2009. július 02., 11:502009. július 02., 11:50
Szinte szóra sem érdemes, hogy a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja szülővárosának alma materében, a nagyszalontai Arany János Főgimnáziumban – a bejárat kivételével – egyetlen magyar felirat sem látható, vagy hogy Nagyváradon ismeretlenek időről időre megrongálják a Sebes-Körös magyar nevét hirdető, magyar ifjúsági szervezet által kifüggesztett táblákat. Ez mind semmi ahhoz képest, ami a felvidéki magyarokra vár azután, hogy a pozsonyi parlament elfogadta a szlovák államnyelvtörvényt.
Azt a jogszabályt, amelyhez hasonlót nálunk az ügynökmúltja okán Felix fedőnévre hallgató Dan Voiculescu „konzervatív” politikus is dédelgetett korábban, csak szerencsére nem sikerült elfogadtatnia a román parlamenttel. Az önmagát européer politikusként hirdető Robert Fico szlovák kormányfőnek – „hála” fasiszta és magyarellenes koalíciós partnere, Ján Slota közreműködésének – azonban igen, és ezzel dobott még egy lapáttal a többség és a kisebbség békés együttélésének, a szlovák–magyar kapcsolatok kitartóan ásott sírjára.
A törvény szerint ugyanis a felvidéki magyarok ötezer eurós bírságot kockáztatnak, ha nyilvános helyen Pozsonynak „ejtik” a Bratislavát vagy ha helytelenül beszélnek szlovákul. Hasonló büntetésre számíthat pozsonyi laptársunk, az Új Szó is, ha nem tünteti fel szlovákul is a folyók, hegységek, tájegységek nevét. A szlovák hatóságok immár olyan messzire mentek a magyarellenes intézkedésekkel, hogy ellenlépésként nem elegendő a felvidéki magyar politikusok, a budapesti parlamenti pártok és a kormány belterjes ejnyebejnyéje.
Ezúttal elengedhetetlenné vált a pozsonyi kormány velejéig magyarellenes megnyilvánulásainak nemzetközi fórumok elé vitele, itt az ideje aktiválni a júniusi európai parlamenti választásokon oly sokat emlegetett Kárpát-medencei magyar összefogást. Hiszen Brüsszelnek is be kell látnia: az európai korszellemmel, kultúrával homlokegyenest ellentétes nyelvrekcumozással Szlovákia nemcsak a magyarokra, hanem az Unió képviselte civilizációs értékrendre öltötte ki a nyelvét.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.