2009. július 09., 10:002009. július 09., 10:00
Nálunk, a Székelyföldön ezt a kifejezést átvitt értelemben is használják arra a személyre, aki a természetes haladási iránynak mindegyre ellenszegül, nem azt csinálja, amit a többség, illetve hiába látja tisztán és világosan a helyes irányt, amerre tartani kellene, ő nem ezt teszi, hanem „farhámba ül”. Miről jutott mindez eszembe?
Nos, arról, hogy létezik egy olyan kisváros – s most hadd ne nevesítsük, és ujjal se mutogassunk – ahol már egy hónapja nincs melegvíz-szolgáltatás a tömbházakban, mert a szolgáltató eladósodott, és a cég ügyleteiben döntési joggal rendelkező önkormányzat a lakókat azzal próbálja fizetésre kényszeríteni, hogy megvonta tőlük a meleg vizet. Vitatható a logikája az intézkedésnek, mert a fene sem érti, mitől lesz jobb fizető, akinek még annyit sem adnak, mint amihez hozzászokott, ahelyett, hogy a szolgáltatás minőségének javításával próbálnák a fizetési morálját emelni.
Ennél viccesebb azon lakók helyzete, akiknél – ha a melegvíz-megvonási kényszer hatására sem jön meg a fizetőkedvük – a hidegvíz-csapot is elzárják. Hadd büdösödjön, rühesedjen, tetvesedjen a kisnyugdíjas, a vékonypénztárcájú alkalmazott, ha képtelen fizetni a naponta sokszorozódó büntetőkamatokat a szolgáltatás ára után! Persze, ez az intézkedés már magyarázatra szorul, de ez sem gond annak, aki a szavak és nem a tettek embere. Mert egy kis szóbőséggel mindent meg lehet magyarázni.
Még azt is, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztó – még az is, akinek rendezett a számlája – miért hibás az áldatlan helyzet kialakulásáért. Egyik kedvenc magyarázatom így hangzik: „Nem megengedhető, hogy a szegény felszegi lakó kertes háza előtt gödrös legyen az utca csak azért, mert a befizetett adójából a blokklakók fűtésszámláját fizetik.”
A magyarázat azonban sántít, ugyanis a felszegi adójának semmi köze a „blokklakó” fűtésszámlájához. Viszont, jól hangzik azoknak a szájából, akik farhámba ültek ahelyett, hogy megoldásokat keresnének. Csak nehogy úgy járjanak, mint az a gazda, aki addig kényszergette a lejtőn lefelé nagy terhet tartó lovát farhámban ülésre, míg „a szekér megkerülte a lovakat”.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.