2009. december 09., 11:262009. december 09., 11:26
A sebességkorlátozó eszközöket a gazdasági válság miatt balkáni módszerekkel oldották meg. Pontosabban szólva, önműködőre állították a fekvőrendőröket. El sem tudom képzelni, milyen arckifejezése lehetett mondjuk annak a nyugati sofőrnek, akinek 130-cal repesztve satuféket kellett nyomnia, mert szembejött vele egy bozontos birka. Gondolom, a birka is meglepődött, mivel azon a részen, ahol a tavaly a legkövérebb fű termett, most eszement autósok száguldoznak.
Amikor a végleges formáját is eléri a pálya, az illegális stopposok majd mind fennakadnak az útszéli vasfüggönyön. Ez fogja szétválasztani a kinn tomboló Balkánt a csipetnyi, belső modernizációtól. Egyébként a sebességet a felhasználók is korlátozzák. Az átadást követő napon egy kamion 28 kilométert ment forgalommal szembe. Igazán nem kellett volna leállítani, hiszen már túlhaladta az össztáv felét. Ha addig nem ment neki senki, azután is elevezett volna a farvízen. Az is furcsa számomra, hogy nem okozott balesetet. Tőlünk nyugatabbra már az első pár kilométeren tömegszerencsétlenség lett volna a dologból, feltéve, ha már a feljárónál nem kapcsolják le az eltévedt monstrumot.
Az erdélyieknek még szokniuk kell a modern, egyirányú közlekedést. Az eset hasonlít kicsit az egyszeri szőke nő afférjához, aki a sztrádarádiót hallgatva értesül róla, egy autós szembemegy a forgalommal. Fel is hívja azonnal az ügyfélszolgálatot, és helyesbítésre szólítja fel őket, hiszen ő nem egy, hanem több száz autót lát rossz irányba haladni. December elejétől kilométerenként 11 millió eurós úton haladhatunk Észak-Erdélyben.
Ez különleges kiváltság, nem szabad kihagyni, minden erdélyinek legalább egy alkalommal fel kell hajtania erre az álomsávra. Arra a rég várt sztrádára, amelynek legalább a bevezető szakaszán vörös szőnyeggel kell fogadnia a csóró balkáni autósokat, akik majd ide járnak jó utat látni, miközben komoly pénzeket fizetnek ki útadó címén minden évben. A partiumiak kirándulással egybekötött sztrádázásra mehetnek, hiszen otthon olyan minősíthetetlen szántáson kell autózniuk, amelyet egyesek papíron nem szégyellnek nemzetközi expresszútnak nevezni.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.