2009. december 10., 11:172009. december 10., 11:17
Még látótávolságon kívül volt a Főtér, amikor valami zavaró hangos zúgást kezdtem hallani. Berekedt egy riasztó, gondoltam, de hamarosan azonosítottam a zajforrást: a mozgatható műkorcsolyapálya éppen hűtötte a jegét. Úgy döntöttem, most kiélvezem a tér nyújtotta látványt. Még ilyen hétvégi, korai órában sem én voltam az egyedüli bóklászó. Két idős néni fordult be a sarkon a templom felől, hangosan beszélgettek, nem törődtek velem.
Az egyik asszony erősen unszolta társát, hogy menjenek közelebb a karácsonyra felállított színpadhoz, úgysem látja senki. Aztán a műjégpálya felé vették az irányt, útba ejtve az üvegkalitkát, amibe az ősi romokat zárták. Mindent jól megnéztek és közben kommentáltak. A szófoszlányokból nem sok dicséretre következtettem: „minek ide ennyi üveg, ki pucolja ezt meg?”, „na kellett megint ez a korcsolyázóhely, legalább nem a fűre rakták, mint tavaly!”
A felállított kempingházak, vagyis vásári bódék – amik közül kettő nem volt egyforma – sem nyújtottak szép látványt, de legalább eltakarták a Mátyás-szobor köré húzott piros falat. Megpillantottam az ember nagyságú hóembert is, ami tegnap este még fényekben pompázott a színes vizű szökőkút mellett, ahol anyukák futkorásztak csuromvizes gyerekeik után. A korán kelőnek nem jár a szökőkút nyújtotta látvány, helyette tócsa, csövek és betontömbök fogadják.
Az egyik kempingházat kinevezték betlehemes istállónak, benne életnagyságú bábuk: József, Mária, a kis Jézus és a háromkirályok. Megállok előtte, s észreveszem a szénában fekvő bárányokat is. Milyen élethű, jegyzem meg magamban, mire az egyik birka felemeli a fejét, majd nyugodtan lakmározni kezd a szénából. A szívinfarktus-közeli élményem után leléptem a Főtér új kövéről, s eldöntöttem: lehet, hogy 600 eurót öltek bele négyzetméterenként a felújításba, de nekem idegen ez a hely, inkább elmegyek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok