Egy Brassó központjában található kétszobás lakást 723 lejért adott el az önkormányzat lakásalapját kezelő RIAL Rt.
Drasztikusan visszaesett az ingatlan-adásvételi szerződések száma az elmúlt fél évben Romániában, viszont az egekbe szökött lakásárak a kereslet visszaesése ellenére is állják a sarat, nagyjából szinten maradtak. Kolozsváron végre csökkenést jegyeztek.
Erdély és a Partium valamennyi városára jellemző trenddé vált, hogy ahol bezárnak egy nagy múltú gyárat, hamarosan új lakónegyedek nőnek ki a földből. Nincs ez másként Brassóban sem.
Míg a bérbeadásnál alap, hogy – főként az egyetemi központokban – a tanév kezdete előtt pörög jobban a piac, kevesen gondolnák, hogy a lakáseladásnak is van szezonja. Márpedig van, mint ahogy a földterületek értékesítésének is megvan a maga idénye.
Idén júniusban 44 419 ingatlant adtak el Romániában, 12 780-nal kevesebbet mint egy hónappal korábban – közölte hétfőn az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).
Ugyan az előző hónaphoz viszonyítva csak enyhén drágultak az albérletek júniusban a nagyobb romániai városokban, a tavalyi év hatodik hónapjához képest már látványosnak mondható az áremelkedés üteme. Nő ugyanakkor a megtekintett hirdetések száma is.
A lakásárak és a banki kamatok csökkenésére várva sokan halogatják ebben az időszakban a lakásvásárlást, ilyen körülmények között sokan választják az albérletet, emiatt a kereslet felfelé hajtja az árakat. A bérlők túlzónak tartják a bérleti díjakat.
Kolozsváron 36, Temesváron 25, Bukarestben 22 százalékkal csökkent a lakáseladások száma az idei év első négy hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva.
Brassó és környéke a legnagyobb regionális ingatlanpiaci szereplővé válik Romániában Bukarest után: a Cenk alatti város máris maga mögé utasította e téren Kolozsvárt és Temesvárt is.
Ha enyhe mértékben is, de márciusban is tovább nőttek a lakásárak a legtöbb romániai nagyvárosban.
Egyre biztosabbnak tűnik, nem érdemes amiatt kivárni a lakásvásárlással, hogy hátha az ingatlanpiaci pangás és a magas banki kamatok miatt csökkenésnek indulnak az ingatlanárak. Azok ugyanis – a várakozásokkal ellentétben – februárban újra nőttek.
Hacsak nem égető szükséglet a lakásvásárlás, a kivárást javasolja a jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzetben és a jelenlegi magas banki kamatok mellett az otthonteremtési jelzárloghitel igénylését fontolgatóknak Nagy Bálint Zsolt közgazdász.
Erőteljesen visszaestek az év elején a lakásértékesítések Romániában, aminek nyomán enyhe, szinte alig érzékelhető csökkenésnek indultak az ingatlanárak – derül a Blitz Imobiliare ingatlanközvetítő elemzéséből.
Számottevő áttelepedési hullám érhető tetten a román–magyar határ menti régióban, az elmúlt években rengeteg román, illetve román–magyar kettős állampolgár vásárolt ingatlant Kelet-Magyarországon. Egy részük életvitelszerűen tartózkodik odaát.
Továbbra is a kolozsvári lakások a legdrágábbak Romániában. A tavaly január–decemberi időszakban 14 százalékos árnövekedés volt tapasztalható a kincses városban, ahol immár 2400 euró/négyzetméter az átlagár.
A 2023-as Új Otthon program keretében a pénzügyminisztérium 1,5 milliárd lejes támogatási keretet különített el ingatlanhitelek garantálására.
Miközben számos ország recesszióba süllyed, Romániában elérhető cél a 2–2,5 százalékos gazdasági növekedés, ám az infláció még kétszámjegyű marad az év végéig – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója.
Az Európai Unióban 2010 és 2022 harmadik negyedéve között 49,2 százalékkal nőttek a lakásárak; a tagállamok közül Romániában volt az egyik legalacsonyabb az áremelkedés – derül ki EU statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett adataiból.