2009. november 03., 10:202009. november 03., 10:20
A klasszikus „oszd meg, és uralkodj” elven alapuló kísérletet nem is lenne érdemes tovább boncolgatni, annyira átlátszó. Ott van ugyanakkor az a kijelentés, amely szerint egy olyan kormány, amelyet a Băsescu által irányított PDL és a PNL alkotna, jobboldali lenne.
Azok, akik a romániai politikai palettát csak felületesen ismerik, vagy a baloldallal szembeni ellenszenvük elvakítja őket, úgy gondolhatják: az a párt, amely jókat kommunistázva gyalázza politikai ellenfelét, logója narancsszínben pompázik, ráadásul még az Európai Néppártnak is tagja, csakis a klasszikus konzervatív értékek letéteményese lehet, és az, aki nem szeretné, hogy az 1989 előtti nomenklatúra képviselői visszatérjenek a hatalomba, csakis rájuk adhatja a voksát.
A PDL és Băsescu múltját ismerve azonban mindez a legkevésbé sem állja meg a helyét. Hiszen a párt ugyanabból az alomból származik, amelyből a baloldalon megmaradt Szociáldemokrata Párt: a Nemzeti Megmentési Frontból szakadt ki, és hosszú ideig a Szocialista Internacionálé tagjaként működött.
Persze ellenvetésként felhozhatja bárki, hogy hiszen korábban a Fidesz is liberális volt, ezt követően állt be a konzervatív pártok sorába. Csakhogy a Fideszt olyan fiatalok alkották, akik kommunistaellenességük miatt váltak ismertté, és az SZDSZ-szel azt követően szakítottak, hogy az koalícióra lépett az MSZP-vel. A PDL viszont ugyanolyan örököse a kommunista állampártnak, mint a PSD – csak éppen a konjunktúrát ügyesen meglovagolva átpozicionálta magát a jobboldalra, az Európai Néppárt pedig a mennyiséget a minőség elé helyezve fogadta be a soraiba a 2005-ben még az Internacionálét daloló neofitákat.
Szóval érdemes elgondolkodni, mielőtt bárki is csak azért állna a demokrácia egyik alapintézményét, a parlamentet a demokrácia eszközeivel – a népszavazással – visszaélve támadó PDL és Băsescu mögé, mert az konzervatívnak nevezi magát. Lehet, hogy a magyar narancs egészséges, fényes és zamatos, a román narancs viszont már beértekor férges volt, ma pedig velejéig rothadt is.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.