2009. december 07., 10:562009. december 07., 10:56
Merthogy a fukarságáról ismert falusi polgármester mindenkinek, aki a választások napján az általa meghirdetett időpontban betért a kocsmába, három kör pálinkát fizetett, és ha az illető még így is szomjas maradt, a bíró a ráadást is állta. Merthogy a pártnak fontosak a választók, hangoztatta mindegyre, ezért mélyen a kasszájába nyúl.
Hasonlóan járt el városi kollégája is, aki minden egyes, évek óta elhanyagolt településszéli mellékutcát most két hét alatt megjavíttatott. Merthogy a választók a fontosak, s az ő kedvükért és kényelmükért bármikor hajlandó pénzt kiszorítani a helyi költségvetésből. De a nagy politikusok sem fösvénykedtek az utóbbi egy hónapban.
Ha nem egyéb, ígéretek garmadájával halmoztak el, de kaptunk pártzacskóba csomagolt uniós lisztet, cukrot, olajat, és mindemellé egy meleg kézfogást. A választókért nem ismerünk lehetetlent, mondogatták meghatódottan és könnyező szemekkel. Aztán ott voltak az államfőjelöltek. Ők ingyen sörre, ingyen miccsre, ingyen flekkenre, ingyen töltött káposztára, ingyen babgulyásra és ingyen koncertre invitáltak.
Szegény az ország, panaszkodtak, de a választók egy ennyit csak megérdemelnek, tették hozzá mintegy verkliként, miután bizonyos rejtett tartalékalapokhoz nyúltak. Meg is volt mindennek az eredménye; a jótékonykodók beruházásuk tízszeresét kapták vissza. Nem szavazatokban, hanem az öreg által kihordott csomagokban. „Méghogy válság?...” – hümmögött magában a szakállát simogató apóka. – Ott, ahol egyetlen erdész, favágó, -megmunkáló és -festő sem munkanélküli, ott, ahol ennyi erdőt termelnek ki ahhoz, hogy utána ennyi fát tisztítsanak meg ágaiktól, azokra meg annyi aranyozott meg ezüstözött festéket kenjenek, és nekem tízszer annyi virgácsot kelljen kihordanom, mint egy évvel korábban, már csak ott lehet gazdasági válság!” – állapította meg a megfáradt Mikulás és szánjával gyorsan hazahúzott Lappföldre.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.