2011. november 28., 08:062011. november 28., 08:06
A kérdés ugyanakkor az, hogyan tudja Budapest megakadályozni, hogy a környező országokban élő magyarokkal szemben diszkriminációt alkalmazzanak. Bár a felek a kétoldalú tárgyalások szükségességét hangoztatják – és tény, hogy ezek nélkülözhetetlenek – , ma, amikor immár egy fasiszta vétetésű törvény alapján fosztanak meg valakit szlovák állampolgárságától, elkerülhetetlennek látszik a nemzetközi fórumok bevonása a vita rendezésébe. A baj csak az, hogy – fasiszta szlovák állampolgársági törvény ide vagy oda – a nemzetközi közösség nem Szlovákiát, hanem Magyarországot tekinti a térség fekete bárányának. Persze ezért részben hibáztatható a magyar ellenzék, illetve európai partnereinek hisztériakampánya is, amelyben a könnyített honosítás, a médiatörvény és az új alaptörvény kapcsán a szélsőjobb térnyerését vizionálták, de megvan benne a magyar kormány és a diplomácia felelőssége is. Az ugyanis nem elég, ha mi meg vagyunk győződve a saját igazunkról. Mivel Magyarország nem nagyhatalom, szüksége van befolyásos pártfogókra a nemzetközi porondon, ezekre pedig aktív, kifinomult diplomáciai eszközökkel lehet szert tenni. Persze jogos hozzáállás, hogy a magyar ügyekben csakis a magyar érdek számít – de az érdekérvényesítéshez fontos, hogy a befolyásos fórumokkal megértessék, mely intézkedést mi indokol. Ez érvényes a gazdasági jellegű döntésekre is. Az, hogy Magyarországot csodabogárként kezelik külföldön a „nem ortodox” gazdasági intézkedések miatt, és nem csodálják, ha bóvlivá minősítik, nem csupán a külföldi spekulánsok sara. Ha a polgárok földönfutóvá válásának elkerülését szolgáló, kényszer szülte döntéseket pátosz és keménykedő, háborús retorika helyett higgadtan, tárgyilagosan magyarázzák el, ha elismerik, hogy – mivel emberekből áll – a kormány sem tévedhetetlen, és elfogadják az ésszerű kompromisszumos javslatokat, talán a nemzetközi közvélemény is másképp viszonyul az országhoz.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.