2009. július 06., 10:222009. július 06., 10:22
Az újabb és újabb zavargások lázmérőként jelzik az ország állapotát, azt, hogy az elmúlt húsz évben nem sikerült feldolgozni a kommunizmus történéseit – többek között azért, mert a rendszer haszonélvezőit és működtetőit nemhogy nem számoltatták el, de jórészt megtarthatták befolyásukat.
Mindez most látszik visszaütni, amikor a régi káderekből álló baloldali pártról bebizonyosodott: demokratikus körülmények között sem tudott megbirkózni a kormányzás jelentette kihívásokkal. A mostani viszonyok hasonlatosak a húsz évvel ezelőtti helyzethez: ha nem is rendszer-, de korszakváltás mindenképpen várható a magyar belpolitikában. A baloldal pártjai nagymértékben erodálódtak a két kormányzati mandátum alatt, és új, jobboldali fordulat várható, átalakult pártrendszerrel.
A jobboldal szélén pedig a jelek szerint úgy gondolják, most kell gyakorlatba ültetni Antall József bonmot-ját: Tetszettek volna forradalmat csinálni. Persze forradalom nem várható – a fasisztoid Magyar Gárda rehabilitálása és a zavaros, szélsőséges nézeteket valló Budaházy György „kiszabadítása” nem tekinthető össznemzeti ügynek. A szombatihoz hasonló utcai hőbörgés pedig még vissza is üthet: a gárda és az azt összegründoló Jobbik szimpatizánsai épp azért voksoltak a radikális jobboldali pártra, mert rendet akarnak.
Márpedig amit a két szervezet szombaton művelt, az mindennek nevezhető, csak rendpárti megmozdulásnak nem, mindamellett, hogy Vona Gábor ügyesen próbált mártírt kreálni magából azzal, hogy őrizetbe vetette magát. Az azonban a kisebbik baj, hogy a szombati események után romolhat a Jobbik megítélése. A gárdisták és a jobbikosok akciói nyomán Magyarország, a magyar nemzet presztízse csorbulhat végzetesen a világ szemében. Márpedig ennek azok isszák meg a leginkább a levét, akik érdekében a Jobbik állítólag lánglelkű küzdelmet kíván folytatni Brüsszelben: mi, határokon kívül rekedt magyarok.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.