár több mint ötven éve napvilágot látott, sok kiadást megért, narancssárga fedelű könyvből.

Bálint Eszter 2019. augusztus 07., szerda

Kapkodás és létbizonytalanság

Ha annyi százeurósunk lenne, ahányszor leírtuk a szociálliberális kormány pénzügyi és gazdaságpolitikája kapcsán a kapkodás szót, akár meg is finanszírozhatnánk az államkasszát, hogy egy ideig ne kelljen kapkodniuk.

Pataky István 2019. augusztus 06., kedd

Önsorsrontás mint jövőkép

Szokták mondani: a focihoz mindenki ért. Majdnem két héttel a caracali gyilkosságok ügyének kirobbanása után megállapíthatjuk, bűnügyi nyomozásban is jártas a fél ország.

Makkay József 2019. augusztus 05., hétfő

Hurrá, nyaralunk!

Nem véletlenül kölcsönöztem a hatvanas évek híres szovjet filmszatírájának címét a román kormány által bevezetett üdülési csekkekkel történő nyaralás felvezetőjének. Mindkettő alapból szatíra abban a formájában, ahogyan megszületett. 

Vélemény
Kiss Judit: Amikor miénk itt a tér

Hazatérnek az elvándoroltak, összesereglenek a kulturális programkavalkádra kíváncsiak, az újra ...

Rostás Szabolcs: Önámítás, autópálya, helikopter

Leginkább egy önmagát és környezetét nagy ígéretekkel és vállalásokkal ámító, ...

Balogh Levente: Egy frusztrációkra épülő ország és hősei

Újabb, a magyar–román viszonyban és Közép-Európa történetében dicstelen szerepet játszó ...