2009. július 10., 12:392009. július 10., 12:39
Az ítélet nem jogerős, a kormány fellebbezhet – a legfelsőbb bíróságon. Már most jelzem, hogy fogadóirodaként nem a kormány számára kedvezőtlen ítéletre állapítanék meg nagyobb oddsot.
Ha amúgy nem is lennének irigylésre méltó helyzetben a bírák, ezért bizonyára mindenki sóvárogva tekinthet a bírói pálya felé. Hiszen igencsak kevés munkavállalónak adatik meg, hogy saját hatáskörben döntsön a béréről, és ha kell, a legfelsőbb bírói fórum ítéletével igazolja: munkáltatója köteles annyi bért fizetni neki, amennyit ő akar. Persze tudjuk, hogy az igazságszolgáltatás még ma is méltatlan körülmények között kénytelen működni. A málladozó bírósági épületekben a szükségesnél jóval kevesebb bíró kénytelen szinte futószalagon ítéleteket hozni, miközben az infrastruktúra a huszadik század első évtizedeit idézi. Bizonyos mértékig érthető tehát a bírák elkeseredettsége, hiszen minden munkavállalónak joga van méltányos munkafeltételek között dolgozni.
Hanem a bírói hatalommal, illetve jogállással való visszaélést még ez az elkeseredettség sem teszi jogossá. Állami alkalmazottként ugyanis közpénzből biztosítják a bérüket. Persze az az érvelés is jogos, és már jó kétszáz évvel ezelőtt, a hatalmi ágak szétválasztására vonatkozó elv kidolgozásakor fölmerült, hogy a bírói függetlenség egyik legfontosabb biztosítéka – természetesen csak a feddhetetlen jellem után – az olyan szintű fizetés, amely elejét veszi, hogy a bírák azonnal engedjenek a kísértésnek, ha meg akarják vesztegetni őket.
Ámde sztrájkolni a fizetés felével egyenértékű stresszpótlék felfüggesztése miatt (amúgy: melyik munkavállalónak nem stresszes a munkája?) akkor, amikor az állam súlyos megszorításokra kényszerül, és bárki más csak álmodhat mindenféle pótlékokról – nem vall a leghajlíthatatlanabb jellemre. Márpedig, mint említettük, az elhivatott bírák legfőbb ismérve mégiscsak ez lenne, nem pedig a kirívó összegű bérkiegészítés.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok