• Vélemény

Nem tudom eldönteni, divatossá vagy kényszerűséggé váltak mostanra a tiltakozások különböző formái. Az emberek igénylik véleményük kinyilvánítását, hisz a demokrácia – ahogy azt jól belénk nevelték – egyik alappillére a szabad véleménynyilvánítás. S tesszük ezt különféle eszközökkel, mert a média, vagy akiknek az üzenet szól, már a fülük botját sem mozdítják egy sima felvonulás láttán.

Tulajdonképpen nem meglepő, hogy az RMDSZ állandó tanácsa Kelemen Hunort javasolta az államelnök-jelöltségre. Noha hivatalosan ezt soha senki nem jelentette ki, napnál világosabb, hogy Markó Béla Kelemen Hunort szeretné utódjául hagyni az RMDSZ elnöki székében. Kelemennek viszont eddig nem sikerült olyan ismertségre, elismertségre szert tennie, mely természetszerűen emelné őt a párt élére.

Én nem értem az ötéveseket! Micsoda generációs szakadék lesz ebből, mire ők felnőnek. Nem is olyan régen, még annyira naiv voltam, hogy azt hittem, én mindig tartani fogom a lépést az utánam következő nemzedékekkel. Milyen lépést? Már most több lóhosszal lemaradtam. Pedig olyan egyszerűnek tűnt: csak nyitott szemmel kell járni-kelni a nagyvilágban. Most már tudom, a nyitott szem, a jó szándék nem elég.

Traian Băsescunak már tökmindegy, mit gondolnak róla a magyarok. Bár korábban körbeudvarolta őket a voksokért, és kulturális autonómiát is ígért, most már nem tartja annyira fontosnak őket: a magyar közösség érzékenységére fittyet hányva a Székelyföldön ünnepli a román lobogó napját, ráadásul oly módon, hogy csapatzászlót nyújt át a Csíkszeredában állomásozó hegyivadász alakulatnak.

Ján Slota büszke ember. Most például arra büszke, hogy magyart vert. Az eset a hetvenes években történt, amikor még nem egy fasiszta párt elnökeként védte a szlovák nemzetet a magyaroktól, csupán köztörvényes bűncselekményeket követett el néha – például néhány cimborájával átruccant a szomszédos Ausztriába autót lopni. Persze mindent ki lehet magyarázni, lehet, hogy ezzel is csak a kommunizmust kívánta lejáratni, oly módon, hogy demonstrálja:...

A Marosvásárhelyi Napok tizenkét éves története során nem volt még példa arra, hogy az egész város ünnepi eseménysorozatának kikiáltott díszpolgáravatás idején csendőrkordon vegye körül a helyszínt, a Kultúrpalotát. Óhatatlanul feltevődik a kérdés: kiktől kit véd a csendőrség? A magyaroktól a románokat? Kit is szolgálnak az ország rendvédelmi alakulatai? Nem bármely állampolgárt? Mi, helybéli újságírók – nemzetiségre való tekintet nélkül –...

Alighanem pártfinanszírozási ügyeknek bukkant nyomára a sajtó, amikor az ifjúság napja megünneplésére versenytárgyalás nélkül kiutalt 630 ezer euró, és a környezetvédelmi minisztérium sajtókampányára szintén licit nélkül juttatott félmillió euró hátterét piszkálta meg. Az érintett miniszterek gyaníthatóan azért adtak bőkezűen a közpénzből, hogy az összeg egy része visszafolyjon a pártkasszába.

Sokat változott gyermekkorom óta a tanár-diák viszony. Akkoriban főleg a gyenge pedagógiai eszközökkel felvértezett tanárok gyakran folyamodtak a megfélemlítés eszközéhez, mondhatni, szinte mindennap elcsattant egy-egy pofon, körmös valamelyik órán, ha a nebuló nem fért a bőrében és csintalankodott. Meg egyébként is voltak tanáraink, akiknek a puszta megjelenése tiszteletet és távolságtartást parancsolt, hogy valósággal rettegtünk tőle, nemhogy rosszalkodni...

Erdélynek azokon a vidékein, ahol a magyarság többségben él, az utakon egymást követik a gödrök és a foltok. Nem a szokásos magyar sirám ez, bár kétségtelen, hogy a problémakör etnikai vonatkozásaitól nem lehet elvonatkoztatni. Mert a tények igen makacsak: furcsamód, a mindenkori kormányoknak általában csak a székelyföldi, az érmelléki, a szilágysági magyarlakta részek útjaira nem jut soha pénze.

Örök probléma marad, hogy lehet gyerekeinket távol tartani az internet vulgáris, erőszakos, esetleg sokkoló oldalaitól. Jelenleg magamat is féltem az ilyen jellegű forrásoktól, mert az ember kíváncsi, s bár nagyon jól tudja, hogy fel fogja kavarni a látnivaló, a kisördög mindig bebújik a mutatóujjba, amely pillanat alatt elnavigál a nem hétköznapi látnivalókhoz.

Egyetlen hónap leforgása alatt több céget számoltak fel Háromszéken, mint a tavalyi év egészében. Az ok: a gazdaság megmentését, a válság következményeinek elhárítását célzó átalányadó bevezetése. Miközben eleinte csak találgatások voltak erre vonatkozóan, ma már egészen biztosan kimondható, az új adónem nem azt az eredményt hozta, amiért a Boc-kabinet azt kivetette.

A Magyar Köztársaság területén kiállított, majd Bihar megyében honosított anyakönyvi kivonatok tanúsága szerint növekszik azoknak az anyáknak a száma, akik a határ túloldalán szülik meg gyermeküket, és az ország nyugati megyéiben az adatok hasonló tendenciát mutatnak. Ennyi a hír, ami alkalmat ad arra, hogy újra és újra célkeresztbe kerüljön a romániai egészségügy már sok éve tartó tarthatatlan helyzete.

Csendes, napsütéses délután. A villamoson alig ül három-négy utas. Lassan, ráérősen zötykölődünk valamerre, már nem is emlékszem, azt hiszem, valahol a Sztaroveszky úton. A megállónál egy jólöltözött középkorú hölgy száll fel sietve, dérrel-dúrral. Végignéz az üléseken, figyeli a padlót, közben szégyenkezve mosolyog, mintha elnézést kérne, de arcára egyre leplezetlenebbül kiül az aggodalom.

Igencsak zűrzavaros helyzet alakult ki Iránban az elnökválasztás nyomán. Hogy a vitában kinek van igaza, azt csak sejteni lehet – egy diktatúrában igencsak nehéz elfogadni azt érvként, hogy az ország törvényei lehetetlenné teszik a választási csalást, tehát ilyesmi nem is történhetett.

Elődeink évmilliókkal ezelőtt gyűjtögető életmódot folytattak, magyarul, megettek mindent, ami a kezük ügyébe akadt. Ma sincsen ez másképp, és az értékrend határozza meg az ízlést. Van, aki drága, francia bort kortyolgat egy ízléses vendéglőben, mások otthon bűvölik el párjukat valami rögtönzött finomsággal.

A kilencvenes évek Országgyűlésének hangulatát idézi manapság a Kovászna megyei közélet. Ahogy akkoriban Torgyán József harsogta rekedten a miniszterelnökre utalva, hogy „Monnyon le!”, úgy szorgalmazzák a román pártok vezetői, hogy Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor megyei tanácselnök távozzon hivatalából, miközben magyar oldalról többek között a sztriptíztáncosból lett ifjúsági igazgató talpára kötnének útilaput.

Kezdetnek szögezzük le: Liane Lane egy félművelt, ostoba tyúk. Liane Lane fiatal, magát művésznek tartó angol nő, aki újraértelmez bizonyos köztereket, és erről fényképeket készít. Az átértelmezés azt jelenti, hogy műanyag emberi testrészeket helyez el bizonyos szobrokon, mely cselekedet minden bizonnyal mély metafizikai üzenetet hordoz.

Ha valahol is felhangzik a rózsák városa kifejezés, az idősebbek felkapják a fejüket: tudják, az ő valamikori, békebeli Marosvásárhelyükről esik szó. Arról a városról, amely egykor pompázó virágairól és tisztaságáról volt híres. Egyesek még mindig tiszta és zöldellő településnek tartják – a kérdés csupán az, mihez képest az.