2009. június 30., 10:542009. június 30., 10:54
A kérdés természetesen ennél sokkal komplexebb, amit az is bizonyít, hogy a magyarországihoz hasonló próbálkozást Nyugat-Európában széles körű társadalmi vita előzte meg. Ennek nyomán számos országban – például Németországban, Ausztriában és Franciaországban – bűncselekménynek számít a második világháború idején elkövetett népirtás tagadása. A kérdés feszegetésekor jó, ha már előre leszögezzük: épeszű ember nem kérdőjelezhet meg történelmi tényeket, esetünkben azt, hogy a hitleri birodalom több millió embert pusztított el haláltáborokban. Aki mentegetni próbálja vagy kisebbítené a német nemzetiszocialisták és külföldi csatlósaik gaztettét, az vagy példátlan tudatlanságról tesz bizonyságot, vagy szándékosan, az esetek többségében antiszemitizmustól vezérelve igyekszik tagadni a tagadhatatlant. Az ehhez hasonló beteg eszméket hirdető személyeket egyszerűen el kell szigetelni, ki kell közösíteni a társadalomból, ellenlépésként – és hosszú távú megoldásként – ugyanakkor a leghatékonyabb módszer vitathatatlanul a fiatal nemzedék megfelelő nevelésében rejlik. Másrészt éppen a demokratikus berendezkedés egyik alappillérének számító szólásszabadság eszméje int arra bennünket, hogy az elítélendő, sértő, bántó, lealacsonyító véleménynyilvánításokat is ki lehet fejteni, és ezek csak akkor érik el a büntethetőség határát, ha közvetlenül erőszakra uszítanak. Szélsőséges román nacionalistáknak is jogában áll például untig fejtegetni, hogy a magyaroknak semmi keresnivalójuk Romániában, büntetni azonban csak akkor kell (és lehet) őket, ha kiűzetésünkre tevőlegesen buzdítanak. Hiszen a gyűlölet nehezen változik szeretetté büntetés útján. Arról nem beszélve, hogy régen rossz, ha egy állam, egy egészséges társadalom attól tart: a demokráciát néhány eszement holokauszttagadó sodorhatja veszélybe.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok