2009. július 07., 11:392009. július 07., 11:39
A Magyar Polgári Párt egyelőre óvatoskodik: az ítélet még nem jogerős, fellebbezni lehet, meg lehet és meg kell őrizni a status quót. A polgármester pedig csak annyit szeretne, ha nem egy szavazaton múlna akár több millió euró sorsa.
És lám, lám – el is jutottunk az ismerős helyzetig: már megint van miért forrongani Székelyudvarhelyen, néhány csendesebb hónap elteltével már megint lehet egymásra mutogatni, bírálni és visszabírálni, keverni és újraosztani. Hiszen a Szász Jenő fémjelezte városvezetési stílust ismervén talán még a legnaivabb udvarhelyi választópolgár sem reménykedett abban, hogy itt egyszer mégis működni fognak a dolgok. De valamiért elmentek szavazni, választottak, és sikerült összehozniuk egy olyan közgyűlést, amelyben kvázi kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok. Sőt még egy nyelvet is sikerült összegründolni annak a kényesen mérő mérlegnek.
De ez most a kilenctagú frakcióval rendelkező RMDSZ-nek nem tetszett. Így lett botrány, bírósági feljelentés, majd ítélet is. Csakhogy… az ítélet kissé megkésett. Mert hiába volt februárban és márciusban a két meg nem tartott tanácsülés és az RMDSZ-es feljelentés, az ítélet csak júliusban érkezett. És amíg az ítélet megérkezett, mégiscsak működni kezdett a dolog. Talán nyögve és nyelve, de határozatok születtek, költségvetés kerekedett, élhetővé vált a helyzet. Igaz, hogy ha jogerőre emelkedik a közigazgatási bíróság ítélete, mindez érvényét veszíti, kezdhetnek mindent elölről.
De csak miután elköltötték a nagy kalap pénzt az időközi választások megrendezésére. Amelyen talán az RMDSZ nyer többséget, hiszen most, hogy az MPP csak árnyéka valamikori árnyékának, nem valószínű, hogy mozgósítani tud annyi szavazópolgárt, hogy kényelmesen kialakuljon egy beleszólós frakciója. Hát ezért gondolja most éppen az RMDSZ azt, hogy a kártyákat véglegesen leosztották. Mert nagyon úgy néz ki, hogy Udvarhelyen nem a beleszólós helyi tanácsot szeretik, hanem inkább csak a beszólóst. És a beszólás nagyon megy, akár MPP-, akár RMDSZ-részről.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.