• Vélemény

Az elmúlt hét történései minden kétséget kizáróan arra engednek következtetni, hogy a kelet-közép-európai államokat nemcsak szociális-gazdasági, hanem politikai vonalon is megrengeti a világválság. Csehországban éppen tegnap nyújtotta be kormánya lemondását Mirek Topolánek miniszterelnök.

Úgy tűnik, a brit kormány nem érzi jól magát, ha nem küzdhet valami ellen. Ha már a terrorellenes háború akkora bukta lett, hogy tíz évre is elegendő lenne a szomáliai éhezőknek, kipécéztek maguknak egy olyan ellenséget, amely várhatóan nem lő vissza, és még emeletes buszt sem robbant London belvárosában: az alkoholt.

Elképesztő hatékonysággal kezdett működni az elmúlt hetekben a romániai igazságszolgáltatás: az egy főre eső DNA-őrizetbe vételek száma valószínűleg minden korábbi rekordot megdöntött. A híradások szinte naponta beszámoltak egy-egy korrupciós ügy felgöngyölítéséről, amelyek főszereplői az utóbbi időben jórészt a belügyi tárcának alárendelt intézményekből kerülnek ki.

Csöng a telefonom, egy ismeretlen szám. Ez elsőre nem is furcsa, mert naponta hívnak idegenek. Felveszem, be is mutatkozik egy középkorú férfihang, ám olyan gyors alföldi akcentussal beszél, hogy felfogni sem tudom a nevét, nemhogy megjegyezni. Eldarálja a szokásos protokollszöveget, miszerint a mobilszolgáltatóm ügynöke, majd közli, hogy nagy szerencsém van, mert egyéves ingyenes bérletet nyertem.

Noha a 2007 őszén tartott európai parlamenti (EP) választásokat megelőző időszakban történtek kísérletek arra, hogy a széles nyilvánosság előtt tisztázódjék, voltaképpen mire is szeretné használni az erdélyi magyar közösség az EP-beli jelenlétét, az idei jelöltállítás során sem a feladathoz keresték a megfelelő embert, a jelöltállítással inkább a belső politikai viszonyokat próbálták rendezni a felek.

Az egyéb bajokat és hiányosságokat leszámítva, azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom: a parkolók hiánya az egyik komoly problémája az erdélyi városoknak. Nálunk, Gyergyószentmiklóson erre még rátevődnek a kátyús utak, a tankcsapda méretű, tengelytörő, sofőrt próbáló gödrök, amik ilyenkor, hóolvadáskor kerülnek elő.

Jókorát téved, aki úgy gondolja: Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki tisztségből való távozásával véget ér a Gyurcsány-éra. A jelenlegi felállás alapján ugyanis úgy tűnik, nem a felelős politikus, hanem a felelősség elől menekülő stratéga kerekedett felül a szocialisták vezérében, amikor bejelentette lemondását.

Amikor szinte tíz évig tartó kínkeserves munka után emberünk szerény, de ízlésesen kipofozott háromszobás, kertes, külvárosi házikójára pillantott, és végre úgy érezte, hogy az utolsó bútordarab elhelyezése és a szőnyegek leterítése után éppen ideje lenne életművét kívülről-belülről megörökíteni, a két hete részletre vásárolt filmezőgépe felmondta a szolgálatot.

Akár a 2006-ban, pártfunkcionáriusok előtt tett beismerő vallomása második felvonásának is tekinthetjük Gyurcsány Ferenc hét végi, miniszterelnöki kapitulációjáról szóló bejelentését. Két évvel ezelőtt a szocialista pártelnök-kormányfő még azt ismerte el „házon belül”, hogy hazudott az embereknek a gazdasági helyzetről, a szombati kongresszuson pedig már nyíltan bevallotta, hogy tévedett, hibás gazdaságpolitikát folytatott.

Bözsi néni ki nem állhatja Szabóékat, mert a házuk előtti járdán ficamodott ki a bokája a múlt héten. Szabóék nem teszik rendbe a járdát, mert szerintük ez az önkormányzat dolga, de a polgármester nem javíttatja azt a részt, mivel abban az utcában lakik a testvére, akivel évek óta nem beszél.

Tulajdonképpen nem meglepő, hogy a marosvásárhelyi fiatalok jelentős része tisztában van azzal, mi is történt születését megelőzően, tizenkilenc évvel ezelőtt a városban. Hiszen az akkori pogrom – amelynek során megtévesztett és leitatott román parasztokat szállítottak a városba, hogy a magyarok ellen uszítsák őket – ugyanúgy történelem- és sorsfordító eseményként égett bele a magyarok tudatába, mint az 1956-os forradalom.

Úgy tűnik, mostantól nálunk is divatba jön a nehézsúlyú elhatárolódás című sportág. Történt ugyanis, hogy az egyik székelyföldi napilapban az erdélyi jobboldal egyik emblematikus publicistája radikális hangvételű írásban emlékezett meg a magát liberálisnak nevező magyarországi oldalról.

Vajon milyen bűnt követhettek el Székelyudvarhely polgárai, hogy nem érdemelnek meg egy tisztességes önkormányzatot, amely az elmúlt közel egy évtizedben csak nagyon rövid ideig volt működőképes? És hogy abban sem volt köszönet, amikor létezett, hiszen az immár harmadik ciklus óta egymással szembenálló RMDSZ-es és polgári párti frakció folyamatosan keresztbe tett egymásnak?

Anno, faluhelyen a pap meg a kántor örvendett a legnagyobb tiszteletnek, mert nekik volt a legtöbb iskolájuk. Ma már szinte mindenki egyetemet végez, a diplomát meg postán küldik utána. Nemrég derült ki, hogy az ország délebbi részein több ezer ember kapott felsőfokú képesítést igazoló papírt, pedig csak udvarolni jártak a különböző karok épületeibe.

A diplomáciában megszokott nyelvezet mércéje szerint viszonylag kemény az a nyilatkozat, amelyet a budapesti Külügyminisztérium a Sólyom László erdélyi látogatása miatti incidens kapcsán kiadott. A benne megfogalmazott megállapítások politikailag korrekt szóvirágokba csomagolva tudatják a román külüggyel, hogy Budapest ennél jobban szinte már nem is rosszallhatná a román fél barátságtalan gesztusát.

Mióta egy födél alatt él velem egy kismacska, számos közszájon forgó szólás, közmondás igazáról meggyőződhettem. Többek közt a „kilóg a lóláb” igazát nemegyszer megtapasztaltam, amikor a macsek a kamarába besurranva – naná, hogy étel után kajtatva – az aragázpalack mögé lapult, bizonyára arra gondolva, hogy ott nem látom.

A Magyar Polgári Párt hét végi kongresszusa után szinte megvalósíthatatlannak tűnik az alakulat vezetőségének célkitűzése, azaz megnyerni a 2012-es helyhatósági választást a székelyföldi megyékben az RMDSZ-szel szemben.

Már gyermekkoromban elbűvöltek a megszemélyesítések, a metaforák. Azt elég hamar megértettem, miről szól a tankönyvben a példa, hogy a „fészek csipog”. Élénken láttam magam előtt a hangoskodó csibetartót. Viszont napokig törtem a fejem, hogy én is hasonlókat találjak ki.