2009. július 08., 10:382009. július 08., 10:38
Engem például zavar a manele. Isten látja, bármikor szívesen változnék kedves szőke kislányból tűzokádó sárkánnyá, hogy az alsó szomszéd CD-lejátszóját lángra lobbantsam, esetleg a függönnyel vagy magával az alsó szomszéddal egyetemben, amikor csöndes szombat délutánokon nyitott ablakkal bömbölteti Szalámi Flóriánt vagy a többi agytrösztöt. De nem teszem, nem változom semmivé.
Hát még akkor, ha esetleg nem is hallom, mert mondjuk egy zárt térben buliznak azok az emberek ilyesmire, akik ezt szeretik. Zavar, igen, már ennek a műfajnak a puszta léte is. De nem tehetek ellene semmit. És józanul gondolkodva nem tehet semmit egy önkormányzati képviselő, egy patronátusi ügyvezető sem pusztán abból a megfontolásból, hogy őt valami zavarja.
Mi is zavarja voltaképpen? Hogy egy zenekar nem arról énekel, hogy pucér fenekű lányok táncolnak a tengerparton, vagy arról, hogy jó sok pénzért minden nőt meg lehet venni, miközben a tagok nyakában hatalmas aranyláncok lógnak, és olyan a hangjuk, mint akiknek egy szem szilva van a… nos, torkában? Tudják mit? Engem meg az zavar, akire ráillik a leírás. Kikérem magamnak.
Ahogy ő is kikéri magának, mind az egy írásbeli lakossági panaszával (vajon ki írhatta?), hogy a produkciós cég aprólékosan megjelölje a fellépő zenekar műfaját. Talán attól is fél, hogy a huszonkét ortodox templom városának maradandó károsodásokat okoz, ha valaki fekete trikóban lép a színpadra.
Tudtommal sem Bukarest, sem Debrecen keresztényi aurájában nem esett kár még egyetlen metálkoncert miatt sem, és azt sem hiszem, hogy egyetlen este alatt megnőtt volna az elkárhozásra ítéltek száma ezekben a városokban. De úgy gondolom, hogy Parizer Guca fellépése úgy általában tesz rosszat nekem, még akkor is, ha nem látom. Kikérem magamnak. Tiltsák be. A korlátoltságot, a butaságot és az agressziót, ami nem egy plakáton nyilvánul meg, hanem például a szemérmetlen ünneprontásban. Tiltsák be.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok