A kampányaszfalt

A kampányaszfaltot keskeny csíkban húzzák a poros (esős időben sáros) útra. A csík szélessége ott sem éri el a három métert, ahol bőven lenne hely a szélesebb aszfaltozásra, ezért a kampányaszfalt borítású úton egyszerre csak egy személygépkocsi, esetleg egy személygépkocsi és egy gyalogos, egy személygépkocsi és egy kerékpáros vagy két kerékpáros haladhat.

Gazda Árpád

2011. november 21., 07:472011. november 21., 07:47

 Ha két személygépkocsi találkozik szembe a kampányaszfaltos úton, az egyik járműnek – általában a kisebbnek – le kell kanyarodnia az aszfaltról. Egyenrangú járművek találkozásakor az a megoldás is lehetséges, hogy mindkét kocsi a jobb oldali kerekeivel hagyja el az aszfaltot. Az efféle manőverek viszonylag biztonságosak, mert a kampányaszfalt vékony. A lehengerelt réteg vastagsága nem haladja meg a három-négy centimétert. Így nem áll fenn annak a veszélye, hogy a kocsi feneke felakad az aszfaltcsík peremén. A kocsi épségét magas szegélykő sem veszélyezteti, mert a kampányaszfaltnak nincsenek szegélyei. A széle diszkréten belevész az út porába.

A kampányaszfaltozáshoz nincs szükség tervre, alapozásra. Elég egy terepgyaluval enyhén elsimítani a földutat, máris jöhet az aszfaltozógép az utca lakóinak örömére. A kampányaszfaltozást ugyanis nem szokták előre bejelenteni. Az mindenki számára meglepetés. Elég, ha az ember arra eszmél, hogy az ablaka alatt oda-vissza dübörög egy úthenger; vagy elég, ha este, amikor hazatér a munkából, azt tapasztalja, hogy a reggel még poros, döcögős út a munkaidő alatt fekete és sima lett. A kampányaszfalt univerzális. Nincsen alapozórétege, koptatórétege; egyetlen, vegyes rétegben terítik az útra.
A kampányaszfalt élettartamát csak a hozzá nem értők szokták firtatni. Azok, akik nem tudják, hogy a kampányaszfaltozásnak nem az a célja, hogy ne legyen sár, hogy ne döcögjön az autó. A kampányaszfalt csupán azt hivatott szolgálni, hogy a nép újraválassza a polgármestert. Csak az várható el tőle, hogy a választásig kitartson. Ezért a kampányaszfaltozást a mandátum lejárta előtti időszakra kell időzíteni. A mandátum eleji kampányaszfalt borítás még vissza is üthet. Meglehet ugyanis, hogy mire jön az újabb választás, már nyoma sem lesz az aszfaltnak. Szerény véleményem szerint a napjainkban zajló kampányaszfaltozások is elsietettek lehetnek, hiszen a koalíció éppen mostanság tárgyal arról, hogy fél évvel elhalasztaná a nyárra esedékes önkormányzati választásokat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 02., péntek

A választás, amely senkinek sem hiányzott

Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.

A választás, amely senkinek sem hiányzott
2025. április 29., kedd

Na de mi következik az államfőválasztás után?

Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.

Na de mi következik az államfőválasztás után?
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.

Ferenc, a „magyaros” pápa
Ferenc, a „magyaros” pápa
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

2025. április 23., szerda

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak

Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak
2025. április 18., péntek

Árad a cián

A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.

Árad a cián
Árad a cián
2025. április 18., péntek

Árad a cián

2025. április 17., csütörtök

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket

Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket
2025. április 16., szerda

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése

Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése
2025. április 11., péntek

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa

Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.

Szösszenet a választási kínálatról
Szösszenet a választási kínálatról
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

2025. április 06., vasárnap

Ukrajna: időhúzás, taktikázás és háborús riogatás

Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.

Ukrajna: időhúzás, taktikázás és háborús riogatás