Méltatlan vezető

Tragikomédia – mondhatnánk a román európai uniós képviselet kapcsán az államfő és a kormányfő között kialakult konfliktusról, ha a helyzet nem lenne jóval súlyosabb. Jelenleg ugyanis Victor Ponta miniszterelnök nyíltan semmibe veszi a hatályos törvényeket, illetve az alkotmánybíróságot, azt az intézményt, amelynek az alkotmányos rend betartatása a hivatása.

Balogh Levente

2012. június 29., 10:222012. június 29., 10:22

Egy miniszterelnök nem engedhet meg magának olyan kijelentéseket, amelyeket Ponta fogalmazott meg szerdán a taláros testülettel szemben – hogy az az államfő eszköze lenne, mivel az általa kinevezett bírák vannak többségben –, még akkor sem, ha a bírák az elnöknek adtak igazat vele szemben abban a vitában, ki képviselheti Romániát az Európai Tanácsban. Döbbenetes, hogy egy nem kötelező erejű parlamenti állásfoglalásra hivatkozva semmibe vette az amúgy a parlament tevékenysége fölötti ellenőrzésre is hivatott Ab ítéletét, és kora reggel, nehogy az államfő megelőzze, elslisszolt Brüsszelbe.

Az is minősíthetetlen, hogy az igazságügy-miniszter hirtelen összeférhetetlenséget vélelmez két alkotmánybíró esetében – amikor ugyanis néhány hónapja ugyanezen bírák még a jelenlegi kormányoldal javára döntöttek, akkor valahogy nem tűnt fel neki az összeférhetetlenség ténye. Tény, hogy az alkotmánybíróság hatalmas pofont adott a Ponta-kormánynak és az USL-nek, amikor a Ponta–
Băsescu-vitában hozott döntéssel és az egyfordulós, többségi választási rendszer elmeszelésével megálljt parancsolt az ország intézményeinek bedarálását célzó igyekezetüknek.

Egy, az alkotmányos demokráciát tiszteletben tartó politikusnak ilyenkor magába kellene szállnia. Mi lett volna, ha a 2000-es amerikai elnökválasztáson Al Gore nem ismeri el vereségét, ehelyett a Legfelsőbb Bíróság átpolitizáltságára panaszkodik, és tagjainak leváltását követeli, amikor a testület alkotmányellenesnek minősítette a floridai voksok újraszámlálását? Pedig amúgy köztudott, hogy a testület tagjait az elnökök rendszerint politikai alapon nevezik ki. Persze Románia nem Amerika, és a román alkotmánybíróság nem az amerikai Legfelsőbb Bíróság. Mint ahogy Victor Ponta sem törvénytisztelő, felelősségteljes politikus. A kormányfői tisztségre pedig végképp méltatlanná vált.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya